Ázsiai szexrabszolganőkről megemlékező múzeum nyílt Sanghajban

Ázsiai szexrabszolganőkről megemlékező múzeum nyílt Sanghajban

A második világháború ázsiai szexrabszolganőire emlékező múzeum nyílt Sanghajban. Az intézményben, amely egyedülálló Kínában, azoknak a vigasznőknek a személyes tárgyai kaptak helyet, akiket a japán birodalmi hadsereg kényszerített szexuális rabszolgaságba a birodalom által elfoglalt területeken.

A Sanghaji Normal Egyetemen a hétvégén megnyílt múzeumban a japán katonák óvszereit is kiállították, amelyeket a kutatók gyűjtöttek be az úgynevezett vigaszállomások átvizsgálásakor. A kiállított tárgyak között fényképek és azoknak az áldozatoknak a vallomásai, valamint útlevelei sorakoznak, akik Japánba mentek, hogy keresetet nyújtsanak be a történtek miatt. A dokumentumok között szerepel a szárazföldi Kínából származó áldozatok első olyan csoportjának a vádirata, amely kompenzációt követelt Japántól.

A múzeum megnyitóján két áldozat, az immár 90 éves dél-kínai Csen Lian-cun és egy 88 éves dél-koreai nő is részt vett. Csen mindössze 13 éves volt, amikor három japán katona megerőszakolta. Három évvel később több másik lánnyal együtt elfogták és egy hajnani vigaszállomásra szállították.

A második világháború idején csaknem 400 ezer ázsiai nőt kényszerítettek a japán katonák "vigasztalására" és szórakoztatására. Az áldozatok nagy része kínai és koreai volt. Ma már mindössze 19 túlélő él a szárazföldi Kína területén.

A múzeum megnyitásával párhuzamosan egy emlékművet is felavattak a helyszínen. A két szoborból álló alkotás, amely Kínában elsőként állít emléket a vigasznőknek, egy Szöultól délre fekvő város lakóinak adományai révén valósulhatott meg. A két szobor egy koreai és egy kínai lányt ábrázol, akik egymás mellett ülnek hagyományos öltözéket viselve. A lányok ökölbe szorított kézzel merednek a távolba, kifejezéstelen arccal. Ugyanezt az emlékművet állították fel tavaly októberben egy szöuli parkban. Az Egyesült Államokban, Kanadában és Ausztráliában is áll olyan szobor, amely az ázsiai szexrabszolganőknek állít emléket.

A vigasznők ügye továbbra sem lezárt téma, mivel az áldozatok közül még ma is nagyon sokan hivatalos bocsánatkérést és illő kárpótlást követelnek Japántól. Tavaly decemberben Szöul és Tokió megállapodást kötött egymással, amelyben a japán kormány bocsánatot kért, és elismerte felelősségét a történtekért, valamint egymilliárd jent (2,7 milliárd forintot) ajánlott fel a koreai áldozatokat támogató szöuli alapítvány számára.

Jelenleg számos kínai, dél-koreai és indonéziai szervezet dolgozik azon, hogy az ázsiai szexrabszolganőkhöz kötődő dokumentumok felkerüljenek az UNESCO világemlékezet-listájára.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek