13 népszerű hely, ahová novemberben húszezer forint alatt elrepülhet

Róma és Brüsszel tízezerért, Madrid tizenhatezerért? Oda-vissza? Igen! Kifejezetten pénztárcabarát árakat találtunk a két legnépszerűbb fapados, a Ryanair és a Wizz Air kínálatában november végére, budapesti indulással. Foglaljon most, és utazzon majd egy utolsót az ünnepek előtt! Ilyen árak mellett még egy kis eső is belefér a programba. Mutatjuk, merre indulhat, és milyen időre számíthat.

November utolsó hetére isteni fapados repjegyárakat találtunk: rengeteg szuper helyre eljuthatunk húszezer forint alatt. Sőt, több olyan város is van, ahová ennek a fele is elég egy retúrjegyre. Szóval, ha van még szabija, nem ragaszkodik a tömeghez és a negyven fokhoz, érdemes megfontolni egy november végi, december eleji hosszú hétvégét.

Rómában például már tízezer forintból megfordulhatunk
Galéria: Fapadossal olcsón novemberben
Dea / W. Buss / Europress / Getty

Válogatásunkban vannak olyan célpontok, amelyek ősz végén - tél elején is tökéletesek egy kiránduláshoz, de olyanok is, ahol azért jócskán kompromisszumra kényszerül a spórolós utazó. A teljesség igénye nélkül mutatjuk, milyen sokféle helyre eljuthat, ha most foglal. (Az árak a cikk írásakor, október elsején voltak aktuálisak. Érdemes a dátumokkal egy kicsit játszani, hogy a legjobb árat megtalálják.)

Télből a nyárba

Illúzióik ne legyenek, ennyi pénzből valódi nyaralóidőbe nem nagyon fognak tudni megszökni. Ez alól az izraeli Eilat a kivétel, ahová ténylegesen nyaralni repülhet el még novemberben is. Eilat Izrael legdélibb csücskében, a Vörös-tenger partján fekszik, ahol még novemberben is bőven 25 fok felett van az átlaghőmérséklet. A tenger átlag 21 fokos, esőre pedig nem kell számítani, mivel itt évente jó, ha összesen tíz napot esik. A Dolphin Reef nevű öbölben akár még delfinekkel is úszhat. A Ryanair idén nyáron bejelentett járatával fejenként 19 ezer forintból megúszhatja az utazást november legvégén.

Eilat
Galéria: Fapadossal olcsón novemberben
israeltourism / flickr

Olaszország potom pénzért

Bár november végén Olaszországban nagyon nem lesz már nyár, a mi borongós, ködös időnknél nagyobb eséllyel foghat ki napsütést és kék eget. Róma környékén egyébként 12 fokos, Toszkánában 10 fokos, Dél-Olaszországban 13-15 fokos átlaghőmérséklettel lehet számolni. Strandidőre tehát senki ne készüljön, tökéletes kirándulóidő viszont simán esélyes. És hát csak jobb Szicíliában húsz fokban felfedezni mondjuk Szirakúza látnivalóit, mint itthon fagyoskodni.

Trullók
Galéria: Fapadossal olcsón novemberben
Northfoto

A Ryanairnél jelenleg Pisába 14 ezer forintból, Rómába 10 ezer forintból hozható ki egy retúrjegy, Bariba 18 ezerből, a szicíliai Cataniába 20 ezerből juthatunk el a Wizz Air járataival. Pisa önmagában megér egy hétvégi látogatást, ha pedig mégsem lenne elég, a közeli Luccával jól kombinálható. De buszra, vagy vonatra pattanva a reneszánsz Firenze, vagy az egyik legnépszerűbb olasz célpont, Toszkána festői tájai is könnyedén elérhetők Sienától San Gimignanóig. Ha pedig Bari mellett döntenek, Alberobellót, a misztikus trullók földjét látogassák meg feltétlenül.

Népszerű célpontok olcsón

De nem csak az Olaszországba, vagy tengerparti üdülőhelyre vágyóknak van jó hírünk. Novemberre olyan népszerű városnéző célpontokra is találtunk olcsó jegyeket a Ryanair kínálatában, mint Madrid (16 ezer forintért oda-vissza), Athén (18 ezer forintért) vagy Párizs (15 ezer forint).

Madridban ugyan csak tíz fokos átlaghőmérséklettel lehet számolni ebben az időszakban, de így legalább még jobban esik a mennyei forró churros a kinti hideg után. Ha sikerül kifogni egy napsütéses napot, irány a hanguatos Retiro park szelíd mókosukkal, kristálypalotával és az ördög egyetlen köztéri szobrával. A parktól nincs messze sem a Prado, sem a Reina Sofía múzeum, ahol a világhírű műalkotásokat csodálva tök mindegy, odakint milyen az idő.

Egy jó churros Madridban?
Galéria: Fapadossal olcsón novemberben
mimi / Travelo

Párizsban rosszabb a helyzet: már csak hét fok körül alakul a novemberi átlaghőmérséklet. Viszont itt is van csomó remek múzeum a Louvre-tól a Musée d'Orsay-ig, és sok más látnivaló, ahol szuperül tölthetjük az időt akkor is, ha odakint nem a legbarátságosabb a helyzet.

A fentiekkel szemben Athénban 15 fok körül alakul az átlaghőmérséklet, így nagy eséllyel kifoghatjuk a tökéletes városnéző időt a görög fővárosban. "Ha létezik optimális időszak egy athéni hosszú hétvégéhez, akkor az a novembertől március végéig tartó, turistaszegény néhány hónap. Nincs tülekedés a látnivalók előtt, bármely szögből fotózható a görög kultúra minden darabja, az izzó napsugarak sem szédítik le az embert az Akropoliszról, és van idő arra, hogy úgy szippantsuk be az ókori város hangulatát, ahogy azt az úti könyvek írják" – lelkendeztünk tavaly télen. Tippjeinket egy tökéletes athéni hétvégéhez itt találják.

Athén az Akropoliszról
Galéria: Fapadossal olcsón novemberben
Travelo

 Ahol amúgy sem szokott túl jó idő lenni

Nincs is annál lehangolóbb, mint mikor egy szép nyári napon útnak indul az ember Budapestről, és a célállomáson hideg, ködös idő fogadja, szemerkélő esővel. Mi már többször így jártunk: Stockholmban, Koppenhágában és Brüsszelben is sokkal rosszabb idő fogadott, mint amilyenből elindultunk. Viszont ha eleve pocsék körülmények közül indulunk, nem fog olyan érzékenyen érinteni a helyi klíma.

Ha tud azonosulni a fenti gondolatmenettel, önnek ajánljuk a Wizz Air eindhoveni járatát (20 ezer forintért találtunk retúrjegyet), illetve a Ryanair brüsszeli (jól kiválasztott dátummal akár 10 ezer forint alatt is megúszhatjuk oda-vissza), és koppenhágai gépét (retúr 14 ezer forintért).

Bruges és a csokik
Galéria: Fapadossal olcsón novemberben
mimi / Travelo.hu

Eindhovenből könnyen elérhető Amszterdam, a filléres brüsszeli járatot transzferbusszal kombinálva pedig akár a csodálatos, filmdíszletre hasonlító Bruges-be is eljuthatunk. Amszterdamban a hangulatos, kuckós, sörözők és a kávézók sokasága vigasztal a gyakran esős-borús időért, és a hét fokos átlaghőmérsékletért. A Museumpleinen ráadásul pár perces sétatávolságra vannak egymástól a város híres képtárai Rijksmumseutól Van Gogh Múzeumon át a Stedelijkmuseumig. Belgiumban pedig a hihetetlenül finom sörök és a csokiboltok, Koppenhágában a világ legjobb éttermei nyújtanak menedéket, ha nagyon zordra fordulna az időjárás.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek