Már tíz kínai nagyvárosba utazhatunk vízum nélkül

A dél-kínai Kunming csatlakozásával tízre nőtt azoknak a kínai városoknak a száma, melyek 72 órás vízummentes tartózkodást tesznek lehetővé a külföldi turisták számára - adta hírül a kínai központi televízió.

A vízummentességi program azoknak a turistáknak teszi lehetővé a repülőtér időleges elhagyását, akik külföldről érkeznek az adott városokba és fel tudnak mutatni egy harmadik országba szóló repülőjegyet. A program keretein belül 45 állam – köztük Magyarország és 30 más európai állam – utazói 72 órán át nézelődhetnek a kedvezményes politikát bevezető városokban, illetve az azoknak helyet adó tartományokban.

A vízumkérelem jelentette hosszas adminisztrációt és anyagi kiadásokat megspóroló, rövid távú programot elsőként Peking és Sanghaj városok vezették be 2013 elején. Annak célja a városok vonzerejének és az oda érkező külföldi turisták számának növelése. A statisztikák szerint a program eddig sikeresnek is bizonyult: a pekingi és sanghaji lehetőséget az elmúlt évben több tízezer átutazó használta ki, írja az MTI.

A sikeren felbuzdulva hét másik város, az észak-kínai Talien és Senjang, az észak-nyugati Hszian, a közép-kínai Csungking, a dél-kínai Kuangcsou, a Kuanghszi Csuang Autonóm Területen megtalálható Kujlin és a Szecsuán tartománybeli Csengtu is csatlakozott a programhoz, melynek tizedikként a délnyugat-kínai Kunming is tagjává vált.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek