» Túra

Három helyszínen Muzsikál az erdő az idén

| | Nem érkezett még hozzászólás

Idén három térségben rendezik meg a Muzsikál az erdő elnevezésű rendezvénysorozatot, amelyen az erdei koncertek mellett szakvezetéses sétákkal, előadásokkal és tárlatokkal is várják az érdeklődőket – írja az MTI.

A Mátra csak egy a három helyszín közül
A Mátra csak egy a három helyszín közülFotó: Muzsikál az erdő / Facebook

A rendezvénysorozat első eseményét a Kecskemét közeli Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn rendezik május 26. és 28. között. Ezt követi a Mátrai Művészeti Napok kilenc napos programfolyama július 1. és 9. között. A Muzsikál az erdő a Körösök völgyében pedig szeptember 29. és október 1. között várja az érdeklődőket Gyula térségében, Gyula-Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében.

A rendezvények programjait a természethez kötődő képzőművészeti kiállítások, erdei sport, kézműves gyermekprogramok és helyi termelők bemutatkozása is színesíti majd. Az érdeklődők megismerkedhetnek a fenntartható gazdálkodás példáival, és tudományos ismeretterjesztő előadásokon vehetnek részt, ahol az erdőkről és a természetvédelemről tudhatnak meg többet. További részleteket a rendezvény honlapján olvashatunk.

A már tizennegyedik éve megrendezésre kerülő Muzsikál az erdő minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsítve a vidék, az erdő értékeit. A Mátrában tervezett helyszínek közé tartozik Tar, Szurdokpüspöki, Szentkút, Mátraalmás, Gyöngyöstarján, Gyöngyössolymos, Gyöngyöspata, Kékestető és Galyatető.

Az események fő célja az erdő és a művészet erejével a környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit. És ha a fentiek még nem lenne elég, tudunk tíz okot, amiért beleszerethet ősszel Gyulába.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Orosházi nyár 2017 Május és augusztus között majd minden hétvégén izgalmas programokkal várunk Gyopároson!

Laczko új galériát hozott létre
Garmish-Partenkirchen
12 órája
rallymax élménybeszámolót írt
Csenge és Attila két keréken 29. nap
4 napja
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 29. nap
4 napja
dorav élménybeszámolót írt
Velencei karnevál 2016
6 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.