Száz méter széles világ legnagyobb filmvászna

Elkészült a világ legnagyobb, 100 méter hosszú és 25 méter magas, 1,6 tonnás filmvászna Kínában.

Fejlesztésén és megvalósításán két éven át dolgozott a kelet-kínai Star Screen nevű vállalat. A végterméket nem volt könnyű tökéletes minőségben, egyenletes felülettel megalkotni és szállítása is némi fejtörést okozott - idézte a cég illetékeseit a helyi média.

A rekordméretű filmvászon bizonyos paraméterei felülmúlják az országos szabványt, ez azt is jelenti, hogy az egyre népszerűbb és elterjedtebb 3D-s filmek élvezhetőségét biztosító kritériumoknak teljességgel megfelel - mondta Jang Hszüe-pej, a hitelesítő hivatal igazgatóhelyettese.

Az extra méretű mozivászonból eddig nyolc darabot rendeltek, a mozik mellett témaparkok. A gyártók arra számítanak, hogy amint túl lesznek az első vetítéseken, többre is lesz igény. A gigavászonra történő vetítést a filmesek és kutatók által közösen kifejlesztett China Film Giant Screen (CGS) elnevezésű, 2011 óta létező rendszer teszi lehetővé. Kínában jelenleg 350, az átlagnál nagyobb filmvászonnal rendelkező mozi működik, közülük több mint 130-ban alkalmazzák a CGS-rendszert, amely már feltűnt az Egyesült Államokban, Indiában, valamint más ázsiai országokban is.

A világ rendkívül dinamikusan bővülő - méretét tekintve második - mozipiacán az elmúlt öt évben 3300 filmszínház nyitott összesen 31 ezer vetítőteremmel. Csak 2015-ben 8 ezer új vetítőhely nyílt – írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek