Nem repül a Tarom Bukarestből Budapestre

Nem repül a Tarom Bukarestből Budapestre

pontán sztrájkba kezdett a román Tarom légitársaság pilótáinak egy része, emiatt több belföldi és külföldi járatot töröltek - közölte hétfőn a román vállalat.

A társaság a honlapján közölte, hogy a hétfői Bukarest-Budapest és Kolozsvár-Bécs járatokat törölték. Az elmaradt járatok többsége belföldi volt, de a Szófiából és Chisinauból Bukarestbe induló hétfő reggeli gépek sem szálltak fel.

Georgeta Dinu, a Tarom kommunikációs igazgatója az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a pilóták és a segédpilóták spontán tiltakozása miatt keletkezett a fennakadás. Hozzátette: a sztrájk már vasárnap elkezdődött, akkor 12 járat késett, kettőt pedig töröltek. A Tarom szerint hétfőn hat járatot töröltek, ezek közül ötnek a román fővárosból kellett volna indulnia, egynek pedig Kolozsvárról.

A kommunikációs igazgató elmondta, a vállalat vezetősége nem tudja, miért tiltakoznak a pilóták. Hivatalosan nem fogalmaztak meg semmilyen beadványt, a sztrájk spontán jellegű, írja az MTI.

A Tarom az idei első fél évben egymillió utast szállított belföldi és külföldi járatain, 7 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A légitársaságnak mintegy 2 ezer alkalmazottja van.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek