Költő madarak füttykoncertjére szerveznek túrát a Mecsek lábánál

Március 31-én esti túrára, pontosabban a területen költeni készülő madarak füttykoncertjére várják a természetbarátokat Sikondán.

Duna-Dráva Nemzeti Park Facebook

 A késő délutáni órákban az erdő madarait hallhatjuk elsőként, amikor a barát-, a szén-, és a kék cinegék folyamatos dalolását egy-egy harkályféle dobolása, kiáltása töri meg. Alkalomadtán a kék galamb búg bele a közelgő éjszakába. A lakott területeket esti énekével varázslatossá tevő fekete rigón kívül itt még az énekes rigó hangjában is gyönyörködhetünk. Az éjszakai madarak közül a macskabagoly, és az erdei fülesbagoly hangjának megismerésére van a legnagyobb esélyünk, de olykor-olykor az ilyenkor még húzó vadludak, esetleg darvak kiáltozását is megtapasztalhatjuk - sorolja weboldalán a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága a mecseki erdő állandó társulatának számító madár-zenekar napszaknak megfelelően fellépő tagjait.

A túrázók nemcsak a tavaszi alkony madárhangjait ismerhetik meg a muzikális séta során, de részt vehetnek egy kollektív békamentésben is. A békamentés ugyanis több mint tíz éve visszatérő foglalatosság Sikondán, amit rendszeresen próbálnak előre meghirdetett programként megszervezni az érdeklődők számára. Az időjárás kiszámíthatatlansága miatt azonban van, hogy egyetlen békával sem találkoznak a lelkes természetvédők, nemhogy menteni való példányokkal.

Mivel a nemzeti park munkatársai a békák vonulására nem tudtak hatást gyakorolni, ezért inkább a stabilan a helyszínen tartózkodó madarak megfigyelésére, hallgatózására épülő program részévé tették a békák átsegítését. Így lesz ez most pénteken is.

Találkozás: Sikondai tavak nagy parkolójában, este hat órakor
Túra hossza: 3-4 km, időtartama: 3-4 óra

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek