» Távol

Kitiltanák a fürdőzőket a székelyföldi Szent Anna-tóból

| | Nem érkezett még hozzászólás

A környezetvédelmi terület népszerűsítésére és megóvására alapított Pro Szent Anna Egyesület vezetője, Dósa Elek Levente az MTI-nek elmondta: nem tesznek jót a tó vizének a nyári idényben fürdőző turisták, akik révén jelentős mennyiségű naptej és testápoló szer kerül a vízbe.

Fotó: Várkonyi Tibor / Wikipedia

A civil aktivista a tó vizének a szervesanyag-tartalmát is aggasztónak találta, amely szerinte a turisták ürülékéből származik. A vulkanikus tó tulajdonképpen a vulkánkráterbe lehulló esővizet tárolja, sem forrása, sem lefolyása nincsen, ezért vize csekély mértékben képes az öntisztulásra.

Dósa Elek Levente arra is figyelmeztetett, hogy a strandoló turisták miatt gyorsult fel a tó hordalékkal való feltöltődése is. A kráter erdő borította belső falairól becsurgó esővizet ugyanis a parton levő gyepes terület szűrte meg. Ezen a területen azonban a strandidényben kiszárad a fű, és nem tudja már ellátni a szűrő feladatát.

Dósa Elek Levente elmondta: a Szent Anna-tó környékének a fejlesztésében a horvátországi Plitvicei-tavakat tekintik mintának. Olyan látványosságként szeretnék megőrizni, amelyet látogatnak, de nem veszélyeztetnek a turisták. A fürdőzés kitiltása abban a tervben is szerepel, amelyet a Natura 2000-es környezetvédelmi terület gondnoka, az Ecos Club kft. nyújtott be tavaly a román környezetvédelmi minisztériumhoz. A társaság vezetője, Kerezsy László az MTI-nek elmondta: a terv a minisztérium jóváhagyásával válik hatályossá. A cégvezető ugyanakkor úgy vélte, hogy nincs ok "vészharangok kongatására". Szerinte nem a tiltás, hanem a látogatók nevelése vezethet eredményre. Megjegyezte, hogy 1990-ig autót is mostak a tóban, mára már lényegesen környezettudatosabb a látogatók zöme. 

Úgy vélte ugyanakkor, hogy olyan megoldásokat kell találni, amelyek a környezetvédelmi szempontoknak és a turisták igényeinek is megfelelnek. Példaként említette, hogy amikor betiltották a tűzgyújtást a tóparton, egyes turisták az erdőben gyújtottak tüzet, hogy megsüssék a pecsenyéjüket, ezzel pedig még jobban veszélyeztették a tó környezetét. Ezért a terület gondnokaiként bölcsebbnek látták engedélyezni, hogy a turisták az általuk kihelyezett fém tűzhelyekben gyújtsanak tüzet. 

    

Kerezsi László a majdani fürdési tilalom betartatását is problémásnak látta. Elmondta: a környezetvédelmi terület gondnokaiként nem jogosultak arra, hogy a szabályokat megszegő turistákat igazoltassák vagy megbírságolják.

A Szent Anna-tó és a szomszédságában levő Mohos tőzegláp a Lázárfalvi Közbirtokosság tulajdonában levő területen fekszik. A Pro Szent Anna Egyesület a tulajdonos szempontjait jeleníti meg. A terület gondnokságát a lázárfalvi Ecos Club Kft. látja el a román környezetvédelmi tárcával kötött szerződés alapján.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Mallorca - Gran Playa
 
Spanyolország

Laczko új galériát hozott létre
Gozd Martuljek,Hotel Spik
2 napja
michale élménybeszámolót írt
Apple engineers make in integrating the laser
4 napja
rallymax élménybeszámolót írt
Alpokon át 10.nap
4 napja
rallymax új galériát hozott létre
Alpokon át 10.nap
4 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.