» Távol

Tavasszal egy kis időre ismét láthatjuk Bözödújfalut

| | Nem érkezett még hozzászólás

A hét végén elkezdődött a bözödújfalui mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része – írja az MTI.

A hivatalos álláspont szerint az erdélyi tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén, a vízből kiemelkedő templomtorony azonban a romániai falurombolás szimbólumává vált. A tavat hivatalosan árvízvédelmi okokból hozták létre, de  az 1975-ben kezdődött építkezés során valahogy addig módosítgatták a terveket, míg a 90-es évek elejére a falut is elárasztották az épülő gát mögött feltorlódott vízzel. Bözödújfalu lakóit a szomszédos településekre költöztették. A hatszázhuszonöt méter hosszú és huszonnyolc méter magas gát a Küsmöd patak vízét duzzasztotta meg Erdőszentgyörgy közelében. Mindössze tizenkét ház menekült meg a víztől. A katolikus templomtorony 2009-ben egy viharban, az unitárius templomtorony – mely a falurombolás szimbóluma volt eddig – pedig 2014 júniusának végén omlott le. 

A következő hetekben fokozatosan tizenöt méterrel csökkentik a víz szintjét a tározóban, hogy a vízgazdálkodási vállalat szakemberei meg tudják javítani azt a hidat, amely a tóban álló irányítótornyot köti össze a gáttal. A híd egyik összekötőeleme februárban a vízbe esett.

A tóból jelenleg másodpercenként négy köbméter vizet engednek le a Kis-Küküllőbe. A tározó előreláthatóan másfél hónap múlva éri el a javítási munkálatok elkezdéséhez szükséges szintet, ekkorra láthatóvá válik az egykori Bözödújfalu egész területe. A hírek szerint a javítást követően visszaengedik a vizet tóba, így nincs sok ideje annak, aki szeretné megnézni a falu romjait egy tavaszi erdélyi kirándulás során. Már most kezdheti megtervezni az útját – ne hagyja ki például a világ egyik legkülönlegesebb sóbányáját sem!

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
2 napja
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
MartiSatya élménybeszámolót írt
Monaco Grand Prix
20 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.