Mitől fehér a fehér homok? Öt fehérhomokos strand a világ körül

Bemutatunk néhány fehér tengerpartot, amelyekről iskolai tanulmányai óta mindig is gyanította, merre kell őket keresni. De néhány olyat is, amiről ugyanezt soha az életben nem találta volna ki. Vagy talán elindult volna valaha fehér dűnéket keresni Lengyelországban? Na ugye.

A fehér és türkizkék kombinációja tűnik a száz százalékos sikernek, ha az ember tengerpartra gondol. Noha egy csokibarna, sáfránysárga vagy zöld föveny sokkal nagyobb szám, mert nagyon ritka, a klasszik kék ég – kék víz – fehér homok összeállítás jelenik meg legtöbbünk lelki szemei előtt, ha álmai tengerpartját kell elképzelnie.

 

Whitehaven Beach, Ausztrália
Galéria: Mitől fehér a fehér homok? Öt fehérhomokos strand a világ körül
Fotó: Slug69 / flickr

A fehér homok azért is menő, mert nem tartja a hőt, vagyis nem égeti a fürdőzők talpát, hanem kellemes hűvös marad akkor is, ha egész nap süti a nap. Hogy mi adja a homok színét, azt igen változatos földrajzi körülmények befolyásolják. A korallzátonyok környékén például egyértelmű, hogy a korallokról letört, illetve a halak által a táplálékkal lecsipkedett – majd emésztés után a vízbe került – darabkák fehér színe a magyarázat. E szerint a cikk szerint például egy papagájhal egy évben 100 kiló homokot állít elő ezzel a módszerrel. (A halkaki pedig az ilyen korallzátonyos tengerpartok homokjának 70%-át teszi ki.)

A Guinness Rekordok Könyve szerint az ausztráliai Hyams Beach homokja a világ legfehérebb és egyben legtisztább tengerparti fövenye, kizárólag kvarckristályokból, és elég meghökkentő üveghangokat lehet produkálni, ha rajta járkálunk.

 

98% fehér: Whitehaven Beach, Ausztrália

 

De lássuk, mi van még Ausztráliában, ami persze egy ismert fehér-türkiz helyszín, vagyis nem maradhat ki a (homok)szórásból! Queensland legtisztábbnak választott, ökotudatos strandja hét kilométer hosszan húzódik a Whitsunday-sziget keleti oldalán. 98%-ban kvarckristályokból álló felszínére kutyával és cigarettával belépni szigorúan tilos. Jellemző, hogy a szemcsék annyira finomak, hogy öt perc alatt vágnak haza egy fényképezőgép-objektívet, ám aranypolírozásra ez az egyik legjobb anyag.

Whitehaven Beach, Ausztrália
Galéria: Mitől fehér a fehér homok? Öt fehérhomokos strand a világ körül
(Fotó: Triple L / flickr)

 

A legtöbbet fotózott ausztrál öböl vizében csodás színkombinációkat ad ki a vízáramlatokban kavargó homok, a környező zöld növényzet pedig fenséges keretet ad a látványnak. Kifejezetten ajánlott megnézni mindezt a közeli Tongue Point kilátójából, de aki ennél is több türkizre és fehérre vágyik, az hajó- és helikopterkirándulást is választhat.

 

Kiteszörf-paradicsom: Dakhla, Marokkó

 

A sivatag és a tenger találkozik Nyugat-Szahara területén található, marokkói fennhatóság alatt álló Dakhlában. A 40 kilométer hosszú földnyelv, amelyen a város elhelyezkedik, egyik oldalán az óceánnal, másikon a sekély lagúnákkal, ideális hely mindenféle aktív kikapcsolódáshoz a horgászattól a búvárkodáson át a szörfözésig.

 

Dakhla, Marokkó
Galéria: Mitől fehér a fehér homok? Öt fehérhomokos strand a világ körül
(Fotó: Raquel Maria Carbonell Pagola / Europress / Getty)

Állandó 25 fokos tengervíz, lankadatlan szél és tökéletes szögben törő hullámok teszik a deszkás vízi sportok igazi paradicsomává. Több száz kilométernyi érintetlen partszakasza közül Foum el Bouir a hullámlovasok legfőbb célpontja.

A szikrázóan fehér Pointe du Dragonnál a kiteszörfösök és a windszörfösök is a legjobb körülmények között élvezhetik az extrémsportot, Puertito Beachen pedig szaharai jellegű sátortáborozásra van lehetőség. De flamingóles, delfinnéző hajókirándulás, tevegelés, osztrigafarm és terepjárós szafari is akad elérhető közelségben.

 

Úszás a delfinekkel: Punta Choros, Chile

 

Chilében nyilván minden van, egzotikum, fehér homokos tengerpart is, Punta Choros meg egész évben látogatható. A halászfalu és környéke viszont a fehér homok mellett gazdag állatvilágáról híres. Akárhová nézünk, állatok.

 

Punta Choros, Chile
Galéria: Mitől fehér a fehér homok? Öt fehérhomokos strand a világ körül
(Fotó: Francisco Schmidt / flickr)

A part sziklás és tagolt, fehér homokos öblökkel. A közeli Damas, Chañaral és Choros szigetek által határolt terület a tengeren az Országos Humboldt Pingvinrezervátum, de nemcsak pingvinekkel találkozhatunk itt, hanem rengetegféle más madárral, oroszlánfókákkal, tengeri vidrákkal, sőt delfinekkel és bálnákkal is.

Bár a látogatók értékelései alapján a szervezés a chileiekkel nem megy valami könnyen, az állatnéző expedíciók rendszerint sikerrel járnak, a tengeri emlősök látványa pedig mindenért kárpótol. Kajak- és gyalogtúrákon, illetve hajókirándulásokon és búvárkodással egybekötve is kalandozhatunk az élővilágot tanulmányozva, a part menti vizekben pedig mehet a relax és a búvárszemüveg pipával.

 

Szociális élet, koktél és vízibicikli: Ayia Napa, Ciprus

 

Az Ayia Napa partszakasz Ciprus délkeleti részén igazi nyüzsgő plázs, Európa összes nációja együtt napolajoz és kavar, tavasztól őszig a csillogó testek és csillogó homok hazája ez a pár kilométer. Bár az üdülőhely strandjai népszerűek minden korosztály körében, az éjszaka habpartizó, nappal szerte a parton koktélbárokban időző vagy vízisíző fiatalok létszámfölénye nyilvánvaló.

 

Ayia Napa, Ciprus
Galéria: Mitől fehér a fehér homok? Öt fehérhomokos strand a világ körül
(Fotó: Hannes Magerstaedt / Europress / Getty)

Ayia Napa azonban nemcsak diszkóiról, hanem mind a 14 strandjára vonatkozó Kék Zászló minősítéséről is híres. Azaz kiválóan tiszta vízű és rendezett környezetű, jól megközelíthető, és kifogástalan, környezetkímélő vécékkel ellátott, biztonságos strandokat találunk itt.

A Nissi Beach jellegzetes Nissi-szikláját egy homoknyelv köti össze a szárazfölddel, akár rajta, akár a sekély vízben gyalogolva is könnyen elérhető, érdemes róla egy pillantást vetni a ragyogó kék vízre.

Travelo tipp
Ciprus sokkal többet tud a szép partoknál! Például a slow food igazi hazája is! Ha kedvet kapott egy ciprusi nyaraláshoz, keressen partnereink ajánlatai között!

 

Fenyőerdőből a hófehér dűnékre: Słowiński Nemzeti Park, Lengyelország

 

Fogadjunk, hogy a Balti-tenger eszébe sem jutott, azon belül pedig Lengyelországot végképp nem sorolta volna a menő, fehér tengerpartjukért szóra érdemes turistacélpontok közé. Le fog esni az álla, ha megnézi a képeket az egész Európában különlegesnek számító vándorló homokdűnékről. A csalás és ámítás a védett, esetenként kidőlt fenyőket körbefolyó dűnék esetében annyi, hogy azok a homok munkájának köszönhetően már pont nincsenek közvetlen összeköttetésben a tengerrel.

 

Słowiński Nemzeti Park, Lengyelország
Galéria: Mitől fehér a fehér homok? Öt fehérhomokos strand a világ körül
(Fotó: Sovfoto / Europress / Getty)

Az egykori öblöt, amelynél találhatók, ma homokpad zárja el a nyílt víztől, de a beszámolók szerint mindössze tíz perces sétát kell megtenni a tengeri fürdőzés élményéért. A nemzeti park érintetlen partjain való fürdés előtt érdemes tájékozódni a szabályokról.

Ezen kívül is találni azonban bőven homokot, és romantikus, dűnés, ugyanakkor abszolút civilizált strandot a régióban. A közeli Łeba tökéletes hely ara, hogy több kilométer hosszan lazuljon és homokozzon a közönség, a szomszédos Rowy pedig még kék zászlós strandot is kínál. A strandolók mellett örülhetnek errefelé nemcsak a természet, de a windszörf, a lovaglás és a tengerparti villaépítészet szerelmesei is.

Mi azonnal eldobnánk mindent, például a szandálunkat, hogy ezek közül a helyek közül bármelyiknél élvezzük kicsit a napsütést és a langyos szelet (na meg a hajunkba fújt több kiló homokot). De ha tud ezeknél jobb példát fehér homokra, sőt járkált is rajta, ne mulassza el megosztani velünk az élményt!

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek