Hotelként nyílt meg egy buddhista templom Kiotóban

Az eddig szigorúan zárt ajtók mögött működő kiotói Daidzsin buddhista templomot március elején megnyitották a turisták számára is. A turizmus luxusnak számító új ága egyre népszerűbb a Távol-Keleten.

  

Kunitomo Noriaki a Buddhista Világszövetség elnöke is ellátogatott a kiotói Daidzsin buddhista templomba
Galéria: Hotelként nyílt meg egy buddhista templom Kiotóban
Fotó: Everett Kennedy Brown / MTI / EPA

Mindez pedig annak az Iroha Nippon nevű programnak köszönhető, amelyet a Hyatt Regency hotellánc, a Kiotói Kulturális Szövetség és a Nippon Alapítvány közösen hozott létre pusztán üzleti célból. Ugyanis a turisták busás anyagi ellenszolgáltatás fejében ismerhetik meg alaposabban, ténylegesen testközelből a templom buddhista szokásait úgy, hogy közben benne is laknak.

 

... itt pedig egy lakosztálybanGaléria: Hotelként nyílt meg egy buddhista templom KiotóbanFotó: Everett Kennedy Brown / MTI / EPA

Az ötlet már javában él Dél-Korában. A „temple stay" (templomi tartózkodás) programot már utazási irodák is kínálják, a turisták így bepillantást nyerhetnek a koreai buddhizmus 1700 éves hagyományaiba. Mindeközben arra is lehetőséget kapnak, hogy a különböző ceremóniák, gyakorlatok, meditációk és rituális étkezések során befelé forduljon, megtapasztalja és fejlessze spiritualitását, vagy csak egyszerűen kizökkenjen a hétköznapokból és feltöltődjön egy nyugodt helyen.

A programot leginkább azoknak ajánljuk, akik szívesen kipróbálnák magukat egy egyszerű környezetben, pótcselekvések és felesleges beszéd nélkül. De hogy a szabályok és a szigorúan beosztott napirend ne érjen senkit meglepetésként, itt elolvashatja, hogy mit tapasztalt egy kolléganőnk, aki 24 órán át élhette a buddhista szerzetesek életét egy koreai kolostorban

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek