Hóvirágünnep kezdődik az Alcsúti Arborétumban

Február 6-án kezdődik a hóvirágünnep az Alcsúti Arborétumban. Két és fél hektáron, hét hóvirágfaj 24 fajtája virágzik 2-3 hétig, ezenkívül krókuszok és téltemetők is láthatók az angolpark területén.

A hagyományoknak megfelelően a tavaszi virágünnep nem ér véget a hóvirágok elvirágzásával, hiszen a következő időszakban a nárcisz, a tulipán, a keltike, a hérics és a májvirág is kibontja szirmait az arborétum területén, írja az MTI.

Fotó: Alcsúti ArborétumForrás: Travelo

 A hóvirág Benkő József (1740-1814) botanikusnak köszönheti a nevét, ő nevezte el így a latinul galanthus néven ismert kis tavaszköszöntő virágot. A 40 hektáros Alcsúti Arborétum létrejötte József nádorhoz (1776-1847) fűződik, aki alcsúti birtokán felépítette Magyarország legnagyobb klasszicista kastélyát, egy schönbrunni kertépítőmesterrel pedig megterveztette az ország egyik első tájképi kertjét, a táj természetes formáit utánzó angolparkját.

A kastély 1944-ben ismeretlen körülmények között leégett, ma már csak oszlopos timpanonja látható, és az angolpark jó néhány egykori létesítménye sincs már meg. Az arborétumba, amely valamikor a magyar növényhonosítási kísérletek egyik központja volt, az elmúlt évszázadokban számos egzotikus fát és sokféle növényt telepítettek.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek