» Távol

Száz dollár alatt ne reménykedjen New Yorkban!

| | Nem érkezett még hozzászólás
Évek óta csúcsra járnak a Nagy Alma hoteljei. A nyári főszezonban éppúgy lehetetlen olcsón szálláshoz jutni, mint ősszel vagy télen. Száz dollár alatt ez szinte reménytelen. A fellendülésre építve kétszáz hotelt építenek illetve újítanak fel jelenleg New Yorkban, és talán még ez sem lesz elegendő a csúcsra járatott turizmus igényeinek kielégítésére.

A statisztikai adatok megerősítik a szubjektív értékelést: dübörög a New York-i hotelbiznisz. Tavaly 32,4 millió vendégéjszakát értékesítettek a „Nagy Alma” házaiban, ami mondani sem kell, új rekord. Hiába iparkodik Las Vegas, San Francisco és Miami - New York változatlanul a legnépszerűbb turisztikai célpont az Egyesült Államokban. Ezt jól tükrözik a statisztikai adatok, és talán még ennél is jobban a beruházási tervek. A legfrissebb adatok szerint tavaly 22 új hotelt nyitottak meg a metropoliszban, és ezzel négyezer új szobával bővült a szállodai kapacitás. És még ez sem elég.  

A most napvilágot látott tervek szerint  2018-ig 200 hotel építése, illetve felújítása folyik Manhattanben, Bronxban, Brooklynban, sőt még a Staten Islanden is. Ezek átadásával 20 000 szobával gyarapszik a világváros vendégváró kapacitása. Érdekes fejlemény, hogy Manhattan mellett egyre divatosabb Brooklyn, sőt Bronx is - bár az igazán igényes és vastag pénztárcával rendelkező turisták továbbra is a Times Square környékén levő hoteleket részesítik előnyben. Ezen a környéken - és a másik legnépszerűbb hely, a Central Park környékén - viszont csak néhány hotel épül, hiszen itt aranyáron mérik a telkeket, pontosabban az elbontandó vagy felújításra váró régi épületeket.

A hotelboom ráadásul széles skálán mozog: a tucatnyi szobával rendelkező butikhotelektől az ötcsillagos „mammutokig” szinte minden kategóriában komoly fejlesztések zajlanak. A tavalyi átadások során a csúcskategóriát a Park Hyatt New York és a The Knickebocker, valamint a Baccarat Hotel képviselte, de ezek mellett Brooklyn belvárosában, Long Island City-ben és Queens-ben is nyitottak három- és négycsillagos szállodákat.

A most folyó szállodaépítések fókusza érthetően Manhattan közepe és a Fifth Avenue tőszomszédsága, de épül egy nagyméretű hotel a Central Park közelében is. Tavaly 22 millió vendéget és 32,4 millió vendégéjszakát regisztráltak New Yorkban – ráadásul folyamatosan növekvő árak mellett. A lélektani határ évek óta 100 dollár, ez alatt ugyanis szinte reménytelen szobát foglalni.

A jó közlekedéssel rendelkező és elviselhető szobamérettel rendelkező szoba minimum 2-300 dollárba kóstál egy éjszakára. (New Yorkban el kell felejteni az Egyesült Államokban megszokott hatalmas szobát és tekintélyes méretű "king size" ágyat. A mikroszobák mikroágyaiban éppúgy levegőért kapkod a látogató, mint London "mikroszkopikus" belvárosi hoteljeiben.)  

A szállodák mellett - az üzleti utasokra is gondolva - egyre több apartmanház építésébe fogtak. A New York-i hotelek összesített kapacitása jelenleg 103 900 szoba.

Cikkünk szerzője Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa.

Ha tetszett a cikk, kattintson a Tetszik gombra, legfrissebb ajánlatainkért pedig iratkozzon fel hírlevelünkre! Travelo
h i r d e t é s
h i r d e t é s

Travelo - Leggyakoribb keresések

Szóljon hozzá!

Most ajánljuk

SZILVESZTER! Rövidebb-hosszabb, busszal és repülővel! Kulturális körutazások minden igény szerint!

Laczko új galériát hozott létre
Trieszt,Miramare kastély
3 napja
wombat új galériát hozott létre
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
wombat élménybeszámolót írt
Sulawesi-Bunaken-Java-Menjangan-Bali
12 napja
MartiSatya élménybeszámolót írt
Monaco Grand Prix
21 napja

Blogok

Világörökség Szingapúr botanikus kertjei

Nyolcvankét lenyűgöző hektár tanösvényekkel. De hogy jön ide a kaucsuk?

Utazásom blogja Kőröl-kőre lépkedve télen a Velencei-hegységben

A pákozdi ingókövek ködben is jól mutatnak.

Travelhunter Kék lagúna Izlandon

Ha gyengénk a szilícium-dioxidos iszapmaszk-pakolás, itt a helyünk.

TravelBug Autós túra az USA délnyugati államaiban

Ez már a nyolcadik rész, ezúttal El Pasóval. Visszatekintés képekkel és leg-ek listájával.