Még négy kevésbé ismert vidéki fürdő

Berekfürdői óriáscsúszda, strandröpi Nagyatádon, aquafitness Bogácson, éjszakai fürdőzés Leányfalun. Így strandolhatunk az ország négy szegletében.

Összeérő törölközőcsücskök, napozás közben ránk fröccsenő víz, kilométeres sorok a büfénél, arcunkban landoló, eltévedt strandlabda. Sokaknak ismerős, ugye? Tavaly bemutattunk négy strandot, amit talán csak kevesek ismernek, és van rá esély, hogy megússzunk néhányat a fent említett kellemetlenségek közül. Bár főszezonban aligha akad olyan strand, ami nyáron, hétvégente kongana az ürességtől, mégis lehetnek fokozatok a zsúfoltságban. Olvasóink tippjei alapján most következzen még négy izgalmas strand, ahol van rá némi esély, hogy nem hűsölünk együtt a medencében a fél várossal!

Berekfürdői Strandfürdő

Berekfürdő Jász-Nagykun-Szolnok megyében található, valamivel több, mint ezer lakossal. A községben a fürdőkultúra hosszú múltra tekint vissza. 1927-ben kérte fel Karcag városa Dr. Pávai-Vajna Ferencet, korának legnagyobb geológusát, hogy fúrjon „csoda-forrást". Dr. Pávai a mai Berekfürdő területét jelölte ki fúrásra, és azóta is szakadatlanul tör felszínre a Nagykunság aranya, azaz a kiváló minőségű termálvíz.

Árnyék, csúszda, víz: mi kell még?
Galéria: Titkos fürdők II.
Fotó: Furdo.berekfurdo.hu

Már a harmincas években is jártak ide a gyógyulni vágyók. De igazán nagy lökést a környék fürdőturizmusának az adott, amikor 1974-ben hivatalosan is gyógyvíznek minősítették a berekfürdői vizet. Ekkor épült meg a fedett medencetér és ekkor került sor a gyógyászati kezelések bevezetésére is. A fürdő gyógyvizét elsősorban reumatológiai megbetegedések gyógyítására, vérkeringési zavarok kezelésére, idegrendszeri és nőgyógyászati panaszok csökkentésére, valamint balesetek utáni rehabilitációkra ajánlják.

Az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően ma a nyolchektárnyi zöld területen a termálvíz mellett élményfürdők, vízicsúszda, egy 500 négyzetméteres ifjúsági élménymedence, gyerekmedence, fedett- és szabadtéri medencék várják a fürdőzőket. Plusz pont, hogy a strand területén található színpadon, egész nyáron változatos kulturális, – többnyire zenés – műsorokat láthatunk, hallhatunk. Aki pedig megéhezik, és épp kifogyott az ikonikus, otthonról hozott szalámis-paprikás szendvicsből, az lángossal, és tájjellegű ételekkel csillapíthatja éhségét a strand területén található étkezdéknél.

Hol? A község az M3-as autópályán vagy a 4-es úton közelíthető meg, Budapesttől nagyjából két óra alatt lehet ideérni.

Mennyiért? A felnőtt napijegy 1600 forint, a diák- és nyugdíjas belépő 1200 forint

Nyitva tartás: Reggel nyolc és este nyolc között.

Ha még mindig vannak kérdései, esetleg megtekintené a fürdő aktuális programkínálatát, ide kattintva talál bővebb információt.

Nagyatádi Termálfürdők

Nagyatádon olyan szerencsés helyzetben van a város lakossága, hogy egyből két termálfürdőjük is van. A Nagyatádi Termál- és Gyógyfürdő kimondottan egészségügyi célokat szolgál. A berekfürdői vízhez hasonlóan, balesetek utáni rehabilitációra, nőgyógyászati és ízületi panaszok enyhítésére ajánlják, vízét ivókúrára pedig elsősorban emésztési bántalmaktól szenvedőknek. A fürdő impozáns épületével egy természetvédelem alatt álló parkban található.

Nagyatádon mindjárt két termálfürdő is van
Galéria: Titkos fürdők II.
Fotó: Facebook

A város másik fürdője, a Nagyatádi Városi Strandfürdő inkább az aktív időtöltést kedvelők szívébe lophatja be magát, feszített víztükrű, nyolcsávos versenymedencéjével és sportpályáival. Gyakran tartanak itt nemzetközi sportversenyeket, a legutóbbi ifjúsági strandröplabdaverseny zajlott itt, de nyaranta itt rendezik meg az Extreme Man Hosszútávú triatlon bajnokságot is. De volt itt már búvárúszó verseny is.

Persze nem csak a sportemberek találnak maguknak kedvükre valót: pezsgőfürdős termál medence, tanmedence, és minden porcikánk átmasszírozására alkalmas élménymedence is található a strand hathektáros, ligetes területén.

Hol? Nagyatád a fővárostól nagyjából két és fél óra autóval, az M7-esen közelíthető meg leggyorsabban, ha nincs autópálya matricánk, akkor a 61-es úton ez valamivel tovább tart.

Mennyiért? A felnőtt napijegy 1400 forint, a gyerekjegy 600 forint, a diák- és nyugdíjas belépő pedig 900 forint. Az óriáscsúszdára az egész napos jegy 700 forint, a teniszpálya bérleti díja óránként 1000 forint. A családi jegy két felnőtt és két gyerek számára 3400 forint.

Nyitva tartás: Július 1. és augusztus 31. között a strand reggel kilenctől van nyitva, este nyolcig.

Ha van kérdése, amire itt nem talált választ, erre talál bővebb információt a fürdőről.

Bogácsi Termálfürdő

Körülbelül másfél órányi autózás a fővárosból, és már Bogácson is vagyunk. 2016-ban vendégszavazatok alapján országos hetedik helyezett lett a fürdők között a bogácsi; Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csak a Miskolctapolcai Barlangfürdő előzte meg.

A bogácsi termálvíz története elég kalandos: 1955-ben egy véletlen, és egy szerencsés kimenetelű baleset következtében fedezték fel (amúgy olaj után kutatva) a talaj alól feltörő vizet. További fúrásokat az ötvenes évek végén végeztek, ekkor már céltudatosan, termálvizet keresve, és ekkortól kezdett el kiépülni a fürdő is. A hetvenes évektől fokozatosan fejlesztették, míg a fürdő elnyerte mai arculatát.

Bogács sokkal több, mint sima strandolás
Galéria: Titkos fürdők II.
Fotó: Bogacsitermalfurdo.hu

 Aki Bogácsra látogat fürdeni, nem csak strandélményt kap. A fürdőkomplexum minden hétvégén olyan aktív és sokszínű lehetőségekkel várja az ide látogatókat, mint például a játékos vetélkedők, vagy az aquafitness. A fürdő területén kilenc medence van, ebből hat gyógyvizes, két gyermek- és egy úszómedence. A medencék mellett a fürdő területén szauna is található, illetve gyógykezelések széles kínálata vehető igénybe.

Bogács városára érdemes odafigyelni, és úgy odalátogatni, hogy fürdőzés után még idő legyen más programokra is; példának okáért egy kis tiszai halászlére, vagy a Csík Zenekar ingyenes koncertjére.

Hol? Bogács Egertől pár kilométerre helyezkedik el, az M3-mas autópályán közelíthető meg autóval.

Nyitva tartás: Főszezonban reggel kilenc és este nyolc között.

Mennyiért? Főszezonban hétköznaponként a felnőtt jegy 1600 forint, hétvégén 1700 forint. Diákigazolvánnyal hétköznap 1400 forint a belépő, hétvégén 1500 forint. Nyugdíjasoknak hétköznapokon 1200 forint, illetve hétvégén 1300 forint a belépő egy napra.

Ha bővebben utánanézne a fürdőnek, itt teheti meg.

Termálfürdő Leányfalu

A fővárostól nem messze, északra található Leányfalu, és a helyiek büszkesége, a Leányfalui strand. A Duna partján elhelyezkedő óriási park évszázados fáival, ligeteivel önmagában is remek környezet a kikapcsolódáshoz, amihez hozzáadódik a szuper medenceállomány. Ahogy a strand neve is sejteti, itt is találunk termálvizes medencét, melynek vize egészen elképesztő, 1008 méteres mélységből érkezik a felszínre.

Leányfalu, strand
Galéria: Titkos fürdők II.
Fotó: hazai / Indafotó

 Élménymedencéje 500 négyzetméter vízfelszínű, mindenféle masszázs-zuhanyokkal felszerelve, ami különösen kellemes lehet, főleg azoknak, akik a hét öt napján íróasztal mellett gubbasztanak. A gyerekeket vízköpő-delfines, csúszdás medence és játszótér várja, a sportolni vágyókat pedig egy homokos talajú focipálya.

Tipp: Érdemes egyszer éjszaka is kipróbálni a fürdőzést Leányfalun, a strand hétvégente este nyolctól éjfélig tart nyitva, illetve július 29-én, a Strandok Éjszakája alkalmából is lesz éjszakai fürdőzés.

Hol? Budapesttől északra, a budai oldalon. A 11-es úton közelíthető meg autóval.

Mennyiért? A felnőtt jegy 1850 forint, a gyerekjegy forint, diákoknak 1300 forint Az éjszakai jegy egységesen 1450 forint.

Nyitva tartás: Minden nap reggel hat és este hét között, illetve pénteken és szombaton este nyolckor újra kinyitnak, és csak éjfélkor zárnak be.

Bővebb információ a fürdőről itt.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Igal is felkerült a hazai gyógyhely-térképre - 2016.10.19.
Igalról tavaly még a négy titkos, leginkább csak helyiek által ismert fürdők kapcsán írtunk. Most pedig itt a hír, hogy a települést, Somogy megye első, és egyben Magyarország 26. minősített gyógyhelyévé választották.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek