Másolatokra cserélik a prágai Károly híd megsérült szobrait

Másolatokra cserélik a prágai Károly híd megsérült szobrait

 

Másolatra cserélik a prágai Károly híd azon barokk szobrait, amelyeket nagyon megviseltek az időjárás viszontagságai, nehogy a sérülések gyógyíthatatlan sebeket okozzanak az értékes történelmi és képzőművészeti műemlékeken - írja az MTI a Právo című cseh napilap cikke alapján.

Fotó: Matt Borak / Wikipedia

A 14. századi Károly hidat, amely Európa egyik legrégibb kőhídja és Prága világszerte ismert nevezetessége, jelenleg harminc, cseh homokkőből készült szobor, illetve szoborcsoport díszíti, amelyek azonban nem egy időben kerültek a helyükre, így állapotuk is eltérő. A négy legrégibb szobor a 17. századból való.

Eddig - a 20. század folyamán - nyolc szobrot pótoltak másolattal, míg az eredeti alkotások védett helyekre, múzeumba kerültek. Jövőre két, 2018-ban pedig egy további szobrot cserélnek ki másolatra. "A Prágai Galéria célja, hogy a köztereken egészen addig megtartsa az eredeti alkotásokat, amíg nem fenyegeti őket semmiféle veszély. Az eredeti alkotásokat csak akkor cserélik le másolatokra, ha veszélybe kerültek" - mondta a lapnak Marie Foltynová, a Prágai Galéria köztéri szobrokért felelős kurátora. A kevésbé sérült szobrokat, amennyiben lehetséges, esetenként felújítják.

A jövő év folyamán azonban múzeumba kerül Ferdinand Maximilián Brokof 1712-ben készült Ferrarai Szent Vince- és Szent Prokop-szobra, illetve ugyanennek az alkotónak az 1710-ben készült Borgiai Szent Ferenc-szobra. A másolatok elkészítése már folyamatban van.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek