Hogyan utazzunk egyetlen kabinbőrönddel?

Nemcsak azért kell egyre leleményesebbnek lenni pakoláskor, mert a fapados légitársaságok szigorúan korlátozzák a poggyászméreteket, hanem azért is, mert magunkkal szúrunk ki, ha túlpakoljuk magunkat, aztán csak roskadozunk a bőrönd súlya alatt, a szuvenírnak meg nem lesz hely. Néhány tipp, amivel ez elkerülhető.

Megkérdezték egyszer a briteket, hogyan pakolnak utazások előtt: tízből hat brit utazó azt állította, hogy katonás rendben, meghatározott koreográfia és pontos lista alapján pakol be a nyaralásához. Ugyanakkor minden ötödik ember azt mondta, azt dobja be a bőröndjébe, ami épp a keze ügyébe kerül. Egy dologban a többség egyetértett: a megkérdezettek 82 százaléka nagyon stresszes helyzetnek írta le a pakolást.

Az összepakolás módszerétől függetlenül a válaszadók kétharmada megközelítőleg hat olyan ruhadarabbal és három pár olyan cipővel tér haza, amit egyszer sem viselt nyaralása során, és mégis volt, ami kimaradt a bőröndből. Ezért is lehet hasznos mindkét iskola híveinek az alábbi kis összeállítás. Néhány apró trükk és egy kis önkontroll, és máris jelentősen le tudja csökkenteni utazási terheit.

 

Fotó: Colorise / Stroheim / Northfoto

Legjobb a minőségi, gurulós, négyszögletes!

Érkezzen bár hátizsákkal, málhazsákkal vagy egy gurulósbőrönddel a fedélzetre, a legtöbb légitársaság szigorúan megszabja, mekkora méretet vihet magával (Lásd keretesünk a fapadosokról!). A poggyászkorlátozást tehát mindenképpen érdemes figyelembe venni és a legjobb, ha olyan táskát szerez be az ember, amivel könnyedén tud manőverezni a terminálok között, és nem kell tuszkolni, ha be akarja tenni a feje fölötti tárolórekeszbe vagy a lába előtt lévő ülés alá. Érdemes az olcsó kínai gagyi helyett beruházni egy könnyű és puha négyszögletes táskába, és a kiválasztáskor szem előtt tartani annak a légitársaságnak a méretkorlátozását, amellyel a leggyakrabban utazunk.

Mindenhova mást vihet fel ingyen

Ezek az ingyenesen felvihető poggyászméretekre vonatkozó szabályok 2014 nyarán a különböző, Budapestről induló fapadosoknál. Figyelem, a méretbe a kerekek és fogantyú is beleszámít!


Easyjet Méret: 50 x 40 x 20 cm-es, súly: nincs megszabva
Germanwings Méret: 55 x 40 x 20 cm, súly: 8 kg
Jet2 Méret: 56 x 45 x 25 cm, súly: 10 kg
Ryanair Méret: 55 x 40 x 20 cm és egy kézitáska, mely max. 35 x 20 x 20 cm, súly: 10 kg
Vueling Méret: 55 x 40 x 20 cm, súly: 10 kg
Wizz Air Méret: 42 x 32 x 25 cm, súly: nincs megszabva (nagyobb kézipoggyász felár ellenében vihető fel a fedélzetre)

 Ne pakolja tele ruhával!

Gondolja végig, hogy tényleg szüksége van-e a cuki fekete ruhára vagy még egy fess ingre, valamint egy harmadik pár cipőre! Kezdő utazók hajlamosak rá, hogy minden lehetséges élethelyzetre betegyenek egy-egy ruhát, de ha kis súllyal, okosan szeretne utazni, akkor érdemes alaposan megfontolni, mi kerül a kabinbőröndbe. Érdemes olyan ruhákat választani, melyek könnyen kombinálhatók egymással, és így többször felvehetők; ellenben nem árt otthon hagyni az elegáns alkalmi ruhát, amit úgyis csak egyszer tudna felvenni. Vigyen csupán két pár cipőt magával, de olyanokat, melyek a legtöbb várható alkalomhoz (pl. városnézés, homokban andalgás, kirándulás) jók.

Használja a technológiát!

Ne pazarolja a táskájában lévő drága köbcentimétereket nehéz könyvekre és súlyos magazinokra! Vigyen helyettük inkább kütyüket, pl. e-könyvet. Ha mondjuk egy Kindle-t vagy iPad-et rak be a kofferjába, nem csak egy jelentős adag útikönyvet és strandregényt tud magával vinni, de a táblagépekkel kitűnően ki tudja váltani a nehéz laptopot is. (Nem beszélve arról, hogy a hosszú repülőutakon filmeket is meg tud nézni rajtuk!)

Ne vigye magával, amit a helyszínen is megvehet!

Ha mondjuk három hetes útra indul, biztos abban, hogy a teljes időtartamra elegendő mennyiségű fogkrémmel, szájvízzel, samponnal és hajbalzsammal kell felpakolnia magát? Egyszerűbb betenni a lehető legkisebb kiszerelést, az EU-s szabályozás amúgy is segít a dilemma feloldásában, miután csak 100 ml-es tartályban engedi a piperéket kézipoggyászban szállítani. Trükk: ha hetekig marad valahol, érdemes csak két napra elegendő folyadékkal megtölteni a kis flakonokat, és az első napon a helyszínen bevásárolni tisztálkodószerekből.

 

Fotó: Monkey Business Images / Northfoto

Gondolja meg kétszer!

Mielőtt bármit betesz a táskájába, tegye fel magának a kérdést, hogy VALÓBAN szüksége van-e rá vagy csak minden eshetőségre felkészülve akarja magával vinni a dolgot. Ragaszkodjon a valóban szükséges tárgyakhoz, és jelentősen csökkenni fognak a terhei.

Tegyen szert vákuumos zacskókra!

A vákuumos zacskó vagy szatyor viszonylag kevés háztartásban fordul elő, noha az utazó legjobb barátja. Ezeket a pompás helytakarékos zsákokat fel lehet tekerni vagy ki lehet belőlük szívni az összes levegőt, a végeredmény pedig a zéró helypazarlás. A kis zsákokat aztán berakhatja nagyobb zsákokba, amiből szintén kiszippanthatja az összes levegőt, így aztán még több pakolóhelye maradhat.

+1 extra megoldás: Öltözzön kézipoggyászba, plusz tíz kiló!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek