Teltházzal érkezett a kanadai Air Transat első járata

Teltházzal érkezett a kanadai Air Transat első járata

 

Leszállt Budapesten a kanadai Air Transat légitársaság első járata, a gép Torontóból indult és Montreal érintésével érkezett csütörtök délelőtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre.

Fotó: Air Transat

A járatot a szokásoknak megfelelően vízsugárral köszöntötték, a pilóták pedig egy magyar és egy kanadai zászlót lógattak ki a pilótafülke ablakából. A légitársaság a nyári szezonban hetente közlekedtet járatokat Toronto és Budapest között, amelyet 345 üléses Airbus A330-200-assal teljesítenek, az első érkező és induló járat teljes töltöttséggel közlekedett - olvasható a Budapest Airport közleményében.

A turisztikai ágazatban 2014-ben 34 ezer kanadai érkezett Magyarországra, amely 9 százalékkal haladja meg az előző évi szintet. Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a járatnyitás alkalmából elmondta, hogy a legutóbbi népszámlálás szerint Kanadában 314 ezer magyar él, ezen belül 53 ezren Torontóban, így az új járat jelentősen könnyíti és erősíti a kapcsolattartást az észak-amerikai magyarokkal.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt hangsúlyozta, hogy 2008 szeptemberében szűnt meg a légi összeköttetés Magyarország és Észak-Amerika között, ekkor szüntette meg a Malév először a torontói, majd később a New York-i járatát, évek óta pedig azon dolgoztak, hogy erre az útvonalra légitársaságot találjanak. Céljuk, hogy a következő nyári szezonra megduplázzák a frekvenciát, így heti két járat lehetne, mert szerinte az igény sokkal nagyobb a mostani kapacitásnál.

Június közepe óta már görög légitársasággal is repülhetünk Torontóba: a SkyGreece Airlines szintén a magyar fővárosból indította közvetlen járatát Torontóba. Az Airportal szerint az első járatot a portugál HiFly-tól bérelt repülőgép teljesítette, mert a cég saját gépe néhány nappal korábban, az Athénból Torontóba tartó járatának teljesítése közben meghibásodott. Eredetileg hetente két járatot terveztek, azonban a görög légitársaság weboldalán jelenleg jellemzően még csak a csütörtöki járatokra lehet jegyet foglalni egyirányú útra, 332 eurótól kezdődően. Az Air Transat júniusban az új járat indítása alkalmából 196 000 Ft-tól kínálja retúr repülőjegyeit.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek