Ezek a világ legveszélyesebb turistalátványosságai

Minden évben turisták tucatjai zuhannak a Grand Canyonba, válnak a cápák martalékává Florida partjainál, tűnnek el a Mont Blanc-on vagy zuhannak le helikopterrel Hawaii vulkánjai felett. A brit Daily Mail összegyűjtötte a világ legveszélyesebb turistacélpontjait. Ha nem akarja a statisztikákat gazdagítani, kerülje el az alábbi természeti látványosságokat, vagy csak legyen nagyon óvatos!

 

Európa egyik legveszélyesebb természeti látványossága a Mont Blanc: az ikonikus hegyen évente 30-70 kiránduló és hegymászó veszti életét. Az ötezer méteres csúcsokon nem ritkák az óránként 95 kilométeres sebességgel dühöngő szélviharok - ennek ellenére évente mintegy húszezren próbálkoznak meg a megmászásával. Ráadásul a túraszervező cégek "hosszú sétaként" hirdetik a mászást, mintha csak egy laza kirándulás lenne. Az első három kilométert pedig síliften is megtehetjük, így nem csoda, hogy minden évben sokakat kell kimenekíteni a hegyről. Volt már olyan turista, aki rövidnadrágban és strandpapucsban érkezett az örök hó birodalmába. A hegy veszélyeit alábecslő turisták gyakran szorulnak a hegyimentők segítségére, ám van, hogy a mentők is későn érkeznek. Idén januárban egy hatfős baráti társaságot sodort el egy halálos lavina a Mont Blanc olaszországi oldalán.

Mont Blanc, Franciaország
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Dea / M. Rolando / Europress / Getty

Amerikában a Grand Canyon nemzeti park követel tucatnyi halálos áldozatot évente — itt nem a kihűléstől, hanem éppenséggel a túlmelegedéstől és kiszáradástól kell tartani. A park belső része ugyanis sivatag, ahol nyáron gyakran emelkedik 40 fok fölé a hőmérséklet. Persze előfordul az is, hogy valaki csak szimplán megcsúszik a szakadék szélén, és lezuhan. Évente 4,5 millió látogató fordul meg a parkban, melynek fennállása óta már 658-an veszítették itt életüket.

Grand Canyon, Amerikai Egyesült Államok
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Sean Gallup / Europress / Getty

A Tahiti szigetén található Teahupoo fantasztikus, 3-7 méteres hullámairól ismert a szörfözők körében, ám egyúttal a világ tíz legveszélyesebb szörfhelyszínének listáján is szerepel. A különleges hullámok ugyanis a rendkívül sekély víznek köszönhetik alakjukat: az alig félméteres vízszint alatt megbújó korallzátony halálosan veszélyes a szörfösökre nézve. Az elmúlt 15 évben öten haltak meg, és rengetegen sérültek meg itt szörfözés közben, miután a hullámok a korallszikláknak csapták őket.

Teahupoo, Tahiti
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Kirstin Scholtz / Europress / Getty

A Pápua Új-Guineán található, közel száz kilométer hosszú Kokoda ösvény híres második világháborús ütközet színhelye, itt, a dzsungelben csaptak össze az ausztrál és a japán csapatok 1942-ben. Manapság különösen az ausztrál turisták körében népszerű, de futóversenyt is rendeznek rajta: a legjobb szintidő 16 és fél óra. Turisták általában 4-12 nap alatt képesek teljesíteni a távot, a helybéliek akár 3 nap alatt is megjárják.

Az ösvény annyira keskeny, hogy két ember nem fér el rajta egymás mellett, a szintkülönbség pedig közel kétezer méter. Ha ez nem lenne elég, a trópusi zivatarok, a forró nappalok és hideg éjszakák mellett a malária és más trópusi betegségek is leselkednek a turistákra. Az elmúlt évtized során hat turista is életét vesztette az ösvényen, és közel ötven embert kellett helikopterrel kimenteni, így már az is felmerült, hogy csak azokat a túrázókat engedik az ösvényre, akik előbb teljesítenek egy erőnléti tesztet.

Kokoda Track, Pápua Új-Guinea
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: The Sydney Morning Herald / Europress / Getty

Amennyiben tart a cápáktól, semmiképp ne induljon úszni a floridai New Smyrna tengerpartján: a statisztikák szerint ugyanis a világon itt a legharapósabbak a cápák. Világszerte 2004 és 2014 között 701 alkalommal támadtak fürdőzőkre a cápák, ebből pedig 219 eset Floridában történt. A floridai helyszínek közül is kimagasló valamiért New Smyrna Beach. Szerencsére nem valamennyi támadás halálos, a fiatal cápák gyakran csak "megkóstolják" a szörfdeszkán evező fürdőzőket. Tavaly például egyetlen napon belül egy 15 éves fiút és egy 29 éves férfit is megtámadtak ezen a strandon a cápák: az utóbbi áldozatnak harminc öltéssel kellett összevarrni lábsérüléseit.

New Smyrna Beach, Amerikai Egyesült Államok
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Taran Rampersad / flickr

A kaliforniai Yosemite nemzeti park híres félgömb formájú sziklája, a Half Dome csúcsa több mint 1500 méter magasan található, ám a legtöbb sérülés és haláleset a csúcs alatti utolsó 120 méteren következik be. A gyakran vizes, csúszós, szinte teljesen függőleges sziklafalon még a biztosítóköteleket használó mászók is lezuhannak néha. Ezidáig mintegy 60 mászó és turista vesztette itt életét. A csúcsot a másik oldalról támadó kirándulókat is eléri néha a balszerencse: volt, aki villámcsapásba halt bele, két turista pedig a hegy lábánál található, megáradt folyóba fulladt bele.

Yosemite Nemzeti Park, Amerikai Egyesült Államok
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Jtb Photo / Europress / Getty

Évente akár egymillió látogató is felkeresi az ír tengerparton található fantasztikus Moher-sziklafalat. A 120 méteres, meredeken a mélybe zuhanó homokkő sziklafalak becslések szerint 30 ezer madárnak adnak otthont. A fantasztikus természeti látványosság azonban nem veszélytelen, a sziklafal szélén ugyanis nincs védőkorlát, és minden évben vannak meggondolatlan turisták, akik lezuhannak. A helyi látogatóközpont szerint ezek a látogatók nemcsak felelőtlenek, de másokat is veszélybe sodorhatnak (akik megmentésükre indulnak), valamint az erózióhoz is hozzájárulnak.

Cliffs of Moher, Írország
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Volkmar K. Wentzel / Europress / Getty

Szintén Írországban található a Skellig Michael nevű, 180 méteres magasságú szigetecske, mely az Atlanti-óceánban ad otthont egy apró keresztény kolostornak, melyet a 7. században alapítottak. A világörökség részét képező kolostorba több mint ezeréves kőlépcső vezet fel, a 600 lépcsőfok mellett azonban nincs semmiféle kapaszkodó vagy védőkorlát. A tengeri szelek által ostromolt kőlépcső gyakran csúszós, iszamós: 2009-ben ketten is meghaltak felfelé kapaszkodás közben, ám azóta sem épült korlát a lépcső mellé.

Skellig Michael, Írország
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Dea / S. Vannini / Europress / Getty

Turisták ezrei sereglenek minden évben Hawaii vulkánjaihoz, hogy minél közelebbről láthassák a fortyogó lávát. Van, ki kerékpáron közelíti meg a magmát, van, ki helikopteren száll föléje — előfordul azonban, hogy túl közel merészkednek a lávakitöréshez, mely akár egy mérföld magasba is felérhet. Tucatnyian vesztették így életüket az elmúlt évtizedek során. Nemcsak maga a láva jelent veszélyt a turistákra: van, aki túl közel merészkedik, és a mérgező gázok miatt veszti eszméletét, majd életét, és van, aki szimplán felborul a kerékpárral.

Helikopteres vulkántúra Hawaii-on
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Ena Media Hawaii / Europress / Getty

A hét amerikai államon is keresztülfolyó Colorado folyó a vadvízi evezősök egyik kedvenc célpontja. Az extrém sportok azonban nem kifejezetten biztonságosak: évente tucatnyian vesztik életüket ezen a folyón, és több mint százötvenen sérülnek meg vadvízi evezés közben. A nemzeti parkok igazgatósága szerint tavaly különösen veszélyes volt a folyó a tavaszi áradások miatt, ám a turisták tapasztalatlansága és az alkoholfogyasztás is tragédiákhoz vezetett.

Colorado folyó, Amerikai Egyesült Államok
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: Walter Meayers Edwards / Europress / Getty

Népszerű, és tériszonyosok rémisztgetésére remekül alkalmas fotótéma a bolíviai "Halálút", mely Észak-Boliviát köti össze a fővárossal. A javarészt egysávos út szélén semmiféle védőkorlát nincsen, a több mint hatszáz méter magasan húzódó útról pedig gyakran zuhannak a mélybe a távolságokat elmérő utazók. A csodálatos panoráma évente 25 ezer hegyikerékpárost vonz, ám az út különlegesen veszélyes: a szélén található apró fakeresztek a halálos áldozatokat jelzik. A hetven kilométeres hegyi úton évente átlagosan háromszázan vesztik életüket.

Death Road, Bolívia
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: elerielerieleri / flickr

Hasonlóan veszélyes túraútvonal gyalogosok számára a szent kínai Hua Shan hegyen található ösvény. A rendkívül meredek sziklafalba vájt, keskeny ösvényen csupán egy vékony lánc védi a túrázókat a mélybe zuhanástól. Az ösvényt helyenként meredek lépcsősorok törik meg. Minden évben turisták ezrei zarándokolnak el a hegy tetején található kolostorokba, az ösvény azonban évente mintegy száz halálos áldozatot
követel.

Mount Hua Shan, Kína
Galéria: A világ legszebb és legveszélyesebb túrahelyei
Fotó: richard0428 / flickr
Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek