» Távol

Egyre több, a turistákat mágnesként vonzó sivatagielefánt-csordát mészárolnak le

| | Nem érkezett még hozzászólás
Mali ritka sivatagielefánt-állományának mintegy ötödét mészárolták le vadorzók az idei év első felében, kihasználva a nyugat-afrikai ország északi részén tapasztalható zűrzavaros állapotokat.

Mali egyetlen 300 példányos sivatagielefánt-csordájából legalább 57 elefánt pusztult el az orvvadászat következtében idén január és június között  - írja közleményében az ENSZ helyi békefenntartó missziója (MINUSMA).

Az elefántcsontért illegálisan megölt állatok "a megmaradt mali populáció mintegy 20 százalékát teszik ki, és olyan régiókban ölték meg őket, ahol bizonytalanság uralkodik" - olvasható a közleményben, amelyben hozzáfűzik azt is, hogy az iszlamista fegyveresek gyakran intéznek támadásokat a helyi vadőrök ellen.

A Gourma régióban élő elefántcsordát segítő Wild Alapítvány szerint 2014 utolsó hónapjai óta mintegy 90 elefántot ölhettek meg orvvadászok. A gourmai elefántok egykor mágnesként vonzották a közeli Timbuktuba látogató turistákat, az ottani állomány a namíbiai mellett egyike a világ utolsó két sivatagielefánt-csordájának.

Egykoron elefántok tízezrei barangoltak Nyugat-Afrika partjai és a Nílus medencéje közt húzódó területen, azonban az illegális vadászat és az életterük folyamatos szűkülése miatt drámaian csökkent az állatok száma. Jelenleg mintegy hétezer elefánt élhet Nyugat- és Közép-Afrikában, az itteni nagytestű emlősök egy része genetikailag is különbözhet a jóval népesebb délebbi elefántállománytól. A sivatagi elefántok általában kisebb, 100 példánynál is kevesebbet számláló elszigetelt csoportokban élnek, így sokfelé a helyi kihalás veszélye fenyegeti őket.

Amy Lewis, a Wild Alapítvány munkatársa szerint a gourmai elefántok számának az utóbbi hónapokban tapasztalt gyorsuló csökkenése a növekvő bizonytalanságnak és a hadsereg biztosította védelem visszaszorulásának köszönhető. 2014-ben a kereskedelmi útvonalak és a földek feletti ellenőrzésért harcoló fegyveres csoportok miatt Mali hadserege számos őrhelyét elhagyta az ország északi részén. Az összecsapások annak ellenére is folytatódtak, hogy idén júniusban az ENSZ segítségével sikerült tető alá hozni egy békeszerződést a kormány és a tuareg felkelők között - írja az MTI.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

Indiánnyár Járja be idén ősszel is a világot: Prágától Madridig, Münchentől Dubai-ig! (x)

szalay3 élménybeszámolót írt
Szlovákia, Tutajozás a Dunajecen - II., SzG3
1 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Stará Ľubovňa (Ólubló), SzG3
7 napja
szalay3 új galériát hozott létre
Szlovákia, Levoca (Lőcse), SzG3
7 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.