Nincs szükség a légi utazás korlátozására az Ebola-járvány miatt

A WHO nem javasolja a légi utazás korlátozását és a határlezárásokat az Ebola-járvány nyugat-afrikai kitörése miatt - közölte csütörtökön a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA).

A montreali székhelyű IATA az Egészségügyi Világszervezettel (WHO-val) és az ENSZ légi ügynökségével (ICAO) napokon át folytatott konzultációt követően adta ki közleményét. A dokumentumban a szövetség leszögezte: egy Ebola-vírussal fertőzött ember egy repülőgép fedélzetén csekély fertőzési kockázatot jelent a jármű többi utasára nézve. A konzultációra azután került sor, hogy meghalt egy férfi a kórtól, miután repülővel Libériából Nigériába utazott - írja az MTI.

A februárban kitört járvány a WHO adatai szerint 672 emberrel végzett Libériában, Guineában, Sierra Leonéban és Nigériában. A WHO összesen 1201 ebolás, illetve az Ebola-vírus tüneteit mutató esetről tud. A libériai kormány hétfőn már elrendelte az ország legtöbb határátkelőjének lezárását, korlátozta a tömegrendezvényeket és iskolákat zártak be.

 

Újabb cikkünk ebben a témában:

 

35 ország, ahová eljuthatott az ebola
Máris rettegjünk? Már a második országban vezetnek be szükségállapotot, majdnem 700-an haltak meg.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek