Különleges kirándulóhely tizenöt percnyire a Belvárostól

Néha hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy Budapest milyen rendkívüli hely. Melyik másik európai fővárosban tehetjük meg, hogy felpattanunk egy buszra a belvárosban, és alig negyed óra múlva egy sziklákkal teletűzdelt hegyoromról nézzük a nyüzsgő várost?

A Sas-hegy már önmagában is gyönyörű természeti képződmény lenne, bárhol is emelkedne. Ezt a hatást csak tetézi, hogy Buda kellős közepén tör ki a házak rengetegéből. Hányszor haladtunk már el mellette, mikor a BAH-csomópont dugójában álltunk? Hányszor határoztuk el, hogy egyszer fel kellene mászni? És ehhez képest, hányszor szerveztünk oda ténylegesen kirándulást? Na ugye.

Sokakat elriasztott

Mentségünkre legyen mondva, hogy a szigorúan elzárt természetvédelmi területre, – aminek egyetlen bejárata a Korompai utca felől a Tájék utcából közelíthető meg –, sokáig csak előzetes bejelentkezéssel lehetett bejutni. Ez a macerásnak tűnő procedúra biztos sok kirándulót elriasztott. Kremnicsán János, az itt található látogatóközpont vezetője is elismeri, nem volt túl szerencsés ez a korlátozás.

Galéria: Sas-hegyFotó: Kremnicsán János / DINPI Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület

A Sas-hegyi Látogatóközpontot és tanösvényt aztán felújították, 2008 nyara óta látható ilyen formában. A szigorú látogatási rend viszont továbbra is érvényben maradt: a tanösvény csak vezetett túrákon látogatható. Ez nem csupán bosszantó bürokratikus hóbort: a sziklák könnyen erodálódnak, pusztulnak, omlásuk balesetveszélyes.

Másrészt pedig a taposásra nagyon érzékeny élőhely védelme miatt is indokolt a fegyelmezés. Kremnicsán János úgy érzi, bevált a módszer: „Nem szerettük volna az érdeklődőket kizárni, ezért alakítottuk ki a nyitva tartási napokat. Eleinte csak kedden és hétvégén 10-18 óráig, de a nagy érdeklődés miatt a pénteket is beiktattuk. A többi napon pedig előzetes bejelentkezés alapján bármikor tudunk csoportot fogadni."

Leánykökörcsintől az ájtatos manóig

Budapest terjeszkedése a XX. század első felében már a hegy lábát ostromolta és az elkövetkezendő évtizedekben egyre feljebb kúsztak a házak, mígnem az Országos Természetvédelmi Tanács 1957-ben megálljt parancsolt az urbanizációnak. Ekkortól kezdődött a Sas-hegy tudatos és szervezett védelme.

Galéria: Sas-hegyFotó: DINPI Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület / Facebook

A 259 méteres magaslat valójában egy dolomit tömb, a számtalan sziklával szabdalt kopár hegy azonban egyedülálló élővilágot rejt. Számos olyan növényt találhatunk itt, amelyek még a Kárpát-medence bennszülött fajai, így különlegesen fontosak a természetvédelem számára. Ezeken kívül is sok ritka és védett növényfaj él itt, mint például az apró nőszirom, tavaszi hérics, leánykökörcsin, tarka és bíboros kosbor, heverő naprózsa, borzas vértő, sárga kövirózsa. Azonban vannak olyan növények is, amik nem kívánatosak: az egyik fő problémát az orgona okozza. Terjedése ugyanis annyira agresszív, hogy képes felborítani a kialakult ökológiai egyensúlyt, a Sas-hegyen ezért tudatosan irtják.

Bár első látásra úgy tűnik, nem igazán lakják állatok a hegyet, különösen gazdag az ízeltlábú fauna, – ezek közül kiemelkedő jelentőségű a lepkék és a pókok igen népes csoportja –, de megtalálható itt a ma már kifejezetten ritka ájtatos manó és fűrészes lábú szöcske is. Itt él a fokozottan védett haragos sikló és a pannon gyík is. A hegylábon található sűrű bozótos cserjés pedig számos madárfaj fészkelő- illetve táplálkozóhelye.

Galéria: Sas-hegyFotó: DINPI Budai Sas-hegy Természetvédelmi Terület / Facebook

Két szabadtéri terráriumban, természetes élőhelyükön mutatják be a pannon gyíkot és a zöld gyíkot. Tavasszal és ősszel pedig többször tartanak kisemlős-bemutatót borzzal, nyesttel, görénnyel és más, városokban élő kisállatokkal.

A területtel érdemes először a látogatóközpont interaktív kiállításán ismerkedni. A hegy tetejére vezető ösvény kerekesszékkel is járható, a kilátóból pedig csodálatos panorámában gyönyörködhetünk, kristálytiszta időben akár a Mátra csúcsait is láthatjuk. De elénk tárul a Gellért-hegy "hátsó fertálya", a lankás domb, amit általában sose látunk, a Vár és a budai hegyek vonulatai. Győződjenek meg róla személyesen, mi imádtuk!

Hasznos infók
Aki a fentiek után ellenállhatatlan vágyat érez a Sas-hegy megtekintése iránt, még október 31-ig megteheti, rendes nyitva tartásuk idén addig tart. Az előre bejelentkezett csoportokat viszont a téli időszakban is fogadják. Néhány szép napsütötte hétvégén pedig kinyitják a Látogatóközpontot is. A 850 méter hosszúságú, kör vonalvezetésű tanösvény kizárólag szakvezetővel látogatható. Belépődíj a kiállításra, a kilátóra és a tanösvényre terepi vezetéssel felnőtteknek 950 forint, diákoknak és nyugdíjasoknak 750 forint, gyerekeknek 600 forint. További infó itt és itt.
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek