A természet lágy ölén majd jól esik a sziklatúra

A jó levegőt garantálja a proletárdiktatúra – ez a felejthetetlen Szilágyi György-kétsoros legyen mottónk a várak és homokkő sziklák közt vezető látványos túránkon Németországban

Németország Elzásszal határos része nem a turizmus fellegvára, pedig természeti értékeket bőven találunk a Rajnától 50 kilométerre, nyugatra fekvő vidéken. És ahogy Németországban szokás, a megfelelő marketing, szóróanyagok és térképek sem hiányozhatnak innen.

A sziklaormokon magasodó várak földje

Túránk helyszíne Dahn, mely a Rajna-vidék–Pfalz tartomány déli részén fekszik. A megye székhelye, és a legközelebbi „nagyváros" Pirmasens, amely arról nevezetes, hogy Németországban itt a legalacsonyabb a várható átlagélettartam.

Dahn Galéria: Túra NémetországbanFotó: Mózes Krisztián / Travelo

Dahn egy 4500 fős kisváros a Wasgau dombvidék szívében – ennek déli, francia nyúlványa a Vogézek, talán így ismerősebb. A 300 méter magas, különleges alakú sziklaormokon több vár is épült az idők folyamán. A városkából ezek mind karnyújtásnyi távolságra vannak, így sok túraútvonalat jelöltek ki a környező területeken. Ezek között mindenki megtalálja a kedvének és edzettségi fokának megfelelőt.

Hogy juthatunk el Dahnba?
A Wizz Air heti két járatot üzemeltet a németországi Karlsruhe közelében elhelyezkedő Baden Airparkba. A járatok hétfői és pénteki napokon közlekednek, irányonként a Wizz Air – adókat és a nem opcionális költségeket beleértve – 5990 forintos ártól kínál jegyeket erre a célállomásra.
Karlsruhe Dahntól alig 60 kilométer, de abból autópálya alig 20. Közúton és vasúton is egyaránt mellékvonalra kell számítanunk, sajnos a közösségi közlekedéssel a terület megközelítése nem a legkönnyebb. Saarbrückenből, vagy a határ túloldalán fekvő Strasbourgból is még egy átszállás kell az eléréséhez. De ne bánjuk, ez az elzártság is segített abban, hogy a természet szépségei ilyen épségben fennmaradhassanak.

Prémium túraútvonalak közül válogathatunk – még ha nem is tudjuk, mitől prémium egy túraútvonal – a dahni településszövetség honlapján, és természetesen a helyszínen is. Turistainfót térképekkel a város központjában a Weißenburgerstraße 17D alatt kaphatunk a legkönnyebben. Innen, a park széléről induljunk egy könnyedebb túrára.

A túraajánlatok 7 és 83 kilométer között mozognak, természetesen a hosszabbak több napra szólnak. Mindegyik során láthatunk szélcsiszolta homokkő sziklákat, várromokat, kis falvakat, csodás tájakat, erdőket. A kérdés csak az, mennyi időnk van rá. Az egész Wasgau legmagasabb pontja egyébként alig magasodik 500 méter fölé, így komoly hegymászásra ne készüljünk, még ha kaptatók lesznek is.

Hochstein-szikla Galéria: Túra NémetországbanFotó: Mózes Krisztián / Travelo

Aki csak egy olyan túrát vállalna be, amit bármikor félbehagyhat, hogy aztán Dahnban hódolhasson a jól megérdemelt gasztronómiai élményeknek, az válassza a dahni körtúrát (Dahner Rundwanderweg). Az útvonal 580 méteres szintemelkedést (és, lévén körtúra, szintcsökkenést) kínál, a 18,7 kilométerre a szintidő a helyiek szerint 7 és fél óra, a terep pedig közepes nehézségű. Ami a legjobb benne, hogy végig közelről kerüli a kisvárost, így tetszőlegesen, bármikor le lehet vágni belőle, ha már fogytán van az erőnk.

Így túráztunk mi

A túrát a dahni turistainformációnál kezdtük, egy emelkedőt leküzdve a második világháborús katonatemetőhöz (Ehrenfriedhof) jutottunk, ahol a Szent Mihály-kápolna is áll. A kápolna mögött látható az első jelentősebb, jellegzetes formájú homokkő alakulat. Innen a hegygerincen, emelkedős és lejtős szakaszokon át – az erdőben további furcsa alakú sziklákat felfedezve – jutottunk fel a 337 méteres csúcsra, ahol a dahni várcsoport is áll.

A kápolna, mögötte bújik meg a Hochstein-szikla, előtte a temető Galéria: Túra NémetországbanFotó: Mózes Krisztián / Travelo

Három vár osztozik ugyanis a hegytetőn, közvetlenül egymás mellett, a dahni óvár (Burg Altdahn), egy grófi vár (Grafendahn) és a Tanstein-vár. Utóbbi épült legelőször, már a 12. század elején említik, végleg csak 1689-ben rombolták le. Az óvár épült másodiknak, mintegy száz évvel később, de ez is 1689-ben esett áldozatul a pfalzi örökösödési háborúban a franciáknak. A Grafendahn-várnak jutott a legrövidebb idő, hiszen a 13. század végén épült, ám 1462-ben elfoglalta és leromboltatta I. Frigyes pfalzi választófejedelem.

A várak szabadon látogathatók, a legjobb állapotban az óvár maradt fenn, egy kis vármúzeumot is találunk a romok mellett. A vár alatti sziklarészt is áramvonalasra csiszolta az évszázadok szele, a várromok robusztussága, szögletessége szép kontrasztot ad az alatta látható szirtekével.

Altdahn vára Galéria: Túra NémetországbanFotó: Mózes Krisztián / Travelo

Innen a kijelölt út sziklaképződmények (Zimmerfels, Hebelfels) mellett halad, érintjük a szomszédos Erfweiler települését. A várheggyel átellenben fekvő dombokra átérve a Römerfels-szikláktól csodás kilátás nyílt. Dahn északi és déli részét elválasztó Lachberg-Vogelsberg vonulaton végigsétálva kereszteztük a főutat és a vasutat. Észak felé követve a túrát felkapaszkodtunk a Wieslauter-völgy védelmére emelt újvárhoz (Burg Neudahn), amely ugyan szintén 13. századi, ám a várcsoportnál valamivel jobb állapotban van. Innen a Moosbach-patak völgyében sétáltunk tovább immár délnek. Az erdőségben még egy kaptató várt ránk a Wachtfels-sziklához, majd egy gyors ereszkedés, vissza a település déli széléhez, ahonnan már közel volt a kiindulópont.

Szállás és étkezés
Hotelt, ifjúsági szállást, apartmant, szobát is könnyen találhatunk Dahnban, és étteremből is több van. Helyi ízeket kínál a Wasgauperle (Wasgau Gyöngye) és a Ratsstube, de találni kínai, thai éttermet is.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek