Jó ha tudja, ha nyaralni indul - így kártalanítják a légitársaságok

Jó ha tudja, ha nyaralni indul – így kártalanítják a légitársaságok

Ha idén külföldre készül nyaralni, nem árt, ha előre felkészül a legrosszabb eshetőségekre is: hogy netalántán késni fog a gépe, elkeveredik a csomagja, esetleg még a járatát is törlik. Bár rendszeresen esik szó arról, milyen esetekben és hová fordulhatunk kártalanításért, nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy milyen fontos élnünk a jogainkkal.

Fotó: Dov Harrington / flickr

Többféle kártalanítás is járhat a légitársaságok utasainak késés vagy járattörlés esetén, amely a távolságtól függően 250, 400, vagy 600 euró lehet – idézi az MTI a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Európai Fogyasztói Központjának vezetője által az M1-nek adott nyilatkozatot. Kriesch Attila elmondta, hogy járattörlés esetén a légitársaságnak többféle szolgáltatást kell felajánlania: a jegy átfoglalását egy másik járatra vagy a jegyár visszatérítését. Ha az utasok az elutazás mellett döntenek, a légitársaságnak a lehető legközelebbi időpontra kell átfoglalást biztosítania. Emellett, ha a repülőtéren kell éjszakázniuk az utasoknak, akkor a légitársaságnak szálláslehetőséget is fel kell ajánlania, valamint a várakozás idejével arányos mennyiségű étkezési lehetőséget.

Három óránál hosszabb késéseknél az utasok kártalanításra jogosultak, ami távolságtól függően 250, 400, vagy 600 euró lehet, kivéve, ha a késést rendkívüli körülmény okozta (például kiszámíthatatlan időjárás). Járatkésés esetén két óra elteltével már gondoskodnia kell a légitársaságnak étkezésről vagy frissítőkről, a jegyár visszakérésére azonban csak öt óra elteltével van mód.

Fotó: Mark Hodson Photos / flickr

A csomagok elvesztését haladéktalanul be kell jelenteni, de legkésőbb 7 napon belül, mert hét napon túl az utas elveszíti minden igényét a légitársasággal szemben. Ha a csomag megsérül, vagy hiányosan kapjuk vissza, nagyjából 1300 euró az az értékhatár, ameddig a légitársaság felelősséggel tartozik érte.

Az utasok az EU-n belül másik tagállami céggel szemben felmerülő fogyasztói panaszokkal az Európai Fogyasztói Központhoz fordulhatnak. Ha bővebben szeretne olvasni a témáról, olvassa el ezt a cikkünket is!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek