200 kilométer a Balaton körül egy nap alatt? Sikerülni fog!

A Balaton körüli bringaúton akár egyetlen nap alatt is körbe tekerhetjük a magyar tengert. Túrajavaslatunk valószínűleg sokak komfortzónáján kívül esik, pedig sokkal többen képesek rá, mint ahányan azt elsőre gondolnák magukról.

A Balaton körüli bicikliút hozzávetőleg 210 kilométer hosszan kanyarog, ebből 10-15 kilométert le lehet faragni, de nagyságrendileg egy 200 kilométeres napi adagról beszélünk. Vannak azonban könnyítő körülmények is.

A Balaton egy tó, tehát a partja magától értetődően vízszintes. Ugyan nyilván lesznek kisebb- nagyobb dombok, itt-ott még egy-egy komolyabban megérezhető emelkedő is, az útszakasz voltaképpen síkvidéki.

Fotó: Ramessos / Wikipedia

Végig van civilizáció, azaz sűrűn lakott övezeten át vezet az út, még az északi part kiesebb tájain sem tudunk két-három kilométernél többet tekerni úgy, hogy lakott területre ne érjünk, ahol – szezonban legalábbis – vendéglátó-ipari egységek ne üzemelnének. Ha nincs helyismeretünk, de biztosra akarunk menni, a part menti strandbüfékre bárhol bátran bazírozhatunk.

Emellett vannak ábécék, de a legalapvetőbb kerékpáros igényeket sokszor benzinkutak is ki tudják elégíteni. A lakott terület emellett változatosabbá is teszi a túra élményét, hiszen nem kietlen pusztán, hanem változatos tájon kell haladni.

Legalább cipekedni nem kell

Ezek fényében a 200 kilométer – bár tényleg nem kevés – már nem egy Tour de France-etaphoz, hanem egy kissé túlméretes egynapos biciklitúrához kezd hasonlítani. Az egynapos túra további előnye, hogy csak azt kell magunkkal vinni, amire aznap szükségünk lesz. A fentebb részletezett jó infrastrukturális lefedettség miatt nincs szükség uzsonnára, térképre, otthon lehet hagyni a neszeszert és a váltóruhát.

Fotó: mimi / Travelo

Pénztárca, mobiltelefon, kulacs – ennyi kell mindenképp. Nagyon fontos az elvesztett víz utánpótlása, mindenképp legyen kulacstartó a biciklin, vagy legalább egy félliteres palack menet közben elérhető helyen. A víz azért is praktikus, mert azzal – főként nyári melegben – locsolni is lehet magunkat, ez felfrissít és erőt ad. Fontos tudnivaló, hogy vizet minden vasútállomáson szerezhetünk a szabadtéri csapokból.

Biztos, ami biztos, gumibelsőt és pumpát is érdemes vinni. Az esőkabát azonban felesleges modorosság: egy hirtelen balatoni záporban, mire felveszi az ember, már elázik, illetve alulról úgyis vizes lesz a nedves aszfalttól, pocsolyáktól. Inkább a ruházatunkat válogassuk meg úgy, hogy kényelmes legyen, gyorsan száradjon, és ne legyen túl kényes.

Mikor vághatunk bele bátran?

Természetesen, bár cikkünk célja, hogy kedvcsináló legyen, és hogy elhitesse az olvasóval, hogy nem emberfeletti dolog az egynapos Balaton-kör, jöjjön néhány hozzávetőleges feltétel, ajánlás, hogy mikor vághatunk bele bátran.

Ekkora távhoz idő kell, itt hozni kell a húszas (20 km/órás) átlagot. Nem kell sokkal efelett, de tekerés közben – tehát figyelmen kívül hagyva a szüneteket – a lankákkal együtt is célszerű 20 feletti átlagot hozni. Így is több mint 10 óra lesz a biciklin töltött idő.

