» Útra kész

Oda utazunk, ahová olcsó a repjegy

| | Nem érkezett még hozzászólás

A magyarok jelentős része ott nyaral, ahová olcsón talál repülőjegyet, és igyekszik beleférni egy kézipoggyászba – ismertette közleményében az utasok körében végzett felmérése eredményét az easyJet.

A légitársaság több mint 3200 utast kérdezett meg, akiknek az 54 százaléka évente legalább egy-két alkalommal repül. A válaszadók 29 százaléka általában pár napra, 54 százaléka pedig egy hétre utazik el, tíz naposnál hosszabb útra viszont már kevesen vállalkoznak. Az úti cél kiválasztásánál leginkább a kíváncsiság a mérvadó: a válaszadók több mint fele olyan helyre utazik, ahol még nem járt azelőtt, egyharmaduk pedig a kedvező árú repülőjegyek alapján dönt.

Fotó: EasyJet

A válaszadók több mint fele néhány óra alatt pakol össze egy utazásra, a leggyorsabb 20 százaléknak erre azonban akár fél óra is elég. És amíg a férfiak fele többnyire megelégszik a kézipoggyásszal, addig a nőknek már csak a 35 százaléka hajlandó erre a kompromisszumra. Akik a kézipoggyászt választják, 43 százalékban azzal indokolják döntésüket, hogy így könnyebben tudnak közlekedni, míg a plusz díjak miatt 33 százalék mond le a csomagfeladásról. A válaszadók 38 százaléka laptop és a telefon nélkül sohasem indulna útnak, míg 25 százalékuk a kozmetikumokról vélekedik ugyanígy. De olyan is akad, aki a futócipője, a kedvenc plüssállata, a hangszere vagy a hajvasalója nélkül nem tenne egy lépést sem. 

Fotó: Tim Anderson / EasyJet

A magyarok árérzékenységét jól mutatja a fapados légitársaságok előretörése, és az is, hogy még mindig viszonylag kevesen vesznek igénybe az alapdíjon felüli extra szolgáltatásokat. Ezeket az utazók mindössze 10 százaléka szokta igénybe venni: közülük 40 százalék az ablak melletti helyért, 28 százalék pedig az elsőbbségi beszállásért fizet többet. De népszerű szolgáltatásnak számít az extra méretű lábhely is.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
4 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
13 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.