» Túra

Az újságíró magasabb a mamutfenyőknél is

| | Nem érkezett még hozzászólás
Idén ismét alkalmunk nyílt bejárni az Egyesült Államokat: ezúttal a parkokkal és a rekreációval foglalkoztunk behatóbban. Tudták például, hogy a Yosemite parkban is látható mamutfenyők a Föld legmagasabb fái? Mi felülről is megnéztük őket, amikor felmásztunk a Yosemite-vízesés tetejére. Beszámolónk alant.

Tavaly jó pár amerikai nagyvárost látogattunk végig. Jártunk New Yorkban, San Franciscóban, Las Vegasban, Atlantában. Idén is visszatértünk az Egyesült Államokba, hogy folytassuk a felfedezést. Kezdetnek olyan programot ajánlunk, ami könnyen kimaradhat egy nyugati parti autós körútból, de szerintünk vétek kihagyni!

A Yosemite Nemzeti Park hírnévben alulmarad a környék más látnivalóival szemben, így ha választani kell, a legtöbben inkább terveznek be egy megállót a a Grand Canyonnál vagy a Death Valley-ben, mint ebben a parkban.

Pedig az idén védettségének 150. évfordulóját, UNESCO világörökségi listára kerülésének pedig 30. évfordulóját ünneplő Yosemite (ejtsd: joszemiti) több napra is tartogat programokat a túra szerelmeseinek épp úgy, mint azoknak, akik ki sem szeretnék tenni az autóból a lábukat.


Kezdőknek a park déli végében található Mariposa Grove nevű ligetet ajánljuk, ahol könnyebb sétákat tehetünk. A Yosemite-völgyből induló túraútvonalak között találunk néhány órás, minden felkészültség nélkül teljesíthetőt éppúgy, mint egész napos, vagy akár több napos, megerőltető túrákat is. Összesen 1300 kilométernyi túraösvény és 560 kilométernyi autóút található a parkon belül. Azok, akik egyáltalán nem szeretnek gyalogolni, akár autóval is bejárhatják a parkot: nagy része babakocsival, kerekesszékkel is járható, az autósok pedig az útról félreállva gyönyörködhetnek tucatnyi helyen a panorámában.

Repüljön az AirFrance-KLM-mel!

LOS ANGELES
Air France: 203 900 HUF-tól
KLM: 204 900 HUF-tól

SAN FRANCISCO
AirFrance - KLM: 206 900 HUF-tól

Az árak bruttó árak, minden adót és díjat tartalmaznak a www.airfrance.hu és a www.klm.hu weboldalakon történt foglalás esetén. Az árfolyamváltozások és adóváltozások befolyásolhatják a foglalás idején aktuális díjakat. Utazási időszak: 2014.október 1-május 14. A tájékoztatás nem teljeskörű, további információért, valamint internetes foglalásért kérjük látogassa meg a www.airfrance.hu és a
www.klm.hu weboldalakat, vagy keresse utazási irodáját. (X)

 Arról, hogy mely utak járhatók és melyek vannak lezárva, érdemes előre tájékozódni, mert például a kelet-nyugati irányú forgalom egyik legfontosabb átjárója, a Tioga Pass még júniusban is le lehet zárva. (Tapasztalatunk szerint a Google Maps követi a változásokat.)

Mi ottjártunkkor két túrán is részt vettünk, a kedvenc a Vernal-vízesést és a Nevada-vízesést is érintő négyórás túra lett. Ősszel ez kellemes, laza túra, kezdőknek is bátran ajánlható. Nyáron viszont a hatalmasra duzzadt vízesések miatt kicsit csúszósabb, de sokkal látványosabb is.

A Yosemite-vízesés tetejére vezető túraútvonal viszont, amelyet gyakran emlegetnek minden lépcsőzős gyakorlat szülőanyjaként is, úgy egy órányi töretlen lépcsőmászással indul, és csak a Columbia Rock nevű kilátópont után válthatunk rajta kevésbé monoton tempóra. Igazán élvezetessé pedig kb. a túra felénél válik, ahol megpillantjuk végre a Yosemite-vízesést. (És tudatosítjuk magunkban, hogy milyen sok van még hátra, mire a tetejére érünk!)

Bárhol túráztunk az Egyesült Államokban, a szembejövő helyiek mindig nagyon kedvesek voltak. Amikor közel három órája mentünk felfelé, és már fáradtunk, azok, akik már lefelé tartottak az úton, biztattak, drukkoltak nekünk, mindig volt pár jó szavuk. Szokás az amerikaiakat lustának tartani, lehet statisztikákat is előrántani a túlsúlyosokról, de jobb, ha itt sem általánosítunk! A túraútvonalakon nem ritkák a sportos idősebbek, a kiránduló családok, és a kisbabájukat a hátukon cipelő fiatalok sem.

Mosdókat találunk a túraútvonalak mentén is, de boltokat kizárólag a völgyben, így érdemes az elegendőnek gondoltnál valamivel több vízzel és élelemmel nekivágni az útnak. Egy kiadós túra után a völgybe visszatérve találunk sörözőt, gyorséttermet és meglepően sok fajta kézműves sört kínáló kisboltot is.  

Jubilál a park

150 évvel ezelőtt a Yosemite lett az Egyesült Államok történetének első olyan parkja, melynek kifejezetten a megőrzéséről és közösségi használatáról született egyezség, ezzel megelőzve a fák irtását, az ipar és a kereskedelem betelepedését a völgybe. A nemzeti parkok rendszerének kialakulásában ez volt az első fontos lépés, bár nemzeti parkokról valójában csak 1872-től lehet beszélni.

Egy csomó rekorddal is büszkélkedhet a park: Megtalálható itt a világ legnagyobb élőlénye, az óriás mammutfenyő. Emellett Észak-Amerika legmagasabb vízesése, és a Föld leghatalmasabb gránittömbje is Yosemite-ben van.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Sóstó és bazaltorgonák Kaliforniában - 2014.10.10.
Holdbéli tájjal vár a madármillióknak otthont adó sós Mono-tó, és különleges bazaltformációkkal az ördög kerítésoszlopai.
Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Minden perc ajándék! Töltse a szebbnél szebb őszi napokat családjával!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
13 órája
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
14 órája
rallymax új galériát hozott létre
Csenge és Attila két keréken 16. nap margójára
5 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.