» Távol

Hétéves késéssel, hétszer drágábban, de végre elkészült Hamburg monumentális koncertpalotája

| | Nem érkezett még hozzászólás

Megnyitották január 11-én, szerdán a németországi Hamburg monumentális új koncertpalotáját, az Elbphilharmonie-t (Elbai Filharmóniát), amely az eredeti tervekhez képest hétéves késéssel készült el és hétszer több pénzbe került, írja az MTI.

Az első hangversenyt a koncertpalota rezidens zenekara, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársaság szimfonikus zenekara (NDR Elbphilharmonie Orchester) adta Thomas Hengelbrock vezényletével. A koncert programját az utolsó percig titokban tartották, csak annyit lehetett tudni róla, hogy a Térré váló idő címet viseli, és felcsendül majd az egyik leghíresebb kortárs német zeneszerző, Wolfgang Rihm új műve, amelyet külön az Elbphilharmonie megnyitójára komponált. A zenészek végül a reneszánsztól a 21. századig tartó zenei időutazást tettek, többek között Emilio de Cavalieritől, Benjamin Brittentől és Richard Wagnertől játszottak el egy-egy darabot.

A hangversenyt a nagyteremben tartották, a 2150 jegyet mind elkapkodták, de bárki élőben követhette az ünnepséget és a koncertet az Elbphilharmonie honlapján, amelyen 360 fokos közvetítést adtak, vagyis az esemény közben körbe lehetett nézni a helyszínen. A teljes programot megismétlik csütörtök este, az Elbphilharmonie második koncertjén.

A koncertterem a Berlini Philharmonie építészeti mintáját követi, alapelve a demokrácia és az egyenlőség. Ezt leginkább az mutatja, hogy a színpad a hatalmas terem közepén helyezkedik el, így a legtávolabb ülő néző sincs 30 méternél messzebb a karmestertől.

A burkolathoz 10 ezer egyedileg tervezett gipszrost lemezt használtak fel, ezek révén a hang valamennyi karzat összes széksorába megfelelő minőségben jut el. A teremakusztikai megoldásokat Tojota Jaszuhisza japán szakember dolgozta ki, aki egyebek mellett a Los Angeles-i Walt Disney Concert Hall akusztikáját tervezte.

A megnyitó ünnepség vendégei között volt Angela Merkel kancellár, Joachim Gauck államfő és Klaus von Dohnanyi, Hamburg korábbi, magyar származású polgármestere. A házigazda pedig Olaf Scholz, a tartományi rangú észak-németországi város mostani vezetője volt, aki szerdai tájékoztatóján hangsúlyozta: a 110 méter magas, hullámokat idéző épület nemcsak a Hanza-város történelmének, jelenének és jövőjének jelképe, hanem annak is, hogy a szabadságra épülő társadalomban kiemelkedő szerepe van a művészetnek és a kultúrának. A szociáldemokrata politikus azt is elmondta, a városvezetésnek az a szándéka, hogy minden hamburgi gyerek legalább egyszer eljusson egy koncertre az Elbphilharmonie-ba, mire kijárja az iskolát.

Ez nem tűnik könnyen megvalósítható tervnek, tekintve, hogy az első évadra már minden jegy elkelt. Maga az épület is hatalmas érdeklődést kelt, az ingyenesen látogatható kilátóteraszon már félmillióan fordultak meg, amióta tavaly november elején megnyitották a hamburgiak és a város vendégei előtt.

Az 1,7 millió lakosú kikötővárosra panorámát nyitó terasz az Elbphilharmonie alapját képező egykori kikötői raktár tetején, 37 méter magasan helyezkedik el. A terasz képezi a "fugát" az egykor kávé, dohány, kakaó és tea raktározására használt téglaépület és a csupa üveg - 1100 darab üvegtáblával borított - koncertpalota között, amely a nagyterem mellett egy 550 és egy 170 férőhelyes termet is magában foglal.

Az Elbphilharmonie "szíve" az 50 méteres magasságban elhelyezkedő nagyterem, amelyet egy 362 hatalmas acélrugóból álló szerkezet elválaszt az épület többi részétől, ezek biztosítják, hogy semmilyen zaj ne jusson be a környezetből, a Hafencity nevű divatos belvárosi negyedből.

A Herzog & de Meuron svájci építésziroda által tervezett Elbphilharmonie 120 ezer négyzetméter területű, a koncerttermek mellett egy 440 szobás szálloda, 45 luxuslakás, üzletek és egy több mint 500 férőhelyes parkoló is van benne. A régi kikötőben fekvő Császár rakpartnak az Elbába nyúló végére tervezett épületet a folyó medrében létrehozott talapzatra emelték, mintegy 200 ezer tonnás súlyát 1745 betoncölöp tartja.

A városvezetés az ezredforduló körül kezdte kiformálni az Elbphilharmonie tervét. Az egyik fő cél kezdettől fogva az volt, hogy Hamburg bekerüljön a világ tíz legjobb koncerthelyszíne közé. A beruházás költségét 2005-ben 77 millió euróban határozták meg, befejezését pedig 2010-re tervezték. A munka 2007-ben kezdődött. A kivitelezési gondok és jogi viták miatt a költségek 789 millió euróra (243 milliárd forint) emelkedtek, és az építkezés befejezése hét évet késett. "Nehéz szülés volt", de a hamburgiak rögtön befogadták a "gyermeket" – mondta tájékoztatóján Olaf Scholz. Az épületnek már beceneve is van, Elfinek hívják a városban.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

szalay3 élménybeszámolót írt
Németország, Neuhaus am Inn, a kastély, SzG3
1 napja
Lacko26 új galériát hozott létre
Karácsonyi vásár Belgium
2 napja
easytravel új galériát hozott létre
Cypress Gardens
2 napja
Lacko26 élménybeszámolót írt
Karácsonyi vásár Brüsszel és Gent
8 napja

Blogok

Világörökség Le Havre újjáépített városrésze

Le Havre arra a jó példa, hogyan lehet betonból ízlésesen építkezni.

Itália Újévi mesék a Collio dombjai közül

A frittatát mindenki ismeri, de kicsoda Frico?

Ázsia gyerekkel Elefánttúra Chiang Mai-ban

Utazás elefántháton: soha többet.

Kelta Vándor Torony és kerek: mi az?

Több mint 30 méter magas, bejárat pedig első ránézésre nincs.

Itthon Ajándékozz élményt!

Utazást választani pont olyan nehéz, mint ruhát vagy parfümöt, hisz a kikapcsolódást mindenki másképp értelmezi.
Az itthon.blog.hu ajánlásávalitthon.blog.hu