» Túra

Öt variáció egy témára: aktív családi nyaralás vízközelben

| | Nem érkezett még hozzászólás
Mindig az utolsó pillanatra hagyja a családi nyaralás megszervezését, így aztán végül mindig ugyanott kötnek ki, és ugyanazt csinálják – hevernek a strandon? Idén legyen másként! Találják ki időben hová mennek, és válasszanak valamilyen érdekes célpontot! Nyaralótippek előfoglaláshoz Nyíregyházától Malagáig.

Tudja már, hol nyaral a családdal? Nem, nem tévesztettük el a hónapot: tényleg március elején kérdezzük ezt. Egyrészt, mert az utazási irodáknál pont most dübörög az előfoglalási szezon - egy ideje ugyanis anyagilag jobban megéri előre gondolkodni, ahelyett, hogy a last minute lehetőségekben bíznánk. Másrészt, ha magának szervez, sokkal nagyobb kínálatot talál ilyenkor, mintha júniusban kapna észbe. Főként igaz ez abban az esetben, ha valamilyen speciális helyre szeretne menni – mi például idén egy annyira népszerű falusi vendégházat néztünk ki, ami már most telt házas egész nyárra.

Meggyőztük, de még nem tudja, merre induljanak és mit csináljanak? Azt tanácsoljuk, idén próbáljanak ki valami aktívabbat a semmittevésnél! A konkrét helyszíneket pedig már soroljuk is.

Március 15. – négynapos hosszú hétvége

A Hunguest Hotels szállodák hazánk legjobb fürdőhelyein és hegyvidékein az ünnepi hosszú hétvégére is jó ajánlatokkal készülnek. Az ajánlatok egy helyre gyűjtve böngészhetők, online foglalással további kedvezmények érhetők el! Kattintson a hosszú hétvégi választékért és online kedvezményért! (X)

Belföldön

Fontos, hogy a családi nyaralás helyszínén legyen természetes vízpart, de élményfürdő, állatkert és más egyéb látni- és tennivaló is? Van ilyen hely, mégpedig Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. A családokat Európa legjobb állatparkja, hazánklegnagyobb szabadtéri múzeumfaluja és négy fürdő várja itt. Mindez négy évszakon át élvezhető 320 hektáros tölgyerdővel ölelve, központjában két hangulatos tóval, melyeket csak egy sétány választ el egymástól.

A településrész az elmúlt négy évben folyamatosan kerekedik: híres magyar meséket idéző játszótér épült az apróságok örömére, az idősebbek senior-parkban mozoghatnak, miközben napozóteraszok, sétányok épültek, műemlékek újultak meg. Épp itt az ideje, hogy megnézzék maguknak!

Tó- és bringabolond családoknak a Fertő-tó lehet jó választás idén, hiszen végre valahára körbeért a bringaút, így nem kell rettegni a balfi szakaszon sem, a tó biztonságosan körbetekerhető. Strandolni a magyar oldalon Fertőrákosnál, az osztrák oldalon Podersdorfnál a legjobb, ha pedig termálvízre vágynánk, Hegykőn érdemes csobbanni.

A látnivalók közül magyar oldalon az egyre szépülő fertődi kastélyt, a fertőszéplaki tájházakat, a fertőrákosi kőfejtőt és a püspöki palotát érdemes megnézni. Osztrák oldalon pedig az ékszerdoboz-városka Rusztot, és a Mönchhofi skanzent ne hagyják ki! A családi nyaralást soproni városnézéssel – csokit mindenképp kóstoljanak Harreréknél! –, vidámparkozással – a Familyparkban, az osztrák-magyar határon –, és élményfürdőzéssel tehetjük még emlékezetesebbé.

A Balatonnál sem csak strandolni lehet!

Akkor sem csak a strandolás az egyetlen alternatíva, ha a fenti tavak helyett hazánk legnépszerűbb vízpartját, a Balatont választaná inkább idén. Az aktív programlehetőségekről itt, a rossz időre is kiválóan alkalmazható téli lehetőségekről pedig itt írtunk korábban.

Külföldön

Az észak-olasz Garda-tó mindent tud, ami egy családi nyaralást emlékezetessé tesz. Lehet strandolni és vízi sportolni, vannak hangulatos óvárosok ahol lehet sétálni, van több vidámpark (Gardaland, Movieland) és aquapark (Caneva World), és gyönyörű, magas hegyek is. Ráadásul kocsival sincs teljesíthetetlenül messze, de aki akar, az repülővel is mehet. Ha gyerekekkel keresnek szállást, mi az egymást érő családbarát kempingeket javasoljuk a tó déli oldalán. Ezekben igényes és kényelmes lakóautók, éttermek, boltok, medencék várják a nyaralókat.

Ha ennél közelebbi célpontot keresnek, és a kisebb, emberléptékű tavakat jobban szeretik, akkor mi az osztrák Feld am See-t javasoljuk, ahol egy igazán természetközeli, egyszerre pihentető, és mégis nagyon sportos nyaralást ejthetnek meg. A Budapesttől öt órányira fekvő faluban hangulatos szálláshelyek, a tó partján vízisport-iskola és kerékpárbérlési lehetőségek várják. A Feldsee annyira kicsi, hogy egészen fiatal gyerekekkel is körbe lehet bringázni, de idősebbekkel a Millstatt-i tóhoz is eltekerhetünk innen. A közeli Bad Kleinkirchheimben termálfürdőt is találunk, a Nockberge bioszféra-parkban tett kirándulást pedig a legelésző tehéncsordák és a vendégmarasztaló alpesi hütték teszik még kellemesebbé.

Sós víz nélkül nincs nyaralás? Irány a fapadossal elérhető spanyolországi Malaga! Ide leginkább akkora gyerekkel érdemes menni, akik elég nagyok ahhoz, hogy élvezzék a látnivalókat, de még nem nőttek ki a szülőkkel strandolásból és aquaparkozásból. Megszállni szerintünk Malagában érdemes, így esténként jókat korzózhatunk a yachtkikötőben és a sikátoros óvárosban. Strandolni itt is lehet, de ha egy egész napot eltöltenének a plázson, inkább látogassanak el a közeli Costa del Sol valamelyik üdülőtelepülésére.

Ha Malaga látnivalóit letudták, Andalúzia fantasztikus városaiból is nézzenek meg egyet-kettőt. A granadai Alhambra például gyerekszemmel is érdekes lehet, főleg, ha felkészülünk pár érdekes sztorival. A nyaralás megkoronázásaként pedig látogassanak el a környék adrenalinpumpáló csúszdákkal zsúfolt aquaparkjainak egyikébe. Tinédzserekkel Malagától harminc kilométerre, Torre del Marban az Aquavelis, tizenhat kilométerre Torremolinosban az Aqualand lehet jó választás. Kisebb gyerekekkel pedig az Aquamijas Mijas településen, mely szintén kb. harminc kilométerre található Malagától. 

Nem talált kedvencet? Hamarosan hegyvidéki nyaralótippekkel jövünk!

Újabb cikkünk ebben a témában:

A legjobb szállodai gyerekprogramok a csúszdás medencén és az animáción túl - 2017.04.26.
Fűnyírás kistraktorral, íjászat, kürtőskalács- és kakaóscsiga-sütés, kincskeresés és szervezett családi vetélkedők: utánajártunk, mivel üthetik agyon az időt a gyerekek a magyar szállodákban, ha már unják a gyerekmedencét.
Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

szalay3 élménybeszámolót írt
Szlovákia, Tutajozás a Dunajecen - II., SzG3
2 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Stará Ľubovňa (Ólubló), SzG3
8 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Levoca (Lőcse), SzG3
8 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.