» Távol

Robot segíti egy több száz éves tajvani templom munkáját

| | Nem érkezett még hozzászólás

Új munkatársat kapott Tajvan egyik legősibb temploma, a csusani Ce Nan. A Pepper nevű humanoid robot fő feladata, hogy segítsen a templom arculatának modernizálásában, illetve csökkentse a személyzetre nehezedő feladatokat.

"A templom hagyományos arculatán túl akarunk lépni, és bátorítani akarjuk a zarándokokkal való több kapcsolatot az új technológia segítségével" - magyarázta Liao Pi-csin, a templom szóvivője.

A tajpeji reptéren már bevált Pepper egyik kollégája
A tajpeji reptéren már bevált Pepper egyik kollégájaFotó: Eva Air

Az 1,2 méter magas robot, amelynek mellén egy képernyő van, minden olyan információt tud a vallási intézményről, amelyet rendszerébe tápláltak, és idegenvezetőként áll a látogatók rendelkezésére.

A robot abban is segíti a személyzetet, hogy elmagyarázza a látogatóknak a templom egyik ősi szokásának, a szerencsepénz kölcsönzésének és visszaadásának rendszerét. Az Tu Ti Kung kínai földisten és felesége tiszteletére 1745-ben épített templom "banki szolgáltatása" jól ismert Tajvanon. A hívők 100-600 tajvani dollárt (900-6000 forint) kölcsönözhetnek a templomtól, amelyet egy éven belül kell visszaadniuk. A pénz birtokában, nagyobb szerencse reményében kívánhatnak valamit - jobb munkahelyet, kimagasló eredményeket az egyetemen, vagy egyszerűen csak békét a családnak.

A templomnak évente több mint hétmillió látogatója van. Pepper munkába állásától azt remélik, hogy a fiatalabb korosztályt is vonzani fogja a vallási kegyhelyre - írja az MTI.

Pepper egyébként még tenyérolvasásra is képes. Szombaton, első munkanapján be is mutatta tudását, megállapítva a látogatók korát a tenyér elemzése alapján.

A robot egyelőre próbaidős; munkaadói a látogatók visszajelzése alapján fogják alakítani a feladatait illetve szerepét.

A tajpeji repülőtéren egyébként már január óta dolgozik egy hasonló robot, amit hamar a szívükbe zártak az utazók.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Akciós wellness Foglalj szállást Mórahalmon, és vásárold meg fürdőjegyed mindössze 500 Ft-ért!

cobranco élménybeszámolót írt
Lagunák között (Görögország)
3 napja
cobranco új galériát hozott létre
Lagunák között (Görögország)
3 napja
Anziano élménybeszámolót írt
Róma - ROMINA ROOMS Guest House
8 napja
trebla új galériát hozott létre
kína
12 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.