Jó, ha edzésként, felkészülésként legalább egyszer már megtettünk 100 kilométert egy nap. Ennél többet nem kell rá gyúrni, de ha ez megvan, tudhatjuk, odafigyeléssel ennek a kétszerese is meglesz.

Fotó: sm33 / Indafotó

Azért is fontos, hogy legyen némi biciklitúrás gyakorlatunk, mert ismerni kell magunkat annyira, hogy tudjuk, mikor és mit együnk. Ami mindenkinek fontos: sokszor kell enni, és nem túl megterhelőt. Legyen szénhidrát és energiatartalma, legyen közte sós étel is – a verejtékezés során sok sót veszít a szervezet, és ezt pótolni kell, de ne aggódjunk, fel fog tűnni, hogy inkább a hamburgeres sorba állunk, mint a kürtős kalácsosba.

Bár – ahogy a fentiekből látszik – egy átlagosan jó erőnlétben lévő, biciklitúrákon némi rendszerességgel résztvevő túrázó teljesítheti a távot, itt természetesen nem csak a táj és a látnivalók élvezete fog dominálni. Látnivaló itt csak az lesz, amit kívülről, menet közben látunk – azért ne szomorkodjunk, a Balaton környéke még így is bővelkedik szépségekben (például badacsonyi Bazalttemplom, balatonföldvári villasor, világosi magasparti panoráma, füredi sétány).

Erre a túrára olyanokkal induljunk, akik hozzávetőleg velünk azonos edzettségi szinttel rendelkeznek, de a végén így is előfordulhat, hogy más ritmusban fáradunk, ekkor – a tapasztalat azt mutatja –, az a legcélszerűbb, ha mindenki a saját ütemében teker tovább a visszaérkezésig.

Tippek, trükkök, taktikák

Nemcsak országúti kerékpárral lehet nekiindulni, egy hagyományos mountain bike is megteszi, de a biciklin mindenképp legyen váltó, hogy tudjuk tartani a húszas átlagot.

Reggel érdemes korán, hat órakor indulni, mivel megállásokkal a teljes menetidő 14 óra is lehet. Indulás előtt bőséges reggelivel indítsuk a napot, indulás után pedig az elején hosszabb – akár 40-50 kilométeres – szakaszokat tűzzünk ki megállás nélkül teljesítendőnek, majd féltávtól sűrűbben, akár 20 kilométerenként beiktathatunk egy rövidebb pihenőt.

Fotó: pi_ / Indafotó

Hasznos a túra időpontját a napfordulóhoz minél közelebb tervezni – nem pogány vallási rítusok miatt, hanem azért, hogy minél többet biciklizzünk világosban.

Bár célszerű követni a kijelölt kerékpárutat, néhol a kevésbé ráérős biciklisták sokallani fogják a kerülőket. Így rövid szakaszon haladhatunk a főúton Csopak belterületén, de a világosi magaspart megmászását is elkerülhetjük, ha átkerekezünk a Club Aligán – ez legális és ingyenes lehetőség.

Ha Balatonfüred felől érkezünk Zánkára, legyünk résen, mert egy tábla elirányíthat a Káli-medence felé, teljesen indokolatlanul. A vasútállomás után, de az átkelő előtt ugyanis tévesen jobbra jelzi Keszthelyt, míg Balatonszepezdet balra. Valójában azonban mindkettő balra, a tó felé van, nem kell elindulni a kaptatón.

A felkészülés során döntsük el, melyik irányba indulunk, azaz az óramutató járásával megegyező, vagy ellenkező irányban fogjuk körbebiciklizni a magyar tengert. Ennek főként pszichológiai jelentősége van, hiszen összességében ugyanannyi szintemelkedést kell megtenni, viszont dönthetünk, hogy előbb esünk túl a dombosabb északi parton, vagy inkább azt hagyjuk a végére.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Alsó-Ausztria három új kerékpárúttal várja idén a bringásokat
Körbetekerheti Bécset is az egyiken!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek