» Távol

Ma ötszáz éves a Reformáció – Íme a legérdekesebb helyek, ahol Luther Mártonra emlékezhetünk

| | Nem érkezett még hozzászólás
500 év telt el azóta, hogy Luther Márton kiszegezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára. Bár történelmileg nem igazolt a történet, mégis egy olyan eseményről van szó, mely megváltoztatta a világot. Nézzük most meg, merre hirdette tanait Luther.

Erről a sorsfordító cselekedetről, illetve Luther Márton, szerzetes, professzor és reformátor munkásságáról szól az az évtizedes programsorozat, mely 2017-ben az egész világot, de főként Németországot mozgatja. A jubileum kapcsán ünnepelnek a Luthervárosokban, Wittenbergben és Eislebenben, de rengeteg programon vehetnek részt Lipcsében és Torgau városában is. Mivel Németország egyik legnagyobb szülöttét ünnepli, ezért nem meglepő, hogy rögtön nyolc Luther-útvonalon indulhatnak el a reformátor nyomában, keresztül-kasul az országon. A városok már magukban is kiemelkedő úti célok lennének, de a jubileum alkalmával kiállítások, zenei előadások, utcai performance-ok és középkori vásári forgatagok várják az érdeklődőket. És mivel a Luther-helyszínek nincsenek annyira távol egymástól, Berlinből kiindulva, idejüktől függően a legfontosabb és szebb helyek 2-3 nap alatt bejárhatóak.

A wittenbergi kastélytemplom
A wittenbergi kastélytemplomFotó: Jack Amick / Flickr.com

Merre induljunk?

Az utazást érdemes Berlinből indítani, majd vonattal elutazni Lipcsébe, ahonnan busszal vagy vonattal tovább lehet menni a fontosabb kisvárosokba. A lipcsei pályaudvar szinte a város közepén van, így bármilyen szálláshelyet is választanak, könnyen és gyorsan elérhetik azt.

Lipcse Sachsen tartomány legfelkapottabb városa, az olyan fiatal és kreatív művészek gyűjtőhelye, akik még a fővárosban sem találták meg a megfelelő termőtalajt az elképzeléseik számára. De közben történelmileg és kereskedelmi szempontból is fontos város, illetve a zenekedvelők Mekkája, hiszen itt éltek és alkottak a világ legismertebb zeneszerzői, Bach, Mendelssohn és Wagner is. A városnak ez azonban már a második virágkora. A 15. és a 16. században már fontos helyszíne volt a tartomány szellemi és gazdasági fellendülésének. A reformáció pedig – erre a fejlettségre alapozva – szinte minden téren beindította a felvirágzást. Alakulni, fejlődni kezdett a kereskedelmi és a kézműves ipar, a tudományok és a politika művészete is. Luther reformációs gondolatai és mozgalma előremozdította az emberek és a városvezetés gondolkodását. És ez a hatás még sok évszázadon keresztül érezhető volt.

Nem volt hát véletlen az sem, hogy Lipcsében indult el a békés forradalom 1989-ben, mikor 80 ezer békét és egységet kívánó tüntető vonult fel a belvárost körülölelő Ringen a „Wir sind das Volk" (Mi vagyunk a nép) jelszót skandálva. Valamint az sem a szerencsén múlott, hogy Luther mellett Melanchthon és az idősebb Lucas Cranch is itt talált hallgatóságra, illetve hogy két évszázaddal később Johann Sebastian Bach, a világ egyik legnagyobb zeneszerzője és a híres Szent Tamás templom kántora Lipcsében komponálta legszentebb műveit.

Luther és Bach nyomán Lipcsében

Ha a városban járnak és Luther Márton nyomába szegődnek, két nevezetességet semmiképpen se hagyjanak ki. Az egyik a már említett Szent Tamás templom (St. Thomas Kirche), melyet 1212-ben kezdtek el építeni. A román stílusú épület később gótikus elemeket kapott, majd 1496-ban késő gótikus csarnoktemplommá alakították. Luther a reformáció kezdetén többször is prédikált itt. Bach pedig, mint a Szent Tamás kórus kántora egészen 1723-tól haláláig itt dolgozott. A világhírű Thomanerchor-t 1254-ben említették először hivatalosan, ez ma Németország egyik legöregebb fiúkórusa, mely a mai napig hallgatók seregét vonzza a templomba.

A másik kihagyhatatlan állomás a Várostörténeti Múzeum, ahol 2018. január 28-ig egy érdekes kiállítás várja az érdeklődőket. A Luther im Disput. Leipzig und die Folgen (Luther desputációi. Lipcse és a következmények) című tárlat elsősorban a lipcsei teológia vitákra koncentrál, illetve arra, hogy ezek miként befolyásolták a reformáció alakulását, terjedését. A történelmi eseményeket festmények és korabeli tárgyak támasztják alá, mint például Luther feleségének Katharina von Borának a jegygyűrűje.

Esküvő, hivatás és halál a középkorban

Amint már említettük, nyolc Luther-útvonalon indulhatnak el a reformátor nyomában, felfedezve többek között Eisleben, Torgau és Wittenberg szépségeit és programjait. Eisleben a legrégebbi német városok közé tartozik a Harz és az Elba közé ékelődve. Az UNESCO-Világörökségi helyszín megőrizte Luther szülőházát és a házat ahol elhunyt, illetve olyan templomokat is rejt, melyek az érdeklődők elé tárják azt a kort, mikor a reformátor itt élt a középkori városban. A St. Petri-Pauli templomban keresztelték meg, a St. Annen templomban vikáriusként működött, a St. Andreas templomban pedig utolsó prédikációját tartotta, melynek tekintélyes harangtornya és masszív épülete uralja a környék látképét. Hogy ne maradjon ki semmilyen látnivaló és ne is tévedjenek el, néha-néha nézzenek le a macskakövekre. Eisleben-ben ugyanis Luther-rózsák jelzik a legérdekesebb helyszíneket.

A Trombitás-szökőkút Torgauban
A Trombitás-szökőkút TorgaubanFotó: Thom Quine / Flickr.com

Ha korán elindulunk Lipcséből, akkor szinte egy teljes napunk marad Torgau városára, melyről Luther azt állította, hogy „épületei szépségben minden ókori épületet felülmúlnak”. Ez ma sem változott. Torgaut 500 reneszánsz és késő gótikus stílusú építészeti műemlék teszi nemzetközileg is híressé. Ezek közül az egyik a Hartenfels kastély és a hozzá kapcsolódó Großer Wendelstein, mely egy elegánsan kanyargó kőlépcső a kastély oldalában, szemben a hatalmas bejárati kapuval. A kastélyhoz tartozik a letisztult belsőterű kápolna is, melyet a reformátor 1544-ben személyesen szentelte meg. De Torgauban nem csak Lutherre emlékeznek, ugyanis özvegye és gyermekei ide menekültek a pestis elől 1552-ben. Katharina von Bora itt is hunyt el. A ház, ahol meghalt, ma múzeum és „a világ leghíresebb lelkészfeleségére”, emlékeztet.

Ha Luther-túrára indulnak, bármelyik utat is válasszák a lehetséges nyolc közül, Wittenberg megkerülhetetlen és kihagyhatatlan állomás. A protestáns zarándokhelyet a reformáció bölcsőjeként tisztelik, mivel Luther Márton 1517. október 31-én itt szegezte ki 95 tételét a vártemplom ajtajára. A tézisek nyilvános kifüggesztését történelmileg nem támasztották alá, azonban a városon máig érezhető a reformáció öröksége. Wittenberg történelmi épületei, mint a vártemplom tornya, valamint a Luther sírját őrző várkápolna, a St. Marien templom vagy a Cranach-házak mindig rengeteg látogatót vonzanak. Még akkor is, ha éppen nem hömpölyög nagyszabású középkori fesztivál az utcákon.

A tézisajtó Wittenbergben
A tézisajtó WittenbergbenFotó: Harald Henkel / Flickr.com

Ha igen, mint például a Luther Esküvője elnevezésű fesztivál alkalmával, akkor a háromnapos eseményre közel 100 000 ember látogat ki. Az első Luther's Hochzeit (Luther Esküvője) középkori fesztivált 1994-ben rendezték meg. A boldog párt évente 2000 fős vendégsereg követi, a legkiválóbb korhű és hagyományőrző csoportok részvételével. Aki kicsit is kedveli a középkori vásárok hangulatát, annak ajánlott ott lenni 2018. június 8-től 10-ig Wittenberg óvárosában Luther Márton esküvőjén.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
2 napja
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
MartiSatya élménybeszámolót írt
Monaco Grand Prix
20 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.