» Távol

Átnevezik a nigger szót tartalmazó helységneveket Ausztráliában

| | Nem érkezett még hozzászólás

Egészen pontosan az észak-kelet-ausztráliai Queensland államban. A természeti erőforrásokért és bányászati ügyekért felelős helyi minisztérium szerint az állam északi részén lévő Niggers Bounce-ra vonatkozó utalásokat már mind eltávolították az adatbázisukból, amelyet felülvizsgálva végül további kilenc helység - Mount Nigger, Nigger Head és hét Nigger Creek - nevének módosítása mellett döntöttek - olvasható az MTI hírei között.

A minisztérium szerint a helységnevekre vonatkozó irányelvek lehetővé teszik a sértő nevek eltörlését és az alternatívák javasolását. Az érintett helyeknek még új nevet kell választani, de a történelmi térképeken, tervrajzokon és feljegyzésekben továbbra is a régi nevükön fognak szerepelni.

Habár nem ugyanakkorra súllyal bír, mint az Egyesült Államokban, az N-szó - Amerikában így emlegetik a hajdan a feketék becsmérlő megjelölésére használt nigger (néger) szót, amely közvetlen összefüggésben áll a rabszolgasággal -, akkor is sértő és lealacsonyító kifejezés az ausztrál őslakosokra és az afrikai felmenőkkel rendelkező kisebbségekre nézve.

Új-Zélandon 2016-ban adtak új, maori nevet a Déli-sziget három területének, amelyek nevei korábban a nigger szót tartalmazták.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
3 napja
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
MartiSatya élménybeszámolót írt
Monaco Grand Prix
21 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.