» Távol

Először a helyiek, aztán a turisták: új rendszer a velencei vízibuszokon

| | Nem érkezett még hozzászólás
A turisták előtt szállhatnak fel a helyiek és a városban dolgozók a velencei vízibuszokra júniustól - jelentette be Luigi Brugnaro, a város polgármestere.

Először nyolc vaporetto-megállóban - többek között a Santa Lucia vasútállomásnál, a Rialtónál és a Szent Márk téren - vezetnek be elsőbbségi sort, amelyet a helyieknek és a Velencében dolgozók használhatnak a Venezia Unica Oro elnevezésű kártyával, írja az MTI.

Fotó: Patrick Aventurier - Europress/Getty

A kártyával 1,50 eurót fizetnek a 75 percig érvényes menetjegyért. A turistáknak ugyanezért 7,50 eurót kell fizetniük, és csak "másodikként" szállhatnak csak fel a vízi járművekre.

"Velence így élhetőbb lesz a helyiek számára" - hangoztatta Luigi Brugnaro. A tömegközlekedés Velence régi problémája: tavaly 77 millió utas használta a vaporettókat. Közöttük volt a Velencében élő 55 ezer lakos és a városba érkezett több tízmillió turista is, akinek többsége bőröndökkel, hátizsákokkal száll fel az egyébként is tömött vízibuszokra. Az idei húsvét szombat-vasárnap 300 ezren utaztak vaporettón.

A polgármester nem elsőként próbálkozik a tömegközlekedési problémák megoldásával: elődjei 2007-ben és 2013-ban is két külön vaporetto-vonalat igyekeztek bevezetni, egyet a helyiek, egyet a turisták számára, minden alkalommal sikertelenül. A velencei megállók ugyanis túl szűknek bizonyultak a kettős járatokhoz.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Kapcsolódó ajánlat

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.