» Túra

Új kilátó épült a Csóványoson

| | Nem érkezett még hozzászólás
Jó időben a Magas-Tátrát is látni a Börzsöny legmagasabb csúcsára épült kilátó tetejéről, melyet most adtak át. Huszonkét méter magasból csodálhatjuk a tájat.

Habár a Diósjenői Erdei Szabadidőparkból is vezetett már túraút a Csóványosra, az itt található geodéziai mérőtorony azonban nem volt alkalmas turista kilátónak. A betontoronyra most egy környezetbe illő kilátót illesztettek, melybe csigalépcsőn lehet felmenni.

A Csóványos 938,20 méter magasságával a Börzsöny legmagasabb, és Magyarország 20. legmagasabb hegycsúcsa. A csúcskönyvbe évente legalább 3000 látogató ír bejegyzést. A turizmus fejlesztése érdekében döntött úgy az Ipoly Erdő Zrt. vezetősége, hogy uniós forrás segítségével 85 millió forintos költségvetéssel kilátónak építteti át, áll a cég közleményében.

A toronyban eredetileg öt közbenső acél födém volt. Közlekedni hat, egyenként 12 betonacél fokból álló létrán lehetett. A kilátó alapját a geodéziai mérőtorony biztosítja. A meglévő építmény köré, annak a tájba illesztését is segítve, acél oszlopokon álló, négyszintes kilátó épült. Az acél tartószerkezet 26,12 méter magas. A legfelső szinten az úgynevezett emelőmagasság 22,61 méteres, tehát a közvetlen környezet talajszintjénél ennyivel áll magasabban a látogató. A kilátószintekre újonnan épített acél csigalépcső vezet. A lépcsőfokok száma 133.

Fejlesztéseket eszközöltek nemcsak a Börzsönyben, de a Cserhát- és a Karancs-Medves-vidékén is: Katalinpusztán egy új élményparkot, egy kerti vasutat, egy Nógrádot bemutató térgrafikát, egy mini-kilátót és egy kötélpiramist is létrehoztak. Honton és Nagyorosziban turistaszállásokat újítottak fel. A Somoskői vadasparkot pedig a kulturált vendégfogadást biztosító infrastrukturális feltételekkel, valamint a tájékozódást, információszerzést, hosszabb tartózkodást lehetővé tevő szolgáltatásokkal bővítették. Fogadó épület, közösségi és kiállító tér, információs helyiség, elsősegély hellyel (elkülönítő), mosdók (akadálymentesített is), takarmány tárolására alkalmas gazdasági épület, valamint a gyermekes családok, diákok számára kisállat simogató is szerepelnek a megvalósítandó tervek között.

A kilátó átadóünnepségén bemutatták a „Vadregényes erdőtáj – a Börzsöny” című tájmonográfiát is. A Börzsönyről eddig nem született azt tájegységként bemutató, részletes kiadvány. A három éven keresztül készített mű sok évtizedes hiányt igyekszik pótolni a természet részletes bemutatásával, valamint az őstörténettől napjainkig lezajlott történelmi események, társadalmi, gazdasági változások feltárásával. A könyv fókuszában mindvégig a hegytáj legjellemzőbb természeti értéke, az erdő áll. Különlegessége, hogy ezeken túl a hegység és az itt élő emberek kulturális örökségét is felvillantja, a néprajzi értékektől kezdve a műemlékekig.

A katalinpusztai, csóványosi, és somoskői beruházás összesen 358.552.228 Ft európai uniós támogatás segítségével valósult meg. A Börzsöny és Cserhát további kirándulóhelyeiről és szálláshelyeiről a http://www.erdeikirandulasok.hu vagy a facebook.com/ipolyerdo oldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Stará Ľubovňa (Ólubló), SzG3
3 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Levoca (Lőcse), SzG3
3 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.