Nem könnyű most turistának lenni Barcelonában

 


Nagyszabású sztrájk és újabb felvonulások bénították meg Katalóniát kedden, tiltakozásként az erőszakos rendőri beavatkozás ellen a múlt hét végi katalán függetlenségi népszavazáson.

A munkabeszüntetés miatt Barcelonában zárva volt a legtöbb üzlet, köztük a turisták által is kedvelt piacok, butikok, pékségek és kávézók. Nem nyitottak ki a múzeumok, kulturális központok és a színházak is törölték a keddi előadásokat - írja a Turizmus Online.

A tömegközlekedést csak a csúcsidőben biztosították: ez a reggeli órákban, a városi metró esetében 35 százalékos volt, és délután öt és este nyolc óra között is ugyanennyi; a kettő között nem közlekedtek a szerelvények. Kevesebb volt a városban a taxi is, a repülőtéri buszoknak pedig csak a fele járt. Kora délelőtt a repülőteret üzemeltető AENA társaság igyekezett megnyugtatni a kedélyeket azzal, hogy közölte: a légi forgalom zavartalan, nem okozott járatkéséseket sem a sztrájk.

Fotó: Alejandro García / MTI / EPA


Barcelona utcáira ezrek vonultak ki, hogy részt vegyenek a tiltakozó akcióban: tüntetnek a Spanyolországot kormányzó konzervatív Néppárt (PP) barcelonai székházánál, és a belvárosi Ramon Llull iskolánál is, ahol vasárnap a legerőszakosabb összecsapások voltak, és a rendőrök gumilövedéket használtak a tömegoszlatásnál. Több, a városból kivezető főúton is tiltakozó menet bénította meg a forgalmat, Katalóniában pedig összesen 47 útszakaszon nem lehetett közlekedni a munkabeszüntetés és a tüntetések miatt.

A spanyol külügyi tárca már szeptember végén figyelmeztetést tett közzé a Katalóniába utazó turisták, illetve a hosszabb ideje ott élő külföldiek számára, hogy felhívja a figyelmet a zavargások veszélyeire. Azt tanácsolják a turistáknak, hogy inkább a kevésbé frekventált tengerparti szállodákat és helyi programokat preferálják, illetve ha tehetik, kerüljék el még néhány hétig a katalán fővárost. A tüntetéseken való részvételtől óva intenek mindenkit, mert a rendfenntartó erők akciójuk során egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tudnak a helyiek és a külföldiek között különbséget tenni.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek