Szoba lemondási díjat vezethet be a Hilton

A szállodalánc megelégelte a szoba lemondásaikkal az olcsóbb árakra játszó vendégeket, ezért egy egységes lemondási díjat akar bevezetni az ilyen helyzetek elkerülésére. Jelenleg 20 amerikai Hilton hotelben tesztelik, hogy a 15 000 forintnak megfelelő összeg vajon elég visszatartó erő lesz ehhez.

 Korábban ugyanis bevált gyakorlat volt, hogy egy vendég hetekkel érkezése előtt lefoglalta a szobát, és mivel a foglalás lemondása nem járt külön díj megfizetésével, bármikor visszamondhatta, akár tervezett érkezése napján este hat óráig is. Aztán újra foglalta azt egy-két nappal későbbre, de ekkor már jóval olcsóbban. Néhány szálloda ugyanis a minél magasabb napi foglaltsági szint érdekében, a közeledő határidőben üresen álló szobáit a megszokott listaárnál alacsonyabb áron adja ki. Ezzel pedig egyre többen éltek vissza. Az előre lefoglalt, de át nem vett szobák kihasználatlanul álltak, amivel nem kevés kárt okoztak a szállodáknak.

Ezért tavaly novemberben a Hilton Worldwide két hónapos tesztidőszakba kezdett 20 hotelében, amelyekben minden szobalemondást ötven amerikai dollárral, vagyis közel 15 000 forintnak megfelelő összeggel büntetnek. Ez alól csak a Hilton Honors hűségprogramban részt vevő vendégek mentesülnek - ők továbbra is bármikor visszamondhatják foglalásaikat.

Hilton Budapest hotel a budai várbanFotó: www.danubiushotels.hu

 A terv kapcsán a Skift.com-nak az amerikai szállodalánc vezetősége úgy nyilatkozott, hogy mostanra muszáj volt megtenniük ezt a lépést, a foglalási rendszer kijátszását valahogy büntetni kell. A büntetésként kiszabott díj ugyanakkor még így is alacsonyabb a légitársasági díjaknál, amit a repülőjegye törlésekor kell fizetni egy utasnak.

A szoba lemondási feltételeket első körben azzal szigorította a luxus szállodalánc, hogy 2015 év végére már minden hotelében bevezette, hogy aki a tervezett érkezése napján mondja le a foglalását, annak egy éjszakát mindenképpen ki kell fizetnie. A következő lépés viszont az lehet, hogy a lefoglalt szobát csak egy egyszeri, 50 dolláros lemondási díj ellenében lehet töröltetni még akkor is, ha a vendég ezt napokkal vagy hetekkel előtte jelzi a szállodának.

Megkérdeztük a Hilton Budapest Hotel igazgatóját is, aki a tervről eddig csak a nemzetközi médiából hallott. "Korábban nem volt olyan díjszerű megkötés egy szobafoglalás visszamondásakor, mint ahogy egyébként van egy repülőjegy töröltetésekor. De tavaly év eleje óta, a Hilton franchise rendszerében működő szállodaként, mi is elvárjuk a vendégtől, hogy az utazása elhalasztásáról - a korábban még tervezett - érkezési időpont előtt legkésőbb 24 órával értesítsen minket. Ha így tesz, akkor nem kell fizetnie továbbra sem. De ha később teszi meg, egy éjszaka díját le kell számláznunk neki, amire a vendégnek a foglaláskor megadott hitelkártyája a garancia" - mondta a Travelónak Árvai Zoltán szállodaigazgató.

Egy másik mamut szállodalánc, a Mariott Hotels tavaly óta már javában bünteti a szoba lemondásokat egy éjszaka automatikus felszámolásával. És bár statisztikák szerint a hotellánc ezzel el is érte a célját, a Hilton cégcsoport egyelőre még csak elemzi a tesztidőszakban begyűjtött adatokat, és reméli, hogy a tervezett egységes szoba lemondási díj bevezetésével kevesebben akarják majd kisakkozni a korábban következmények nélküli lemondással járó foglalási rendszerüket.

És bár erre az utóbbi években elterjedt jelenségre egyre több szállodatulajdonos keresi a megoldást, nagy kérdés, hogy a hotelek ötvendolláros lemondási díja mekkora visszatartó erő lehet akkor, amikor ma a szálláskereső oldalak a "nincs lemondási díj" címkével hirdetik a világ legnépszerűbb hoteleinek szobáit.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek