Hamarosan autómentes lesz Párizs belvárosa

Hamarosan autómentes lesz Párizs belvárosa

Párizs főpolgármestere, Anne Hidalgo, elszánta magát a légszennyezés csökkentésére: ha minden a tervei szerint alakul, a magánautók száma felére fog csökkenni Párizs fontos belvárosi útjain az elkövetkező években.

A The Guardian írása szerint Hidalgónak főként a rengeteg turistát vonzó Rue de Rivoli-val vannak tervei, mely a New York-i Ötödik sugárúthoz hasonlóan keresztülvág a belvároson, majd a Louvre, és a Tuilériák kertje érintésével a trendi Marais-negyedben ér véget. Terve szerint itt több kerékpársávot alakítanának ki, és drasztikusan csökkentenék az autók számát.

Egy másik fontos kelet-nyugat irányú utat, a Szajna jobb partjának fő ütőerét, egy új villamosvonallal készül leváltani 2018 szeptemberére, mely közvetlenül a folyó mellett fog haladni. A sétálóutcává alakított utcákra a jövőben a rendőrség, mentők, tűzoltók mellett az ottani boltokba árut szállító járművek, és az ott lakók hajthatnának be. A Szajna bal partján, Place de la Concorde és a Pont Royal között egy kilométeres szakaszt zárnak majd le. Sok párizsi tiltakozik ez ellen; már petíciót is írtak alá.

Ha a helyiek nem is, a látogatók biztosan örülni fognak az új intézkedésnekFotó: Dessons Eric / Northfoto

Hidalgo célja „visszahódítani a köztereket" a gyalogosok és biciklisták számára, teret adva az elektromos autóknak és robogóknak is. Mint mondja, az eljövendő generációk érdekeit tartja szem előtt, és a kemény bírálatok ellenére sem fog meghátrálni. Párizsban tavaly decemberben több egymást követő napon is szmogriadó volt érvényben, napi négymillió euró veszteséget okozva ezzel a városvezetésnek, mivel a tömegközlekedés az ilyen napokon ingyenes.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek