Három tipp: így utazhatja be a világot ingyen

Ingyen akar utazni? Menjen kivit szüretelni Új-Zélandra, házat őrizni és kutyát sétáltatni Balira, vagy óvónéninek Spanyolországba! Orsi, Rita és Ági pont így tett. Megmutatjuk, hogyan csinálhatja utánuk.

Ingyenes utazásról rendszeresen írunk, a lakáscsere, és a couchsurfing is többször volt már téma a Travelón. Most azonban három utazó, Orsi, Rita és Ági élményei alapján olyan megoldásokat mutatunk, amikről eddig még nem esett szó.

Kiviszüret Új-Zélandon

"Amikor elindultam hazafelé, létrehoztam egy nyilvános eseményt a Facebookon, és megírtam, hogy majd a találkozón mesélek, milyen volt Új-Zéland. Körülbelül 50-100 emberre számítottam, barátokra, ismerősökre, esetleg az ő ismerőseikre. Mire Budapesten leszálltam a repülőről, 2200-an jelezték vissza a részvételüket" – meséli Orsi, aki tíz hónapot töltött working&holiday vízummal a világ túlsó felén.

Galéria: Így utazza be a világot ingyenFotó: Hortobágyi rántott vombat

A baráti élménybeszámolóból így aztán profi előadások sorozata lett, mikrofonnal, projektorral, videóüzenetekkel, amin még az új-zélandi konzul is részt vett. Az első teltházas előadás után beszélgettem a Hortobágyi rántott vombat néven blogoló Orsival.

Mi az a working&holiday vízum?
Én csak Orsitól hallottam erről a lehetőségről először, pedig maga a műfaj már húsz-harminc éve létezik, és borzasztóan népszerű. Már ami a szerencsésebb országok fiataljait illeti. Magyarországon idén harmadik éve érhető el ez a lehetőség, évente százan utazhatnak ki Új-Zélandra ezzel a vízumtípussal. Online kell rá jelentkezni, érkezési sorrendben lehet megkapni – a dolog hazai népszerűségét jól jelzi, hogy általában a jelentkezés megnyitását követő huszadik percben be szoktak telni a helyek. Új-Zélandon kívül egyébként Dél-Koreával, és Tajvannal van ilyen megállapodása Magyarországnak.
Ezt a típusú vízumot 35 éves korig lehet igényelni, egy éves időtartamra adják, és arra szolgál, hogy utazgatás közben legálisan lehessen dolgozni. Így az utazó egy olyan drága országban mint Új-Zéland, könnyebben tudja finanszírozni a kint töltött idejét. Előírás, hogy érkezéskor 4200 új-zélandi dollárral kell rendelkezni, így aki nem talál azonnal munkát, az sem kerül kényelmetlen helyzetbe. Egy munkáltatónál maximum három hónapot lehet dolgozni, utána tovább kell állni. Orsi elmondása szerint egy hónap alatt bármilyen idényjellegű munkával kábé 400 ezer forintnyi összeget lehet keresni, de mivel minden borzasztó drága, senki ne gondolja, hogy a kint töltött időszak alatt fog meggazdagodni.
És amit még jó tudni: aki nem kapja meg ezt a vízumot, de nagyon menne, annak sem kell csüggedni. A három hónapra szóló turista vízumot bárki megkaphatja, és ezzel is lehet utazgatni, valamint önkéntes munkát is lehet végezni – de ezért ugye pénz nem jár.

Orsi tíz éve álmodozott Új-Zélandról, amikor megtudta, hogy Magyarországról is lehet már a fenti vízumtípust igényelni. "Az ingyenes, de legalább is olcsó utazgatás lehetőségére a korábbi angoltanárom hívta a figyelmemet. Amikor megtudtam, hogy léteznek olyan oldalak, amelyek segítségével szállást és ellátást kaphatok a munkámért cserébe, biztossá vált számomra, hogy sokkal tovább maradhatok a világ túlfelén, mint egyébként terveztem. Óriási lehetőségnek tartom az ilyen önkénteskedést, hiszen így fillérekből utazgathatunk a világ legdrágább országaiban is" – mondja.

Orsi egyébként eredetileg jogász, ám ennek nem sok hasznát látta volna külföldön, így indulás előtt szakmát tanult: cukrász lett. Az önkénteskedés mellett így egy kávézóban tudott dolgozni, ahová szaktudása nélkül biztosan nem vették volna fel.

Galéria: Így utazza be a világot ingyenFotó: Hortobágyi rántott vombat

"Csupa olyan dolgot csináltam, amit korábban jogászként az irodában ülve soha: készítettem oposszum-csapdákat, nyírtam füvet reptéren traktorral, építettem helikoptert, festettem és gletteltem, bokrot írtottam, teheneket etettem, fogadóban sütöttem és főztem. Minden pillanatát imádtam. Na jó, azt a három napot, amíg zsibbadt a bal karom a 25 kilós permetezőtől, azt nem annyira. De quaddal tobozt gyűjteni, pizzaversenyt nyerni és kihalófélben lévő madarakat menteni életreszóló élmény volt" – mondja Orsi, aki állítása szerint három hónap alatt 150 ezer forintot költött saját zsebből, az utazás többi költségét fizetéséből fedezte, illetve az önkénteskedés mellé járó szállás és ellátás is sokat segített.

A Hortobágyi rántott vombat tippjei
Légy nyitott, hiszen sose tudhatod, milyen nagy kalandba csöppensz épp bele, vagy milyen új készséggel gazdagodhatsz!
Légy rugalmas, mert túltervezni nem lehet és nem is érdemes!
Merj ismerkedni: új emberekkel, kultúrákkal, önmagaddal!
Nekifutásból ugorj ki a komfortzónádból! Másképp kár is próbálni!
Ne félj belevágni és élj! Ez a legjobb, ami történhet veled!

Lakásőrzés Balin

De nem kell feltétlen a mezőgazdaságban, vagy az idegenforgalomban elhelyezkednie annak, aki ingyen akar nyaralni. A sárga ruhás lány például egy szép lakásra, és a tulaj kisállataira vigyázott Balin egy hónapon át. Ritát – akinek törénetéről itt olvashat bővebben – korábban az alkudozás kapcsán adott tippeket Vietnamból, most éppen Mianmarban értük utol, hogy meséljen egy kicsit a házőrzésről.

Rita otthona BalinGaléria: Így utazza be a világot ingyen(Fotó: A sárga ruhás lány)

"Már négy hónapja folyamatosan úton voltam, és egy kicsit elfáradtam. Szerettem volna összeszedni a gondolataimat, és egy helyben maradni. Tengerparti helyet szerettem volna, és két ilyen lehetőség is adódott a Mindmyhouse.com oldalon. Az egyik Thaiföld, a másik Bali. Először Balit pályáztam meg, és azonnal meg is kaptam. Az ilyen házőrzőket kereső oldalakon a regisztrációért fizetni kell, de ez gyorsan megtérül. Én egy évre húsz dollárt fizettem be, de aztán ennek köszönhetően egy hónapig nem kellett szállásra költenem. Az ott töltött idő alatt beleszerettem Baliba, és meg tudtam egyezni a lakás tulajdonosával, hogy visszamehetek még pár hónapra, így újra ott fogok lakni egy kicsit" – mondja Rita.

A sárga ruhás lány tippjei
"Elsősorban azt kell átgondolni, hogy a házőrzés nem csak szórakozás, de felelősség is. Az ember felelős a hazban hagyott értékekért, és az állatokért. Aki úgy érzi, alkalmas erre, az regisztráljon be egy lakásőrzéssel foglalkozó oldalra. Majd ha van lehetőség, azonnal pályázza meg. Fontos a rugalmassag, és nem árt azt is átgondolni, hogy ha a hely messze van, vagy drága odajutni, megtérul-e a költség azzal, ha ingyen lehet ott lakni akár hosszú hónapokig is. Egyébként Europaban is számos lehetőseg van erre, és szerintem nyelvtanulásra is nagyon alkalmas lehet" – tanácsolja Rita, akinek további tippjeit erre találja.

És hogy pontosan mit kell csinálni az ingyen szállásért? "A legtöbb esetben háziállatokról kell gondoskodni: macskát, hörcsögöt, teknőst, halakat és egyebeket etetni, kutyát sétáltani. Valamint némi könnyebb házimunkát kell végezni, én például minden nap porszívóztam, és felsöpörtem az udvart. Nekem két nehézségem volt, az egyik, hogy az egyik kutyus, amit sétáltatnom kellett folyton elszökött, és elhagyta a pórázát is, ilyenkor megoldást kellett találnom a tulajdonos távollétében. És sajnos az egyik cica elkapott valamilyen vírust, és elpusztult, pont amikor én vigyáztam a házra" – meséli Rita.

Nem volt nehéz megszeretni a szigetetGaléria: Így utazza be a világot ingyen(Fotó: A sárga ruhás lány)

"Elsősorban azoknak ajánlanám ezt a lehetőséget, akik szeretik az állatokat, és szeretnék bejárni a vilagot úgy, hogy szebbnél szebb helyeken élnek ingyen. Ráadásul a helyi kultúrát is sokkal jobban meg lehet ismerni, mert van lehetőség veluk élni, összebarátkozni, nem turistaként" – sorolja.

Hasznos linkek
Önkénteskedés a nagyvilágban: Wwoof, Helpx, Workaway
Minden a working holiday vízumról: WorkingHoliday.hu
Lakásőrzés: Mindmyhouse
Európai önkénteskedés (Erasmus+): Fogadó és küldő szervezetek listája itt, általános infók itt, hasznos tippek erre, aktuális önkéntes lehetőségek emerre, élménybeszámolók pedig itt.
Rövidebb önkéntes táborok: Útilapu

Óvónéni Spanyolországban

Míg a fenti megoldásokhoz azért szükséges némi pénz – hiszen valahogyan csak el kell jutnunk az önkénteskedésünk, vagy házőrzésünk helyszínére – addig az Európai Önkéntes Szolgálat (aktuálisan éppen az Erasmus+ név alatt futó) programja egy fillérjébe sem kerül a résztvevőknek.

Rus, SpanyolországGaléria: Így utazza be a világot ingyen(Fotó: Horváth Ági)

Az önkéntesek egy oda, és egy vissza úti repjegyet, étkezést, zsebpénzt, szabadnapokat, biztosítást és szállást is kapnak a program ideje alatt. Szociális érzék, valamicske nyelvtudás nem árt hozzá, illetve még annyi az utazás feltétele, hogy a pályázat benyújtásának napján még ne töltse be az ember a 30. életévét. Ha ez megvan, csak egy szimpatikus projektet kell választani a rendelkezésre álló listából, illetve egy hazai civil szervezettel kell felvenni a kapcsolatot, ami segít megszervezni a részvételünket. Pozitív visszajelzés esetén pedig már indulhat is a buli.

Maximum 12 hónapos projektekben lehet részt venni, de vannak rövidebb, 6-8 hónapos lehetőségek is. A tapasztaltabbak szerint érdemes minél hosszabb időre menni, nehogy úgy járjunk, hogy mire kezdjük magunkat otthonosan érezni, már indulhatunk is vissza. A lehetséges munkahelyek skálája pedig a keselyűfarmtól az óvodán át az reykjavíki hostelekig terjed.

Ági 2009-ben vett részt a programban, a spanyolországi Castilla-La Mancha régióban, San Clemente óvodájában dolgozott. "A kint töltött időszak nagyon meghatározó volt az életemben, magabiztosabb, rugalmasabb, önállóbb lettem. A résztvevőkből egy nagyon multikulti csapat jött össze, így sokat tanultam az együttműködésről. De persze nem csak magamat ismertem meg jobban, a kinti képzéseknek köszönhetően Spanyolországot is bejárhattam" – meséli.

Ági és a spanyol ovisokGaléria: Így utazza be a világot ingyen(Fotó: Horváth Ági)

"Mivel egy uniós programról van szó, nagyon védett közegben van az ember. Csak akkreditált szervezetek projektjein lehet részt venni, ráadásul külföldön mindenki kap egy mentort, aki átsegíti a nehézségeken. Így azoknak is jó szívvel ajánlanám ezt a fajta önkéntességet, akik egyedül nem mernek nekivágni a nagyvilágnak, viszont mégis külföldre vágynak. Ráadásul az egész ingyen van, így tényleg nincs senkinek semmi veszteni valója" – mondja Ági.

Málta zöld szentélyei
Nem egyszerű menedéket találni a tűző mediterrán napsütés elől egy olyan országban, amelyet a búvárok és napozásért rajongók Mekkájaként emlegetnek, ám a máltai szigetek rejtenek egy buja, csodálatos titkot. A festői mészkövek közé csodálatos köz- és magánkertek ékelődnek. A legrégebbieket még a Johanniták virágkorában hozták létre. Tudjon meg többet Málta rejtett kincseiről!
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek