Így ne költsön egy eurócentet se a programokra, ha Horvátországban vagy Olaszországban nyaral

Időutazás, tengeri orgona, túrázás Horvátországban, strandolás, múzeumozás, flamingóles Olaszországban - teljesen ingyen.

Egy külföldi nyaralás általában nem túl pénztárcakímélő tevékenység, de egy kis utánajárással könnyen azzá varázsolható. Sok helyen, ha az eljutásra, a szállásra és az étkezésre van elég pénzünk, rendben is vagyunk. A közszolgálatiság jegyében minisorozatunk első részében összeszedtünk pár horvát és olasz tippet, amikhez egyetlen fillér sem szükséges.

Horvátország

Strandolás előtt vagy után izgalmas, római kori emlékek, jelmezes időutazás, tengeri orgona, városnézés és szédítő panoráma várja a Horvátországban nyaralókat. Naná, hogy egyik program sem kerül semmibe!

Római romok: Horvátország második legnagyobb városában, Splitben, illetve annak környékén például ingyenesen élhetjük ki régészeti hajlamainkat. Split 1979 óta a Világörökség részét képező városközpontja ugyanis Diocletianus római császár márványból épült palotájának falai közt fekszik. A katedrálist és az alagsor egy részét leszámítva, az időszámításunk szerint 300 körül épült palota területét egyetlen fillér elköltése nélkül csodálhatjuk meg.

A salonai amfiteátrum romjai
Galéria: Ingyenes tippek - Olaszország, Horvátország
Carole Raddato / Wikipedia

De nem ez az egyetlen római emlék a környéken. Splittől öt kilométerre fekszik Solin, vagy ahogyan egykor nevezték, Salona. Ma álmos kisváros, ám Diocletianus idejében a térség politikai központja volt. A régészeti park területén második századi amfiteátrum, közfürdő, katedrális és vízvezeték-rendszer romjait láthatjuk. Megközelíteni Splitből az 1-es városi busszal érdemes. Fizetni csak a buszjegyért kell, a romok ingyenesen látogathatók.

Tipp: Ha 2016. július 23-án pont erre nyaral, ne hagyja ki a (szintén teljesen ingyenes) Romance in Salona című rendezvényt. Este kilenctől az amfiteátrum területét gladiátorok, császárok és császárnék népesítik be, lesz kirakodóvásár is. További részletek itt.

Időutazás Zágrábban: A tengerpart felé igyekezve, vagy onnan hazafelé tartva érdemes bemenni a fővárosba, Zágrábba is. Április végétől októberig, szombatonként és vasárnaponként, délután öttől nyolcig időutazásban lehet részünk a Felsőváros utcáin, terein és parkjaiban. Tradicionális öltözékű zenészek és táncosok vonulnak fel, és letűnt korokat idéző jelmezben dolgoznak a környékbeli árusok is. De feltűnnek rikkancsok, postások és még középkori lovagok is. A nézelődés mellett helyi süteményeket és gyümölcsöket is kóstolhatunk, az esemény pedig teljesen ingyenes.

Esti csodák Zadarban: Zadar városa este a legcsodásabb, ráadásul a két különleges látványosságát teljesen ingyen nézhetjük meg. A tengeri orgona és a Napüdvözlet nevű installáció a tengerparti promenádon található. A tengeri orgona (horvátul Morske orgulje) tulajdonképpen egy nagy, fehér márványlépcső-sor, amiben csöveket helyeztek el - ezek funkcionálnak sípokként, amin a tenger hullámai játszanak. A Napüdvözlet pedig egy háromszáz napelemből álló installáció, melyet egy huszonkét méteres átmérőjű körben fektettek le a tengeri orgonától nem messze. A napközben összegyűjtött energia működteti a káprázatos fényjátékot, ami a naplementével párhuzamosan veszi kezdetét.

Napüdvözlet, Zadar
Galéria: Ingyenes tippek - Olaszország, Horvátország
Delaina Haslam / flickr

 Városnézés Pulában: Szeret idegenvezetővel várost nézni, de nem akar pénzt kiadni rá? Töltse le a pulai turisztikai hivatal ingyenes applikációját (iOs-re itt, Androidra itt). Két ingyenes városnéző túrát is végigjárhatunk ennek segítségével: egy a római időkről, egy pedig a Monarchia koráról mesél.

Túra Opatija felett: Nem muszáj mindig csak strandolásban és városnézésben gondolkodni, ha Horvátországba utazunk. Az Opatija (Abbázia) fölött magasodó Ucka hegység ingyenesen látogatható Nemzeti Parkjában a kezdőtől a haladókig mindenki talál magának megfelelő túraútvonalat. A legfittebbek másszanak egészen a csúcsig – csodás kilátás nyílik innen a tengerpartra. Bővebb infó az Ucka Nemzeti Park honlapján.

Ucka hegység
Galéria: Ingyenes tippek - Olaszország, Horvátország
Croq / Wikipedia

Olaszország

Nem mindig egyszerű, de az olaszoknál is találni ingyenes strandokat, és a jéghideg ivóvízért sem kell feltétlen fizetnünk. Sőt, súlyos eurók elköltése nélkül láthatunk olyan világhírű látnivalókat is, mint a firenzei dóm, vagy a Vatikáni Múzeum. Mutatjuk, hogyan.

Az ingyenes strandok nyomában: Olaszországban csomó ingyenes lehetőség adódik a városnézéstől az ivókutakig (ezekről később). A strandolás viszont sajnos nem tartozik ezek közé. A legtöbb felkapott üdülőhelyen egymást érik a fizetős strandok (stabilimento balneare), ahol nem csak a belépésért kell egy kisebb vagyont kifizetni, de még utána a napágy és a napernyő bérléséért is. Cserébe viszont tisztaság, öltöző, zuhanyzó, vécé, étterem garantálja a kényelmet, és van olyan strand, ahol még medence is van.

Így fest egy fizetős strand a Rómához közeli Lido di Ostiában
Galéria: Ingyenes tippek - Olaszország, Horvátország
mimi / Travelo

 Elenyésző kisebbségben, de azért vannak ingyenes partszakaszok is. Egyrészt a spiaggia libera feliratú tábláról lehet őket megismerni, másrészt a homokba terített törölközőn heverő emberek látványáról, és az elég szegényes infrastruktúráról. Általában azért van a közelben bár, ahol hideg italokat vehetünk, sőt, több helyen nyilvános vécé vagy akár zuhanyzó is akad. A központi elhelyezkedésű, ingyenes strandok általában sajnos nagyon koszosak és zsúfoltak – ez a nagyvárosok közelében fokozottan igaz. Ha kellemesebb, mégis ingyenes partszakaszt keresünk, érdemes a szállásadónktól vagy a helyiektől tanácsot kérni. Ezek általában távolabb esnek a központtól, de ingyenességük és szépségük kárpótol majd.

Ivóvízre nem kell költeni: Lehet, hogy a vízbe csobbanás olykor elég költséges Olaszországban, viszont az ivóvíz jó minőségű, és teljesen ingyenes. Az ország kútjainak ingyenes, androidos applikációja megmutatja a legközelebbi ivókutat, melyből friss és jéghideg forrásvíz folyik, és oda is navigál hozzá. Ezeket az öntöttvas kutakat többnyire a 19. században állították fel, és azóta is népszerűek. Olaszul nasoninak nevezik őket a gyakran emberi arcot ábrázoló vízköpőjük miatt. A nagy római kánikulában például nagyon jól jön az alkalmazás, főleg, hogy az ásványvíz literéért akár négy-öt eurót is elkérhetnek a szemfüles belvárosi árusok.

Turisták oltják szomjukat a Pantheonnál Rómában
Galéria: Ingyenes tippek - Olaszország, Horvátország
Lalupa / Wikipedia

Irány a centro storico, azaz az óváros: Olaszországban az a jó, hogy a hangulatos óvárosokban kószálva szabadtéri múzeumban érzi magát az ember anélkül, hogy egyetlen eurócentet is elköltött volna. A firenzei reneszánsz paloták, Róma történelmi központja, Siena késő középkori, egységes utcaképe, Velence sikátorlabirintusa – mind fantasztikus akkor is, ha sehová nem térünk be, csak céltalanul bolyongunk. Ugyan a nagyobb templomokba általában van belépő (bár például a hatalmas firenzei dóm pont ingyenes), a kisebbekbe viszont ingyenesen betérhetünk. Ha nem vagyunk biztosak benne, hogy kell-e fizetni, az ingresso libero, gratuito vagy gratis feliratokat keressük, ha ezt látjuk, tuti, hogy ingyenes a belépés.

Siena olyan, mint egy szabadtéri múzeum
Galéria: Ingyenes tippek - Olaszország, Horvátország
mimi / Travelo

Ingyenes múzeumok: Ha szűk költségvetésből gazdálkodunk, érdemes úgy szervezni a nyaralást, hogy beleessen egy olyan nap, amikor nem kell a múzeumi belépőért fizetni. A csodálatos Vatikáni Múzeumot a Sixtus-kápolnával együtt például minden hónap utolsó vasárnapján reggel 9 és délután fél egy között lehet ingyenesen megnézni. Az állami üzemeltetésű múzeumokban pedig minden hónap első vasárnapján ingyenes a belépés mindenkinek.

Flamingó-les Szardínián: Ha Szardínián nyaralnak, semmiképp ne hagyják ki a Molentargius-Saline Nemzeti Parkot! Vadnyulak, rengeteg különleges hüllő, teknős, és több mint 180 különböző madárfaj figyelhető meg, köztük a fantasztikus, pink flamingókkal. A park a sziget fővárosa, Cagliari közelében található, májustól szeptemberig minden nap reggel nyolctól este nyolcig van nyitva, belépő pedig nincs. Gyalogszerrel, vagy a bejáratnál bérelhető bringákkal lehet bejárni, vízálló cipő és az állatleshez semleges színű ruházat ajánlott.

Flamingók Szardínián
Galéria: Ingyenes tippek - Olaszország, Horvátország
Stefano Marrocu / Wikipedia

Görögországban, vagy Spanyolországban nyaral idén? Cikksorozatunk következő részében ezek a nyaralóhelyek következnek. Kövessen minket a Facebookon, hogy semmiképp ne maradjon le a folytatásról!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek