Kuba az új slágercélpont: mintha az ember ötven évet visszautazna az időben

Kuba az új slágercélpont: mintha az ember ötven évet visszautazna az időben

Kuba messze van ugyan még attól, hogy területén megnyissa kapuit az első McDonald,s gyorsétterem vagy Starbucks kávézó, az amerikai turisták jelenléte azonban érezhetően erősödött Washington és Havanna tavaly decemberben beharangozott közeledése óta, írja az MTI.

Fotó: Anadolu Agency / Europress / GettyForrás: Travelo

 Kuba divatos úti célnak számít az Egyesült Államokban, mivel az emberek nem ismerik – magyarázta a kubai fővárosban, Havannában az AFP francia hírügynökségnek egy amerikai nyugdíjas tanár, Walton, aki szerint a karibi szigetországba eljönni olyan, mintha az ember ötven évet visszautazna az időben.

A New Jersey-i férfi egyike annak a kevés kiváltságos amerikainak, aki engedélyt kapott, hogy ellátogasson Kubába. Az 1962 óta érvényben lévő amerikai embargó miatt egyszerű turistaként ugyanis továbbra sem lehet a szigetországba lépni, Washington ezt csak azok számára teszi lehetővé, akik családi okokból, illetve oktatási, vallási, művészeti vagy sportcélból indulnak oda.

Azóta viszont, hogy Barack Obama amerikai és Raúl Castro kubai elnök december 17-én bejelentette: Washington és Havanna több mint ötven év után újra felveszi a diplomáciai kapcsolatokat, és az Egyesült Államok megszünteti a Kubával szembeni gazdasági embargót, egyre több "yuma" látható a szigeten – a helyiek zsargonjában így nevezik a külföldieket, mindenekelőtt az Egyesült Államokból érkezőket. Most minden amerikai vágya, hogy elsőként ízlelhesse meg a hosszú ideje tiltott gyümölcsnek számító Kubát.

"Az Egyesült Államokban az emberek úgy vélik, minél szélesebb körű lesz a nyitás, annál több turista lesz a szigeten" – mondta egy másik amerikai nyugdíjas, Larry, akinek "oktatási" vízummal sikerült egy hétre Kubába látogatnia. Larry Waltonhoz hasonlóan igyekszik kihasználni a rendelkezésre álló időt, és megcsodálni egyebek közt a havannai Capitoliumot, amely az amerikai kongresszusnak otthont adó, hasonló nevű washingtoni épület mintájára épült.

Fotó: Anadolu Agency / Europress / GettyForrás: Travelo

 Tom Popper, a 15 éve kubai utazásokat kínáló, New York-i székhelyű InsightCuba vállalat elnöke az AFP-nek megerősítette, hogy tavalyhoz képest idén jelentősen megnőtt az érdeklődés a kubai utak iránt. Az iroda évente átlagosan 3-5 ezer amerikait utazta a szigetországba, és ez a szám Popper reményei szerint 2015-ben a duplájára, sőt akár a triplájára is nőhet.

"Irodánkban a következő (december és május közötti) főszezonra hatalmas az érdeklődés, háromszor-négyszer akkora, mint korábban" – mondta Alina Fernandez, a Cuba Travel USA utazási iroda vezetője. A vállalat márciusban 1958 óta először bérelt repülőjáratot New Orleans és Havanna között. Fernandez szerint 2015-ben 30-50 százalékkal emelkedhet a Kubába látogató amerikaiak száma, a szakember ugyanakkor elégedetlen a szigetország szállodai kapacitásával, holott évente már eddig is hárommillió turista, köztük százezer amerikai kereste fel a karibi országot.

Egyes szakértők azt jósolják, hogy az embargó megszüntetésével akár tízszeresére is emelkedhet a Kubát megcélzó amerikai turisták száma, különösen a karib-tengeri hajóutak révén számítanak ekkora növekedésre. Az északi szomszédok várható tömeges érkezése felvillanyozza Kubában az idegenforgalmi szektor képviselőit. "Az amerikai turisták a legjobbak a világon. Amikor borravalóra kerül sor, az amerikaiak a legnagyvonalúbbak" – lelkesedett Víctor Hugo Felipe, a Kilómetro Zero nevű havannai étterem tulajdonosa.

A Washington és Havanna közötti viszony felmelegedése, úgy tűnik, a többi országban, mindenekelőtt Európában is meghozta a kedvet a kubai utazáshoz. Idén márciussal bezárólag egymillió turista látogatott el a karibi szigetországba, amire soha korábban nem volt példa, és 14 százalékos növekedést jelent a tavalyi év első három hónapjához képest. Az amerikaiak mellett – akiknek a száma idén 2014 első negyedévéhez képest 29,5 százalékkal nőtt – a legnagyobb mértékben a brit (30,6 százalék), a német (23,3 százalék) és a francia (22,8 százalék) turisták száma emelkedett.

Fotó: Anadolu Agency / Europress / GettyForrás: Travelo

 Johan Dorssemont, a Transnico Internacional belga vállalat havannai igazgatója az AFP-nek elmagyarázta, hogy a megnövekedett európai érdeklődés mögött az a hatásos kereskedelmi stratégia áll, amely sürgeti Kuba felkeresését, "mert ha az amerikaiak megérkeznek, minden megváltozik, McDonald's-okat nyitnak ott, ahol akarnak" – mondta.

Addig is folytatódik Washington és Havanna közeledése, ami a hét végén akár fel is gyorsulhat az Amerikai Államok Szervezetének panamai csúcstalálkozóján: az értekezleten ugyanis a hírek szerint találkozik Barack Obama és Raúl Castro.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek