Ingyenes wifi lesz a moszkvai temetőkben

Ingyenes wifi lesz a moszkvai temetőkben

A moszkvai kávézók és a metró után jövő évtől három történelmi jelentőségű temetőben is ingyen wifi várja a látogatókat az orosz fővárosban – írja az MTI.

A szolgáltatás a vaganykovói, a trojekurovói és a novogyevicsi temető kijelölt részein lesz elérhető, utóbbi helyszínen nyugszik többek között Anton Csehov író, Nyikita Hruscsov szovjet vezető és az első választott orosz elnök, Borisz Jelcin is.

A The Moscow Times internetes hírportál információi szerint a wifi segítségével minden látogató online információkat találhat majd a három helyszínen végső nyugalomra helyezett személyekről, az ott található történelmi emlékművekről, sőt letölthető lesz a temető térképe is.

"Ezek a sírkertek olyanok, mintha kültéri múzeumok lennének" – mondta el Lilja Lvovszkaja, a moszkvai temetőket üzemeltető Ritual vállalat szóvivője. Hozzátette: a látogatók gyakran szeretnének többet megtudni a három temetőben nyugvó híres személyekről, amikor megállnak egy-egy sír előtt.

Amennyiben a wifiszolgáltatás népszerűnek bizonyul, a hatóságok megfontolják kiterjesztését az orosz főváros többi temetőjére is. Moszkvában évente mintegy 120 ezer embert temetnek el, és nagyjából 8 millió sír található a város 133 temetőjében.

A novogyevicsi és a vaganykovói temetőben már most is műkődnek olyan GPS-terminálok, amelyek segítik a látogatókat a nevezetes sírhelyek megtalálásában, és korabeli fotókat mutatnak az elhunytakról.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek