Budapest a világ harmadik legjobb helye

Leköröztük Rómát és Bécset is a Condé Nast Traveler utazási magazin legfrissebb toplistáján. Hetvenhétezer olvasó nem tévedhet - Budapest lett a világ harmadik legjobb városa, Firenze és az amerikai Charleston után.

A világ egyik legmeghatározóbb utazási magazinja, az amerikai Condé Nast Traveler jó szokásához híven 2014-ben is megszavaztatta olvasóival a világ legjobb úti céljait, városait, hoteleit és légitársaságait.

Idén 77 000 olvasó adta le voksát kedvenc városára, az első helyezett Firenze (Olaszország), a második Charleston (USA, Dél-Karolina), a harmadik pedig – tádááám – Budapest lett! (Igaz, hogy tavaly ugyanezen a listán a második helyen végeztünk Firenzével megosztva, de azért a bronz is szépen csillog.)

A Rudas fürdőt imádják a turistákFotó: Bloomberg / Europress / Getty


Budapest kávéházaival (a New Yorkot és a Gerbeaudot nevesítik) és fürdőkultúrájával (a Rudast és a Királyt emelik ki) tarol a lista összeállítói szerint. A tavalyi győztes, a Mexikóvárostól 274 kilométerre található San Miguel de Allendének idén csak az ötödik helyre futotta.

De Budapest olyan legendás turistacélpontokat is maga mögé utasított, mint a hatodik helyezett Prága, a hetedik helyezett Róma, vagy éppen a nyolcadik helyezett Siem Reap. Barcelona csak a nyolcadik legnépszerűbb város, míg Bangkok csak a tizenharmadik, Bécs pedig csak a tizenötödik. Ami meglepő, hogy Párizs vagy Velence be se került a top25-be.

A teljes listát itt lehet végigkattintgatni. Amennyiben külföldön él és honvágya van, vagy belföldön él, de nincs ideje múzeumba járni, kapcsolódó jó hír, hogy öt magyar múzeum műkincsei felkerültek az internetre, így pár kattintással, ingyen megnézheti a gyűjteményeket.

Ha tetszett a cikk, akkor kattintson a tetszik gombra vagy kövessen minket Facebook és Instagram oldalunkon!

Utazzon!
Ezek is érdekelhetnek