Hatalmas Banksy-kiállítás nyílt Rómában

Minden idők egyik legátfogóbb kiállítása nyílt meg kedden Rómában a világ leghíresebb és legmagasabb árfolyamon jegyzett utcaművésze, a csak művésznevén ismert Banksy műveiből.

  

Tilos az ácsorgás. Az épület már nincs meg
Galéria: Majdnem ellopták Banksy művét a falról
Fotó: Chris Graythen / Europress / Getty

A belvárosi Cipolla-palotában mintegy 150 alkotást gyűjtöttek egybe a névtelenségbe burkolózó brit művésztől a világ magángyűjteményeiből, köztük a Banksy-művek első számú vásárlójától, a londoni Andipa galériától - írja az MTI.

A Háború, kapitalizmus és szabadság című tárlaton eredeti utcai falfestmények, nyomatok, szobrok, és egyéb ritka, korábban soha ki nem állított tárgyak tekinthetők meg szeptember 4-ig. Olasz sajtóértesülések szerint a Cipolla-palotában működő múzeum, a Fondazione Roma Arte-Musei egymillió eurót (315 millió forint) költött a maga nemében páratlan kiállításra.

Bár Banksy eredményesen titkolja kilétét, azt feltételezik róla, hogy 1974-ben született az angliai Bristolban, első kiállítását is ebben a városban tartották 2000-ben. Főleg szatirikus és társadalomkritikai műveket alkot. Egyes művei dollárszázezrekért kelnek el.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek