Csúcson a kullancsszezon: itthon, Horvátországban és Szlovéniában nyaralva is veszélyben lehetünk

Csúcson a kullancsszezon: itthon, Horvátországban és Szlovéniában nyaralva is veszélyben lehetünk

Magyarországon, – akárcsak számos népszerű környező nyaralási célországban –, idén nyáron is számolni kell a többféle betegséget is terjesztő kullancsokkal. Az enyhe telek miatt egyre jobban elszaporodó élősködő a két legismertebb és legveszélyesebb kullancs eredetű betegség – a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás és a Lyme-kóros esetek – számát is megnövelheti, olvasható a GlaxoSmithKline gyógyszercég közleményében.

„Az elmúlt időszakban egyre többen keresik fel háziorvosukat kullancscsípés miatt" – magyarázza dr. Torzsa Péter családorvos, a SOTE Családorvosi Tanszékének egyetemi docense. Hozzátette: „Sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, hogy a parazitát hogyan kell szakszerűen eltávolítani, pedig nagyon fontos lenne, hogy a bőrbe fúródott kullancs kiszedése minél hamarabb megtörténjen, és a kullancs testét ne nyomjuk össze."

Az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) tájékoztatója szerint 2016 első félévében 484 Lyme-kóros esetet jelentettek, tavaly pedig egész évben 1445 regisztrált Lyme-kóros eset volt. A Lyme-kór ellen megelőző oltás nincs: a kullancs elleni védekezéssel kerülhető csak el a későbbi krónikus szövődmények.

Az OEK adatai szerint 2014-ben 31, 2015-ben 24 vírusos agyhártyagyulladást jelentettek. A jellemzően kétfázisú lefolyással jelentkező betegségből éves szinten mintegy 10-12 ezer esetet regisztrálnak világszerte, de a WHO szerint ez csak a jéghegy csúcsa. A betegség második fázisa „mindössze" a betegek egyharmadánál alakul ki, emiatt számos fertőzéses eset felfedezetlen és regisztrálatlan marad.

Fotó: Bildagentur-Online/begsteiger / Northfoto

 A betegség első fázisának tünetei (fejfájás, fáradtság, rossz közérzet) a fertőzött kullancs csípését követően leggyakrabban 4-7. napon jelentkeznek. Ezek a tünetek azonban annyira általánosak, hogy az induló betegség felismerése nem lehetséges ebben a fázisban. A betegek egyharmadánál a kullancscsípést követően azonban kialakulhat a betegség agyhártyagyulladással, agyvelőgyulladással, agyvelő- és gerincvelő-gyulladással járó második fázisa is. Tünete a magas, 39 °C fölötti láz, tarkómerevség, aluszékonyság, koordinációs zavarok, heves fejfájás, hányás, szédülés, eszméletvesztés

A betegség gyógyítására célzott terápia nem létezik, a súlyosabb eseteknél a vírusos fertőzés legtöbbször csak maradványtünettel gyógyul. Dr. Torzsa Péter hozzátette: a Magyarországon jellemző vírustörzs csak az esetek csekély arányában (egy-két százalékában) okozhat halált.

A vírusos agyhártyagyulladás megelőzésének fontosságát a hazai és nemzetközi egészségügyi szervezetek is szorgalmazzák. Magyarországon jelenleg kétféle oltóanyagot forgalmaznak, mindkettőnek van gyerek és felnőtt változata is. Három oltás szükséges a védelemhez: az első oltást követő 1-3 hónap múlva kell felvenni a másodikat, majd oltóanyagtól függően újabb 5-12 hónap, vagy 9-12 hónap elteltével a harmadik részoltást. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a hosszútávú védettség fenntartásához elengedhetetlen az emlékeztető oltások beadatása. Az emlékeztető oltásokat a harmadik oltást követően 3 év múlva kell először beadatni. A további emlékeztető oltások időpontja az oltóanyagtól és életkortól függően eltérő, ezekkel kapcsolatban a családorvos adhat részletes tájékoztatást

A WHO szerint a betegség évről évre fokozódó problémát jelent Európában, hiszen a központi idegrendszert támadó, kullancsok által terjesztett vírus egész Kelet-, Közép- és Észak-Európában jelen van a világszervezet jelentése szerint Folyamatos terjedését segíti a klímaváltozás, a szabadtéri sportok, kikapcsolódás növekvő népszerűsége is.

A legtöbb klinikai esetet az elmúlt években a balti államokból és Szlovéniából jelentették. A magyar turisták számára fontos hír, hogy a környező országokban, illetve Lengyelországban, és Csehországban is jelen van a kullancs. Magyarország közepesen fertőzött országnak számít. Hazánkban a magas rizikójú területek a nyugati, délnyugati megyék közül főleg Zala, Somogy, Vas és Veszprém megye, keleten elsősorban Nógrád megye, illetve az Északi-középhegység.

A szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az elszaporodó kullancsok miatt ma már nemcsak az erdőben, hanem szabadtéri sportoláskor a parkokban, a strandokon, játszótereken, hobbikertekben, kempingezéskor, különböző nyári fesztiválokon is megfertőződhetnek, akik nem védettek. Sok strand erdős, fás, bokros területen fekszik, ebből adódóan előfordulhat kullancs is, amely kórokozókat hordozhat. A dús aljnövényzetet kedvelő parazita akár egy piknik, vagy kutyasétáltatás alatt is utat talál az emberhez.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek