» Távol

Bekeményítettek a turistákkal szemben Szardínián

| | Nem érkezett még hozzászólás

Ötszáztól háromezer euróig terjedő pénzbírságra számíthat az a turista, aki Szardíniáról homokot, kavicsot vagy kagylókat próbál elhozni ezentúl - írja a BBC. A szigorítást azért vezették be, mert megelégelték, hogy a nyaralók tonnaszám hordják haza kedvenc strandjukról szuvenír gyanánt ezeket.

Fotó: Facebook

A törvény augusztus 1-től  lépett érvénybe, és konkrétan megtiltja hogy a szigetről homokot, kagylókat vagy kavicsot vigyen haza bárki. Négy turistát már meg is büntettek, átszámítva több mint 300 ezer forintot kellett fizetniük. Az átvilágítás során buktak le, Cagliari Elmas repterén.

Statisztikák szerint egyébként 2015 három nyári hónapjában csak ebben a légikikötőben öt tonna homokot foglaltak le turistáktól, és hasonló mennyiség gyűlt össze Alghero illetve Olbia repterén is.

A Szardíniától északkeletre fekvő Budell szigetének különleges rózsaszín partját már 1994-ben elzárták a turisták elől, attól tartva hogy az odalátogatók elhordják a rózsaszín homokszemcséket. A homoktolvajok ellen már facebook csoport is alakult, ahol az elkobzott palackokról tesznek közzé fotókat, határozott fellépésre buzdítva a döntéshozókat.

"Egy üveg homok nem tűnik soknak, de ha a turisták milliói mind csak egy kis üvegnyi homokot vinnének magukkal, évente több tonna tűnne el" - mondta a BBC-nek a szardíniai erdőgazdálkodás szakembere.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

kynanggame új galériát hozott létre
Kỹ Năng Game
1 napja
Laczko új galériát hozott létre
Postojnai cseppkőbarlang
5 napja
cobranco élménybeszámolót írt
Erdély határán...
8 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.