Luxusvonatot indítanak Bukarest és Arad között

Luxusvonatot indítanak Bukarest és Arad között

Közel 20 millió eurós befektetéssel próbál az Aradi Astra Személyvagongyár szeletet hasítani magának a romániai és később az európai vasúti személyszállítási tortából. A cég Transcarpatic néven saját tervezésű és kivitelezésű luxusszerelvényt gördített ki, amelyik már megkezdte a próbautat, megszerezték a szükséges engedélyeket, és az ígéretek szerint január második felében forgalomba áll az Arad-Bukarest vonalon - írja a Turizmus Online.

Fotó: Kronika.ro

A zuhanyzóval is ellátott luxus hálókocsik mellett első- és másodosztályú vagonokból áll a zöld-sárga színekre festett szerelvény. Mozdonyként régi, de felújított darabot kötöttek a kilenc kocsi elé. Ám mivel Romániában a vasúti szállítás átlagsebessége a rossz infrastruktúra miatt – néhány szakasz kivételével – 50 km/óra, valószínűleg a Transcarpatic is 11 óra alatt fogja megtenni az Arad és Bukarest közötti mintegy 620 km-es távot.

A cég a nyári időszakban a tengerpartig hosszabbítja meg a távot, ugyanakkor tervezi, hogy a közeljövőben Bécsig és más európai nagyvárosokig is beállít vonatjáratokat.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek