Egyre nagyobb a vita a hangszóróból szóló müezzineket halkító törvény miatt

Egyre nagyobb a vita a hangszóróból szóló müezzineket halkító törvény miatt

 

Jordánia szerdán bírálattal illette azt a mecsetekbe imára hívó müezzinek hangerejét korlátozó törvényt, amelyet a nap folyamán szavaztak meg első olvasatban az izraeli parlamentben - írja az MTI a Petra állami hírügynökség jelentése alapján.

Jordánia elutasítja a "müezzin-törvény" néven ismertté vált intézkedést, amelyről úgy véli, hátrányosan megkülönböztető a muzulmán vallású izraeliekre nézve és sérti az Jordánia és Izrael közötti 1994-es békeszerződést. "Jordánia az egyezmény értelmében történelmi szerepet élvez a jeruzsálemi szent helyek védelmében" - emlékeztetett Momani többek mellett arra, hogy Jordánia az egyik legfontosabb muszlim szentély, a Mecsetek tere védnöke az Izrael által 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálemben. Jordánia Egyiptomot követően második arab államként írt alá békeszerződést Izraellel.

Az izraeli törvényjavaslat este tizenegytől reggel hétig megtiltja vallási célokra a hangszórók használatát és magas pénzbírságot ró ki arra, aki ezt nem veszi figyelembe. Az indítványt a közös arab lista parlamenti frakciójának tagjai és a kormánypártok képviselői közötti heves vitát követően ötvenöten támogatták a kneszetben negyvennyolc ellenében. Még két szavazáson kell jóváhagynia a parlamentnek a törvényjavaslatot ahhoz, hogy törvényerőre emelkedjen. Az izraeli lakosság 17,5 százalékát kitevő arabok túlnyomó többsége muzulmán vallású.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek