» Távol

Korlátozzák a turisták számát a Krka-vízesésnél

| | Nem érkezett még hozzászólás

A horvát hatóságok úgy döntöttek, hogy idén nyáron szigorúan korlátozzák a Krka-vízesésnél fürdőző turisták számát – írja az Independent. Így Horvátországban már nem Dubrovnik az egyetlen célpont, ahol ezt a módszert alkalmazzák, hogy megóvják a látványosság állapotát.

Az egyik legnépszerűbb és legtöbb Instagram-fotón szereplő látványosság a magyarok kedvence is. Ha oda készül a nyaralás alatt, jó, ha tudja: egyidejűleg legfeljebb tízezer látogató tartózkodhat a Skradinski buk vízesésnél a Krka Nemzeti Parkban. A korlátozást úgy oldják majd meg, hogy a park kevéssé látogatott részeiben várakoztatják addig a turistákat, míg sorra nem kerülnek a vízesésnél.

A korlátozást a múlt héten jelentették be a nemzeti park illetékesei. Úgy gondolják, ez a döntés a turista szemszögéből is előnyös lesz: miközben a vízesésre várakozik, nem kell tétlenül ülnie: tanösvényeken, túraösvényeken barangolhat, és kilátópontokról csodálhatja a tájat. 

A Krka Nemzeti Parkot 1985-ben létesítették, és több mint száz négyzetkilométer területen át védik vele a Krka-folyó környéki ökoszisztémát. A népszerű Skradinski buk vízesés mellett hat további vízesés és barlang vár a felfedezésre. Ha pedig nincs kedve várni a hőségben arra, hogy sorra kerüljön a megmártózáshoz, mutatunk több kevésbé felkapott helyet és indokot, ami miatt érdemes idén Horvátországba utazni.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Sissi Park Lachtal - Ausztria
 
A SissiPark Lachtal pályaszállás három épületében 22 db exkluzív belsőépítészeti kialakítású apartmannal várja vendégeit az ausztriai Lachtalban.

cobranco élménybeszámolót írt
Tiszta erőből Alpok
16 órája
cobranco új galériát hozott létre
Tiszta erőből Alpok
17 órája
Laczko új galériát hozott létre
Gozd Martuljek,Hotel Spik
3 napja
michale élménybeszámolót írt
Apple engineers make in integrating the laser
4 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.