Váratlanul világoskékre változott a Boszporusz vize

Váratlanul világoskékre változott a Boszporusz vize.

Az Európát és Ázsiát elválasztó Boszporusz vize általában sötétkék, a héten azonban váratlanul élénk türkizkékbe váltott. A helyiek körében riadalmat váltott ki a jelenség – írja az Independent.

A tejszerűvé és élénk színűvé vált vízről először azt hitték, szennyeződés került bele, esetleg annak a földrengésnek az utóhatása, mely a hét első felében rázta meg az Égei-tenger egész térségét.

 

A NASA fejtette meg a rejtélyt: az új színt fitoplanktonok okozzák, mikroszkopikus lények, melyek fotoszintézis útján veszik fel a létükhöz szükséges energiát. Emiatt a felső vizekben kell tartózkodniuk, hogy minél több fényhez jussanak. Amikor életfeltételeik különösen kedvezőek, robbanásszerűen növekedni kezd a számuk: ez okozta a víz színének mostani változását is. Míg a fitoplankton élettartama csupán néhány nap, a jelenség több hétig is eltarthat.

A fitoplanktonoknak egyébként nem minden faja okozza a víz színének világosodását. Egy másik faj, amely épp most éli szintén virágkorát a Fekete-tengerben, inkább sötétebbé teszi a víz tónusát.

Ebben a környezetben biztosan jólesik egy kis szardellaFotó: Carmine Savarese / Flickr.com

A fitoplanktonok számának növekedése egyébként nem rossz hír, sőt: az isztambuliak kedvelt csemegéjéből, a szardellából is több lesz, ha sok a fitoplankton a vízben.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek