Több nyelven kacagó békák, szerecsen Madonna és 900 kilométer biciklis dolce vita

Az elmúlt hetekben két vadonatúj kerékpáros centrum nyílt a Mura mentén a Pannon Pleasure-projekt keretében. A frissen átadott központok olyan rejtett kincsek fölé épültek, amelyeket egy túrával, vagy biciklin töltött slow-nyaralás közben érdemes a leginkább megismerni.

Seti szégyenszemre bringával együtt tolni kezd felfelé az emelkedőn. Tiltakozom, mert tök edzett vagyok, meg minden. Ő viszont hegyibringás, én pedig épp csak nyavalyogtam egy kicsit – láthatóan nem hiszi, hogy van még szuflám. Röhögünk, belehúzok. Ez a túra teszi fel a koronát a hétvégére, hátunk mögött a délutáni nappal. Pénteken még nem úgy tűnt, hogy egyhamar biciklizni fogunk, de a házavatóra megjött a jó idő is.

A lispeszentadorjáni kerékpáros centrum a szemközti kilátóból
Galéria: Pannon Pleasure
(Fotó: Mozgásvilág.hu)

Nem lipse, hanem lispe

A zalai táj a fél másodperccel tavasz előtti nyugalomban figyel. Csend van és friss levegő, autó alig jár az országúton. A ma már pangó olajiparáról és erdőiről híres környék falvai közt olyan vicces, vagy megjegyezhetetlen nevűek vannak, mint Bázakerettye, Iklódbördőce, Maróc vagy Lispeszentadorján. Utóbbit azonban a bringások mostantól véssék be az emlékezetükbe és a naptárba. És ne féljenek az emelkedőktől – minden nagyon jó lesz.

Li-s-pe
Galéria: Pannon Pleasure
(Fotó: Travelo)

Hogy a hatévi kitartó szlovén-magyar pedálozáshoz a bürokrácia hegymenetein át mi adta az energiát pont ezen a környéken? Ha csak egyszer kinézünk valamelyik kilátóból a sok közül, leeresztünk kicsit a kistolmácsi tó partján, vagy rácsodálkozunk a virágszőnyegre a tanösvények mentén, máris könnyű megérteni. Természetfeletti magyarázatnak pedig ott vannak a Szent György-vonalak – amelyek hogy, hogy nem, éppen a közeli Lenti termálfürdőjének fizetős udvarán fejtik ki legjobban a hatásukat –, vagy a világbajnok, elmondhatatlan, frenetikus, észbontó zalai tökös-mákos rétes.

Béka és kacagás

Kati néni igazán otthon van a szécsiszigeti vízimalomban, amelyet bemutat nekünk. Még a gyerekkori képe is látható a falon a negyvenes évekből, működő malomkerékkel a háttérben. Az épületet, és a települést körülvevő egykori folyómeder pocsolyáiban mostanában bivalyok héderelnek, nyaranta pedig békák kacagnak, ahogy Kati néni mondja, több nyelven. A szlovén-magyar-horvát hármashatáron ez nyilván alap. Ami sokkal jobban meglep bennünket, az az, hogy mennyi csodás történet bontakozik ki idős idegenvezetőnk elbeszéléseiből.

Idegenvezetés a vízimalomban: Kati néninél a tánc csak egy a show-elemek közül
Galéria: Pannon Pleasure
(Fotó: Mozgásvilág.hu)

Amik úgy kezdődnek, hogy „az ágy alatt egy híres bili van!", vagy: „a szerencsen Madonnát a pálosok egyszer vissza akarták venni, de mi nem adtuk", vagy: „művészettörténészeket nem engedek ide föl". Az anekdoták között pedig itt-ott egy kis történeti kvíz, ének, tánc, ráadásul az ember tényleg mindenre számít Magyarországon, csak fekete Szűzanya-szoborra nem. Ám a malommal szomszédos barokk templomban, amire szintén Kati néni vigyáz, az is akad.

Muravidéki dolcsevíta

A Cukék borházában balra német, középen magyar, jobbra szlovén beszéd, élénk tempóban fogynak a füstölt sonkák, kerekednek a sztorik. Előzőleg már eleget ámuldozunk a napsütésben fürdő szabályos szőlődombokon, Lendva nyugalmán és a mellette fekvő családi birtok termékeinek gazdagságán.

Cuk Borház (Hiša vina Cuk), Lendva
Galéria: Pannon Pleasure
(Fotó: Mozgásvilág.hu)

Így rögtön az itt felszolgált borkóstoló első körétől a teljes megelégedettség hangulatában, hátradőlve hallgatjuk a Hadik-legendát – a Hadik Mihály múmiáját őrző híres kápolna a szomszéd dombon áll – a borház pillangós logójának történetét, és élvezzük az ízeket.

Ám semmi komolykodásra nem kell gondolni, Cuk Péter házigazda a délelőtt folyamán pálinkával, és az általa tenyésztett, mesébe illő külsejű skót felföldi marhák bemutatásával gondoskodott a laza hangulatról. Testvére, Éva, a borház felelőse pedig olyan széles mosollyal, és olyan profi érzékkel hozza a nagymama-rétest a legjobb pillanatban, hogy ha eddig maradt volna esélye bármilyen stressznek ezen a helyen, az is elillan a kinti bárányfelhőkkel, és marad a színtiszta életszeretet.

Rajzfilmbe illő szarvasmarhák
Galéria: Pannon Pleasure
(Fotó: Mozgásvilág.hu)

A magyarok és a szlovénok hagyományosan békés, előremutató partneri viszonyára nemcsak a négygenerációs gazdálkodócsalád példája bizonyíték a térségben. A pezsgő magyar kulturális élet, a délszláv kényelem, nagyvonalúság, és az Ausztriára emlékeztető igényesség együtt adják a Muravidék (Prekmurje) vonzerejét. Ezt a közösség saját jól felfogott érdekében iparkodik is fenntartani, látható sikerrel.

Egyensúly

Ami a határon átnyúló biciklis összefogás konkrét helyszíneit illeti, egy kicsit beljebb haladva a szlovén oldalon nemzeti parkok kezdődnek, visszább, a folyókon vízitúrákra lehet nevezni. Lendva városa pedig szinte kifogyhatatlan a legendákból és a gasztroélményekből.

A magyar oldalon olyan izgalmakba futhatunk, mint a magyar Maginot-vonal egy kiásott, és emlékparkká fejlesztett szakasza Pákán. Mikor a bunkerekél jártunk, éppen apák és gyerekek viseltek hadat egymás ellen játékpisztolyokkal felfegyverkezve. Kisvasút-rajongóknak jár a csömödéri erdei vasút, a természetbúvárok tőzikéket és remek, mohával borított fatörzseket tanulmányozhatnak az ártéri erdőkben. A meghökkentő látványokra vadászók pedig maximális szórakozásra számíthatnak egy Lenti köztéri szobrainak szentelt délutánon.

Bicikliút a Kerka ártéri erdejében, tőzikék közöttGaléria: Pannon Pleasure(Fotó: Travelo)

A Pannon Pleasure megálmodóinak célja, hogy miközben az idelátogatók akár az általuk ajánlott összesen 900 kilométernyi túra közül valamelyiket bejárva tekernek Vas és Zala megye vagy Pomurje régió dimbes-dombos tájain, mindig a rendelkezésükre álljon egy biztonságot adó háttér.

Ezért épült a két szolgáltató központ Lispeszentadorjánban és Csentén (Čentiba), melyek színvonalas bicikliszervízt foglalnak magukba, biciklikölcsönzési lehetőséget biztosítanak, valamint útiterv segédlettel, térképekkel, programajánlókkal látják el a betérőket. A szlovén házban büfé üzemel majd, a lispei központban szálláslehetőség, és tágas közösségi terek is rendelkezésre állnak.

További információ a kerékpáros központokról:
Lispeszentadorjánban Lorschy Andrást érdemes keresni (a +36 30 779 3123-as telefinszámon, vagy a lazaleszel@gmail.com e-mail címen). A szlovén oldalon, Csentén pedig a Lendva Község Információs Központ ( a +386 2 577 25 12-es telefonszámon, és az info@lendava.si e-mail címen) ad további felvilágosítást.

 

A házakat kiegészíti egy, a három megyében gondosan kiválasztott és erre kiképzett szolgáltatói hálózat, amelynek 45 tagja minimális szerszám- és alkatrészkészlettel, kis távolságokon belül áll az útközben elakadt bicajosok rendelkezésére. Vagyis majdnem úgy, ahogy most új ismerősöm, Seti jön mellettem az emelkedőn, és amikor kell, egy jó szóval támogat.

Kerekes kút és biciklikerék: Hegedűs László országos triálbajnok látványos bemutatója
Galéria: Pannon Pleasure
(Fotó: Travelo)

Lorschy András projektmenedzser, a házak ötletének egyik atyja triálbajnokot és extrém bringákat hozott magával, és a megnyitó látogatói lelkesen tapsoltak a bámulatosan egyensúlyozó extrémsportolók láttán. A nyáron kiderül, hogy a Pannon Pleasure első nagy triálugrása közben megőrzi-e egyensúlyát, és energiaadó közegével harmóniában megmozdítja-e a kívánt érdeklődést. Én úgy tippelek, hogy mindenképpen, de ha szeretnek bringázni, és jót akarnak, csekkolják mindezt önök is, és számoljanak be a látottakról!

Wellness, ami formába hoz
A tavaszi fáradtság leküzdésére számtalan lehetőség adódik a wellness szállodák háza táján. Lazító termálfürdőzés, frissítő csobbanás, forró szaunák, kényeztető masszázsok nyújtják a megújulás élményét. Az egészségtudatosakat léböjtkúrák, az aktív kikapcsolódás híveit mozgásprogramok, bakancsos túrák várják. Válasszon wellness pihenést a Danubius szállodák kínálatából! További információért kattintson ide! (X)
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek