» Talpraesett Turista

Harry Potter témájú hotel nyílt Londonban

| | Nem érkezett még hozzászólás
Harry Potméter témájú hotel nyílt Londonban. A 163 éves épületben található Georgian Hotel szobái Roxfort híres termeit utánozzák. Egy éjszaka százezer forint.

A filmbeli hálótermeket imitáló szobák üstökkel, varázskönyvekkel és bájitalos üvegcsékkel is fel vannak szerelve  - írja a brit The Independent. Emellett a hotel olyan extrákat is kínál, mint egy vezetett séta azokhoz a londoni helyszínekhez, amelyek ismerősek lehetnek a Harry Potter-filmekből, valamint a csomag része egy látogatás is a Warner Bros. Filmstúdióba is. 

„Hallottam, hogy a Harry Potter-stúdiótúra volt a legnépszerűbb turistaattrakció Londonban, és mivel a buszok innen, a Victoria állomástól indulnak, ezért kitűnő helyen vagyunk ahhoz, hogy idecsalogassuk a stúdióba igyekvő turistákat" - mondta a lapnak Serene von der Heyde, a hotel egyik tulajdonosa. 

A tulajdonosnő elmondta azt is, hogy a vendégeket gyertyagyújtással és zenével fogadják a szobákban az egyedi hangulat megteremtése érdekében. Bár mindezzel elsősorban a gyerekeknek igyekeznek maradandó élményt nyújtani, nem csupán gyermekes családok látogatják a hotelt - írja az MTI.

„Meglepő, hogy mennyi fiatal pár látogat minket, talán a gyermekkoruk és a Harry Potter-sorozat iránt érzett nosztalgia miatt" - mondta Heyde. 

A hálótermek éjszakánként 249 fontba, azaz közel 100 ezer forintba kerülnek. A stúdiólátogatással együtt az ár még magasabb, 363 font, vagyis mintegy 142 ezer forint. 

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Minden perc ajándék! Töltse a szebbnél szebb őszi napokat családjával!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
58 perce
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
1 órája
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
4 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.